Dunaújváros Hetilap

Orbán Viktor Brüsszelben már az Európai Bizottság új vezetőjéről tárgyal

doszerk - 2019. május 28. 11:52

Az Európai Unió tagállamainak állam-, illetve kormányfőiből álló testület azért ül össze kedden, hogy javaslatot tegyen az Európai Bizottság új elnökének személyére.

Brüsszeli munkavacsorájukon az uniós állam- és kormányfők a tervek szerint megkezdik az EU-intézmények vezetőinek jelöléséhez és kinevezéséhez vezető eljárást, noha döntések egyelőre nem várhatók, csak a soron következő, június 20-21-i csúcsértekezleten.

Egyelőre nem dőlt el semmi

Az EP-választáson legtöbb szavazatot szerző Európai Néppárt listavezetője a német Manfred Weber. Az először a legutóbbi EP-választás után alkalmazott csúcsjelölti rendszer azonban akkor és most is komoly vitákat váltott ki, mivel az EU alapszerződése alapján az Európai Tanács hatáskörébe tartozik a jelölt megnevezése az Európai Bizottság élére, akiről aztán az Európai Parlament szavaz.

A csúcsjelöltekkel viszont a pártok gyakorlatilag kész tények elé állítják a tagállami vezetőket, akik közül többen is elutasítják a hivatalos joganyagban sehol nem szereplő rendszer alkalmazását.A szakemberek szerint így közel sem vehető biztosra, hogy végül valóban az EP-frakciók listavezetőinek egyike töltheti majd be az egyik legfontosabb uniós tisztséget, az Európai Bizottság elnöki posztját, amely ráadásul további bonyolításként egyfajta „csomag” része lehet, minthogy idén új vezetőről kell megállapodni az Európai Tanács, az Európai Parlament és az Európai Központi Bank élére is, illetve dönteni kell az új uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő személyéről.

A tisztújítási folyamat szerint a jelöltnek meg kell szereznie az európai parlamenti képviselők abszolút többségét, vagyis 376 képviselőnek a támogatását. Ha a jelölt nem kapja meg a szükséges többséget, az Európai Tanácsnak egy hónap áll rendelkezésére ahhoz, hogy szintén minősített többséggel javaslatot tegyen új jelöltre.

Orbán Viktor a tanácsra is figyelt

A vasárnapi európai parlamenti választás előtt a Hír TV-nek adott interjúban arról beszélt a magyar miniszterelnök, hogyő maga nem elsősorban az Európai Parlamentre figyel, hanem a miniszterelnökök tanácsában történő események befolyásolására, mert az uniós választás nemcsak arról dönt, hogy hány képviselő és milyen frakcióban ül majd az Európai Parlamentben, hanem megerősíti vagy meggyengíti a hatalmon lévő kormányokat.

Orbán Viktor hatalmi szempontból az Európai Unió legfontosabb szervének nevezte a miniszterelnökök tanácsát, amely dönt az EU leendő vezetőinek személyéről. Mint mondta, a keddi ülésen látni lehet majd, kinek milyen súlya van, a jelöltekről elmondott véleménye mit nyom a latba, ez azon múlik majd, hogy az emberek miként szavaznak az egyes tagállamokban.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.