Orbán Viktor: A magyar kerítés olyan sikeres, hogy az Washingtonból is látszik

2019. május 15. (szerda) 9:24 - doszerk

A magyar kormányfő a V4NA-nak adott interjújában értékelte az amerikai elnöknél tett látogatását. Mint ahogy a magyar kormányfő az interjúban leszögezte, számos ponton erős volt az egyetértés a két vezető között, az egyik ilyen volt a migráció és a határvédelem kérdése. Orbán Viktor szerint „a magyar kerítés olyan sikeres, hogy Washingtonból is látszik" - írja a hirtv.hu.

A miniszterelnök inspirálónak tartotta a találkozást, mint mondta, hosszú évek óta ismét erős elnöke van az Egyesült Államoknak, aki nem fél újszerűen gondolkodni, és újszerű válaszokat találni.

Mindketten nagy nyomás alatt végezzük a munkánkat, sok bírálat ér minket, amiért nem a liberális média szája íze szerint kormányzunk, és sikeresek vagyunk. Van, aki ezt nem nézi jó szemmel.

A magyar kormányfő és az amerikai elnök beszélt arról is, hogy Európában erős tendencia figyelhető meg, amely egy szocialista gazdasági és ideológiai rend kiépítésén dolgozik. Ez magasabb adókkal, több bürokráciával és cenzúrával járna. Ezzel szemben áll a közép-európai országok versenyalapú gazdaságpolitikája.

Mi itt, Közép-Európában megéltük a szocializmust, így pontosan tudjuk, hogy ez tönkretesz minket.

Nagy hangsúlyt kapott az értekezés során a kereszténység is, amely, mint Orbán Viktor elmondta, világszerte támadás alatt van, így Európában is. Donald Trump megköszönte a magyar kormánynak a keresztény közösségeknek nyújtott segítséget, a miniszterelnök emlékeztetett, hogy legutóbb a magyar kormány legutóbb 14 libanoni keresztény templomot újított fel, 19 pedig jelenleg is felújítás alatt áll.

Végezetül pedig a két vezető között előkerült az egyik legfontosabb téma, a migráció is. A miniszterelnök szerint a probléma abban áll, hogy a baloldal ma szavazókat importál Európa határain túlról, mert ettől várja saját politikai túlélését, és újabban már jobboldalinak tűnő pártok is ezt a testtartást vették fel. Mindez azonban olyan problémákat hoz be Európa életébe, amelynek súlyos következményei lesznek.

A migráció veszélyeit mindketten azonosan ítéljük meg. Itt értékelik, hogy Magyarország képes volt megvédeni a határait. A magyar kerítés olyan sikeres, hogy az Washingtonból is látszik.

- hirtv.hu -

A rovat további hírei: Politika

Köpönyegforgatók hava

Köpönyegforgatók hava

2019. július 15. (hétfő)

Fekete-Győr András mozgalma kapitulált, feladott mindent, amit éveken keresztül ígért követőinek, az alapítóknak, akik jelentős része már máshol – vagy inkább sehol – sem politizál.

Hidvéghi Balázs: Kiélezettebb európai parlamenti ciklus várható

Hidvéghi Balázs: Kiélezettebb európai parlamenti ciklus várható

2019. július 15. (hétfő)

Ma már nem lehet fontos döntést hozni az unióban a visegrádi négyek véleményének figyelembevétele nélkül – mondta a Fidesz EP-képviselője

Gyurcsány nem összefogni, hanem leszámolni akar

Gyurcsány nem összefogni, hanem leszámolni akar

2019. július 15. (hétfő)

Szanyi Tibor megsemmisülésnek nevezte az EP-választást a szocialisták számára, az MSZP vezetői pedig szerinte csak a pozíciókra és a még meglévő pártvagyonra koncentrálnak

A 2020-as költségvetés a családokról szól

A 2020-as költségvetés a családokról szól

2019. július 15. (hétfő)

A 2020-as költségvetés elfogadása azt mutatja, hogy az országgyűlési képviselők döntő többsége egyetért a családok megerősítésére, az elért gazdaság eredmények megvédésére, az ország biztonságának fenntartására, valamint az adócsökkentésre és béremelésre épülő gazdaságpolitika folytatásával.

Orbán: a kormány érvényt szerzett a magyar emberek akaratának

Orbán: a kormány érvényt szerzett a magyar emberek akaratának

2019. július 12. (péntek)

A kormány sikerrel szerzett érvényt Brüsszelben az európai parlamenti (EP-) választáson kinyilvánított magyar akaratnak, vagyis hogy olyan vezetőket válasszanak az uniós intézmények élére, akik tisztelik a nemzeteket és ellenzik a bevándorlást - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Húsba tépő kérdések Pintér Tamás jelöltségéről

Húsba tépő kérdések Pintér Tamás jelöltségéről

2019. július 11. (csütörtök)

Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt budapesti főpolgármester-jelöltje. Ez nekünk itt, Dunaújvárosban mindegy, hogy hozam vagy deficit, de amiket ez az igazán liberális pacák az ózdi ellenzéki összefogásról mondott, az már igencsak fontos, és nem azért mert Ózdon is van vas, meg Dunaújvárosban is.

Gyurcsányék mindig csak elvettek az idősektől

Gyurcsányék mindig csak elvettek az idősektől

2019. július 10. (szerda)

Gyurcsányék kormányzásuk alatt elvettek egy havi nyugdíjat, sorozatos rezsiemelésekkel és megszorításokkal nehezítették az idősek életét, még a nyugdíjadót is be akartak vezetni - közölte a Fidesz szerdán az MTI-vel.