Dunaújváros Hetilap

Több mint húsz bevándorlásellenes olasz oldalt törölt a Facebook

doszerk - 2019. május 14. 14:36

A „feljelentő” a Soros Györgyhöz köthető Avaaz aktivista csoport volt - írja a 888.hu internetes portál.

A Facebook által álhírterjesztés és gyűlöletkeltés miatt a hétvégén törölt fiókok fele az Olaszországban kormányon lévő Öt Csillag Mozgalom és a Liga nem hivatalos oldala volt – közölte az MTI a globális szerveződésű Avaaz aktivista csoportra hivatkozva.

A csoport szerint a két párthoz köthető, összesen 23 oldalon – amelyeknek mintegy 2,5 millió követője volt – antiszemita, idegengyűlölő és oltásellenes tartalmak is voltak. A legaktívabb az „Öt Csillagot a kormányba!” elnevezésű oldal volt, amely az Avaaz szerint egyebek mellett az ellenzéki Roberto Saviano olasz írónak azt az elszólást tulajdonította, hogy inkább a migránsokat mentené meg, mint az olasz földrengés áldozatait.

Christoph Scott, az Avaaz e kampányának koordinátora úgy vélte, az oldalak célja a májusban tartandó európai parlamenti választások küszöbén a gyűlöletkeltés és a megosztás volt. Scott üdvözölte a Facebook döntését, ám egyúttal rámutatott arra is, hogy a közösségi médiának többet kell tennie ebben az ügyben, mégpedig minél előbb.

Áprilisban a szervezet hasonló kezdeményezést indított Spanyolországban is, amelynek az eredményeként – nem sokkal a spanyol parlamenti választások előtt – a közösségi média 17, összesen 1,4 millió követővel rendelkező, „szélsőjobboldali” anyagokat megosztó oldalt szüntetett meg.

- 888.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Szívességfal után Fészek Központ– akkor is, most is a segítségnyújtás jegyében

Szívességfal után Fészek Központ– akkor is, most is a segítségnyújtás jegyében

2024. már. 29.

A közelmúltban bontott zászlót, de az előzménye már a covid idején felbukkant a nagy közösségi portálon: a Szívességfal csoport alapítói hozták létre a Fészek Mentálhigiénés Központot – a tervekről és a bázis hátteréről Molnárné Hruby Enikővel és Törő Violettával beszélgettünk.

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.