A jövő évi csapatot tervezik

Szárszó Lajos - 2019. június 21. 18:16

Gőzerővel dolgozik a Dunaferr DUE Dutrade FC vezetése azon, hogy a következő szezonban is erős, jó futsal csapata legyen városunknak.

Minden szezonzáráskor megkezdik a csapatok építeni a jövő évi ütőképes gárdájukat, hogy az ideinél szebb, eredményesebb évet tudjanak zárni. Így van ez a Dunaferr DUE Dutrade FC-nél is, akik az idén, a Veszprémmel vívott kiélezett bronzcsata után a negyedik helyen végeztek. A csapatépítés alapját a vezetőedző személye adja meg, aki, legalábbis az információink alapján ismét Fehér Zsolt lesz, tudtuk meg Zemankó Zoltántól, a csapat stratégiai vezetőjétől.

- Nagyszerű, hogy már csak az aláírás vár annak a szerződésnek az aljára, mellyel ismét megállapodunk Fehér Zsolttal, akivel évek óta remekel a csapatunk. Az idén úgy indultunk, látva a játékoskeretet és azt, hogy milyen szakmai stábbal dolgozunk együtt, hogy reális cél az éremszerzés, de legrosszabb esetben is a negyedik hely elérése. Ami azonban véleményem szerint a bajnokságra nem volt jó hatással az az volt, hogy annak szervezése, lebonyolítási rendje nem volt a legszerencsésebb. Három szakaszra bontották a bajnokságot. Az alapszakaszban teljes kört játszottak a csapatok, majd annak végén a megszerzett pontokat elvették tőlük, és helyette a helyezéseknek megfelelően vittek magukkal pontokat a második körbe. Vagyis eltűntek, szinte nullázódtak a felek közötti jelentős különbségek, amely azt jelentette, hogy a bajnokság igazából ekkor, ősz helyett tavasszal kezdődött el.

Ekkor igazolt több csapat, és készült a helyosztóra. Így az alapszakaszban a legutolsó helyen végzett együttesnek is olyan esélye lett a dobogó elérésére, mint annak, aki az élmezőnyben zárt. Nálunk az újonnan felépített csapat nyári felkészülése nagyszerűen sikerült, hiszen villámrajtot vettünk és sorban jöttek a győzelmek, utána azonban a két leggólerősebb játékosunk, Fekete Róbert és Hosszú Ádám megsérült, akik azóta a műtéten is túl vannak. Ők a kupameccsekkel együtt közel hetven gólt lőttek, vagyis a befejező embereinket vesztettük el a középszakasz végére, akikre az egész játékrendszerünk épült. Ez teljesen keresztülhúzta számításainkat, előzetes terveinket. Ezáltal Fehér Zsolt vezetőedzőnek teljesen más szisztémát kellett kidolgoznia, amely több hetet vett igénybe. Így jutottunk el a rájátszásig.

- Min kellett változtatni, miután látszott, hogy a Berettyóújfalut, még ha csak apróságokon is múlott, nem sikerült megelőzni?

- A sérülteket megpróbáltuk pótolni két nagyszerű játékossal. Öreglaki Norbertet az NBII-ből igazoltunk, míg Horváth Norbert nyolc hónapos kanadai kitérő után tért vissza hozzánk. Nekik pedig idő kellett ahhoz, hogy ismét tudásuk legjavát hozzák, miközben Öreglaki sajnos megsérült. A bronzmeccseken azonban mindketten a csapat rendelkezésére álltak, mely időre Horváth Norbert megtalálta régi ritmusát. Rettentően elszántan mentünk bele a Veszprém elleni bronzmeccsbe. Amitől azonban szomorú vagyok az az, hogy az a maximális munka, melyet az edzéseken mutattak a fiúk nem hozta meg a bronzérmet. Így amit mondtam a srácoknak, vagyis hogy a belefektetett munka érmet hoz majd, sajnos egy-egy szerencsétlen mozzanat miatt nem sikerült. Véleményem szerint az elvégzett emberfeletti munka miatt az idén jobban megérdemeltük volna azt, hogy nyakunkba kerüljön az érem, de ezt a párharcot most a Veszprém nyerte.

Képek: DO-archív

- Hogyan tovább, vagyis milyen jövő évi csapatot terveztek?

- A játékosokkal történő szerződéskötések folyamatában vagyunk, de az, hogy kik maradnak, az a következő napok tárgyalásainak végeztével lesz nyilvános. Mindenkivel beszéltünk, és a csapat nagy része a Dunaferrben képzeli el a jövőjét. Mi azon leszünk, hogy Fehér Zsolt vezetőedzővel közösen, akivel a folytatást illetve már egymás kezébe csaptunk, vagyis jó esély van rá, hogy a jövőben is nálunk dolgozzon, hasonlóan erős csapatot versenyeztessünk, mint az idén.

- Hogyan fejlődött az utánpótlás, hiszen rájuk fog épülni a következő évek együttese?

- Nagyon megerősödött az utánpótlás bázisunk, hiszen amíg hat éve tizenöt emberrel kezdtünk, addig ma már hatvanöt, hetven gyermek játszik a Dunaferrben, akik mellet a felnőttek vannak tizenöten. Mi vagyunk a Dunaújvárosi Egyetem legdinamikusabban fejlődő szakosztálya, melyben öt korosztályban versenyeztetjük a gyermekeket az országos és a regionális bajnokságokban. Mára egy ismert, népszerű, jól szervezett utánpótlásról beszélhetünk, akik közül a legkisebbek közel harmincan vannak. Ez mindenképpen öröm számunkra.
Mint azt Zemenkó Zoltán a jövő stratégiája szempontjából elmondta több oka is van annak, hogy az utánpótlást kiemelt jelentőséggel kezelik, hiszen szeretnénk, ha közülük minél többen kerülnének be az első csapatba. Kiemelte, hogy mindez azoknak a támogatóknak is köszönhető, akiknek ezúton is szeretné megköszönni azt, hogy a csapatot segítették.

A rovat további hírei: Sport

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

2024. már. 29.

A második félidőt tizenöt góllal megnyerve aratott 32-20-as sikert a DKKA női kézilabda csapata a NEKA elleni hazai bajnokin.

Nem borult a papírforma Miskolcon

Nem borult a papírforma Miskolcon

2024. már. 28.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti összecsapásán.

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.