Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A Szentlélek eljövetelét ünneplik ma a keresztények

doszerk - 2019. június 9. 8:36

Pünkösdkor, húsvét után ötven nappal a Szentlélek eljövetelét ünneplik a keresztények. Pünkösd – húsvét és karácsony után – a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Pünkösd napján három fontos esemény történt: „a Szentlélek eljövetele – mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője –, az egyház alapítása és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete”.

A Szentlélek kiáradásának történetét a Bibliában az Apostolok cselekedetei rögzíti. A leírás szerint az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatta meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az egyház, amely egy, szent, katolikus – vagyis egyetemes – és apostoli – írták.

Hozzátették: pünkösd vigíliáján (előestéjén) szerte a világban a Szentlélek eljövetelét kérik virrasztva és imádkozva a hívek.

-MTI-

A rovat további hírei: Kultúra

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

2024. ápr. 16.

Gazdag műsorral, színes repertoárral és sok-sok fellépővel rendezik az immár 27. hangversenyt – a közönséget az evangélikus templomban várják pénteken délután!

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

2024. ápr. 16.

Pentelei Molnár János halálának novemberben lesz a száz éves évfordulója, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunapentelén született festőművész családi hátterét és formátumos életművét Kronászt Margit történész, muzeológus elevenítette fele. Hangkép.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

2024. ápr. 14.

Sportfilmmel folytatódik a Szabad Szemel című sorozat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D): a KineDok idei terméséből ezúttal a Țagai Sasok című román alkotást láthatják.

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

2024. ápr. 12.

Különleges csodabirodalommal foglalkozik a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban a foglalkozások fontos eleme az élőszavas mesemondás – ennek műhelytitkaiba nyerhetünk most betekintést. Hangkép.

Csodás mesevilág a Csillagvirágban (galériával)

Csodás mesevilág a Csillagvirágban (galériával)

2024. ápr. 11.

Több mint két évtizedes hagyományt folytattak, a magyar költészet napjára időzítve szervezték meg a dunaújvárosi óvodások mesemondó seregszemléjét a Csillagvirág Tagóvodában kedden délelőtt. Mesés kezdeményezés – minden ízében!

DSTV: Tapolczai Jenő emlékezete

DSTV: Tapolczai Jenő emlékezete

2024. ápr. 11.

Várostörténeti jelentőségű személyiségre emlékeznek az Intercsa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Tapolczai Jenő egykori tanácselnök a várossá válás meghatározó időszakában volt a település első embere, maradandót alkotott, munkássága még mindig tetten érhető. Hangkép.

A képmutatás komédiájára készül a Bartók (galériával)

A képmutatás komédiájára készül a Bartók (galériával)

2024. ápr. 10.

Moliére egyik legnépszerűbb, legtöbbször játszott, örökbecsű darabjával, a Tartuffe című vígjátékkal folytatódik a Bartók Kamaraszínház bemutatóinak sora. A képmutatás és élethazugság komédiája mindig aktuális, de most talán a szokásosnál is jobban mar, csíp. Premier pénteken!