Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A család után a mosoly lesz a középpontban

Molnár Emese - 2019. június 15. 8:29

Hivatalosan is lezárult a Családok évada a Bartók színházban, ezzel egy időben Őze Áron igazgató meghirdette a Mosoly évadát. A díjátadó után este 8 órakor kezdődött az évad utolsó előadása, a Terminál című táncjáték. A liget pedig június 30-án nyit egy családi rendezvénnyel.

A hagyományokhoz híven egy kis ünnepségre hívta pénteken este a színház vezetése a művészeit, valamennyi dolgozóját, a Zsölye-tulajdonosokat, támogatóit, hogy lezárják, értékeljék az elmúlt évadot. Elsőként Izsák Máté, az önkormányzat oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottságának elnöke köszönte meg az intézmény eddigi munkásságát, színvonalas produkciót, szakmai sikereit, amellyel színesítik városunk kulturális életét.

Őze Áron, a színház igazgatója pedig megköszönte a fenntartó önkormányzat támogatását, amellyel biztonságban működhetnek, s végezhetik művészi munkájukat. Mint mondta, ebben még kiemelkedő szerepe van a gazdasági osztályuk teljes csapatának, így feléjük is köszönettel szólt. Az évad értékelésével kapcsolatban elmondta, tíz saját rendezésű darabot tudhatnak maguk mögött, amelyek közül nem is lehetne kiemelni, hiszen mindegyik a maga műfajában, a közönségtől, illetve a szakma részéről kapott visszajelzés alapján sikeres volt. A Valahol Európában című musicalt, amelyben dunaújvárosi gyermekek is játszottak, ebben az évadban is szerepelt a repertoárban, a Ványa bácsi című koprodukciós színmű meghívást kapott a POSZT-fesztiválra, a Lélekharang című dráma a Keresztény Színházi Fesztivál programjában szerepelt.

Az igazgató arról is beszámolt, hogy sikerült egy újabb kisbuszt vásárolniuk, megújul a kezelésükben lévő pentelei klubház (az önkormányzat támogatásával), kiépült az ügyeleti hívórendszer, valamint egy megújult szervezési osztály fog „belecsapni a lecsóban” augusztus elején. Most ugyanis egy kis nyári szünetre mennek a művészek, után augusztus 20-tól már munkába állnak, hiszen következik a mosoly évada, amelyben tizenkét bemutatót terveznek. Természetesen a köztes időben megnyitja kapuit a Petőfi Művészeti Liget heti három kulturális esttel.

A pénteki ünnepségen díjazták a kiváló kollégákat is. A Teátrista-díjat a Zsölye-tulajdonosok szavazatai alapján kapja a színház egyik kollégája, idén Dunaveczki Éva, a tánccsapat tagja vehette át ezt az elismerést. A Társulati-díjat egyik évben a színészek, a másik évben a táncosok szavazzák meg. Ezúttal a táncosokon volt a sor, akik Simon Gergőnek ítélték oda az elismerést. A Kulissza-díjat olyan kolléga kapja a társulat egészének szavazata alapján, aki a reflektorfény mögött dolgozik, de igen fontos háttérmunkát végez. Idén Palkó Panka érdemelte ki ezt a díjat. Végül a Bartók-díjat a színház vezetőségének döntése alapján Szendreyné Dani Melinda gazdasági vezető vehette át.

A díjátadó után este 8 órakor kezdődött az évad utolsó előadása, a Terminál című táncjáték. A liget pedig június 30-án nyit egy családi rendezvénnyel.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: a töredékes emlékezet kiállítása

DSTV: a töredékes emlékezet kiállítása

2024. ápr. 18.

Tárlatvezetésről tudósít a DSTV összeállítása. A Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) látható Töredékes emlékezet című kiállításon Boros Lili műtörténész,  a bemutató kurátora, valamint Asztalos Zsolt képzőművész vezette körbe az érdeklődőket. Hangkép.

Kalligráfia: konferencia és kiállítás a papírmúzeumban

Kalligráfia: konferencia és kiállítás a papírmúzeumban

2024. ápr. 17.

Nagyszabású bemutatóra, valamint rangos szakmai tanácskozásra készül a Magyar Papírmúzeum: a kalligráfia témájára fókuszáló programra pénteken várják a vendégeket.

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

2024. ápr. 16.

Gazdag műsorral, színes repertoárral és sok-sok fellépővel rendezik az immár 27. hangversenyt – a közönséget az evangélikus templomban várják pénteken délután!

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

2024. ápr. 16.

Pentelei Molnár János halálának novemberben lesz a száz éves évfordulója, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunapentelén született festőművész családi hátterét és formátumos életművét Kronászt Margit történész, muzeológus elevenítette fele. Hangkép.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

2024. ápr. 14.

Sportfilmmel folytatódik a Szabad Szemel című sorozat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D): a KineDok idei terméséből ezúttal a Țagai Sasok című román alkotást láthatják.

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

2024. ápr. 12.

Különleges csodabirodalommal foglalkozik a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban a foglalkozások fontos eleme az élőszavas mesemondás – ennek műhelytitkaiba nyerhetünk most betekintést. Hangkép.

Csodás mesevilág a Csillagvirágban (galériával)

Csodás mesevilág a Csillagvirágban (galériával)

2024. ápr. 11.

Több mint két évtizedes hagyományt folytattak, a magyar költészet napjára időzítve szervezték meg a dunaújvárosi óvodások mesemondó seregszemléjét a Csillagvirág Tagóvodában kedden délelőtt. Mesés kezdeményezés – minden ízében!