Már nyomoz a rendőrség a Jobbik ajánlásain talált hamis aláírások ügyében

2019. május 20. (hétfő) 17:09 - doszerk

Nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Jobbik EP-választási aláíróívein szereplő valótlan aláírások miatt – értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, az érintett dokumentumokat lefoglalták, és az ügyben korábban feljelentést tevő Bertók Mártont ki is hallgatták.

A rendőrségi meghallgatáson kiderült, a Jobbik aláíróívén hamis aláírás szerepel, erről maga az érintett beszélt a Magyar Nemzetnek. Mint fogalmazott, írás- és aláírásmintát kértek tőle, vagyis ugyanazokat kellett leírnia, amik az aláírási íveken is szerepeltek. Mindebből egyértelművé vált, hogy a Jobbik íveire nem ő tett ajánlást.

Bertók azt is elmondta, a Jobbik ívein Tóth Péter, a párt Csongrád megyei elnökének szignója szerepelt, vagyis ő gyűjtötte a támogatásokat. Az érintettnek képeket is mutattak a rendőrségen, amelyek közül megnevezte Tóthot, ami azért sem volt egy nehéz művelet, mert a fiatalember korábban tagja volt a Jobbiknak, így személyesen is ismerte a helyi elnököt.

Tóth azzal szerzett országos hírnevet magának, hogy több alkalommal is olyan szinten hízelgett Vona Gábornak a nagy nyilvánosság előtt, hogy abba bárki belepirult volna. "A vitáink ellenére a hűségem megkérdőjelezhetetlen. Meghaladtad a korodat, de előbb-utóbb utolér a magyar társadalom" - írta a vesztes választás után a politikától visszavonuló pártelnöknek.

Tóth Péter, a szegedi Jobbik elnöke Vona Gábor expártelnök mellettForrás: Facebook

A Magyar Nemzet információi szerint Csongrád megyében Kiszomboron és Apátfalván is történt visszaélés, de Békésből és Somogy megyéből is többen jelezték, nevük és adataik úgy szerepelnek a Jobbik ívein, hogy azt nem írták alá.

Ismert, a korábban a Jobbikkal szimpatizáló szegedi fiatalember azzal a megkereséssel fordult a Nemzeti Választási Irodához (NVI), hogy kikérje, adatai mely pártok ajánlásai között szerepelnek. Az iroda válaszaiból kiderült, neve, címe, személyi azonosítója, sőt aláírása is úgy került a Jobbik ajánlóíveire, hogy ő azt nem írta alá. Vagyis a Jobbik az EP-választási aláírásgyűjtése kapcsán oly módon hamisíthatta az íveken szereplő adatokat, hogy nem létező, illetve közvetlen hozzájárulást nem adó személyek is szerepelhetnek a vonatkozó listán. Bertók Márton mellett a Mi Hazánk Mozgalom is feljelentéssel fordult a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz, mivel Bertók ennek a pártnak adott ajánlást.

Forrás: Origo

A rovat további hírei: Belföld

Továbbra is sok napsütés várható

Továbbra is sok napsütés várható

2020. június 27. (szombat)

Vasárnap akár 34 fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.

Gyorsan feléledt az ingatlanpiac

Gyorsan feléledt az ingatlanpiac

2020. június 26. (péntek)

Gyorsan feléledt a lakóingatlanok piaca, már májusban felülmúlta a lakást keresők száma az egy évvel korábbit, és még a kínálati árak is nőttek.

Emelkedtek a Szép-kártya feltöltések

Emelkedtek a Szép-kártya feltöltések

2020. június 26. (péntek)

Emelkedtek a Szép-kártya feltöltések május végéig a kibocsátók adatai szerint, akik a veszélyhelyzet júniusi feloldását követően a költésekben további emelkedésre számítanak - közölte az OTP Bank, az MKB Bank, és a K&H Bank az MTI érdeklődésére.

Zivatarok, felhőszakadás és UV-sugárzás miatt is figyelmeztetnek

Zivatarok, felhőszakadás és UV-sugárzás miatt is figyelmeztetnek

2020. június 25. (csütörtök)

A zivatarok, a felhőszakadás és az UV-sugárzás veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Levonult az árhullám a Dunán

Levonult az árhullám a Dunán

2020. június 25. (csütörtök)

Még tart az első fokú készültség a Tiszán a levonuló árhullám miatt, viszont a Duna vízállása szerdán tetőzött a fővárosnál, azóta csökken a vízszint - mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.

Emelkedik az üzemanyag ára

Emelkedik az üzemanyag ára

2020. június 23. (kedd)

Jelentősen emelkedik a benzin és a gázolaj ára is szerdától!

Végre vége az idősek vásárlási idősávjának

Végre vége az idősek vásárlási idősávjának

2020. június 18. (csütörtök)

Megszűnik a 65 év felettiekre vonatkozó, naponta 9 és 12 óra között érvényes vásárlási idősáv a boltokban, piacokon mától – a részletekről a város hivatalos weboldalán látott napvilágot összegzés.