A tanév legjobbjai kaptak elismerést

Vass Ádám - 2019. június 13. 18:32

Az idei tanév végén is folytatódott a hagyomány, amikor a város iskoláinak legkiemelkedőbb eredményeit elért tanulóit köszöntötte Cserna Gábor, városunk polgármestere.

A tanulmányi félévek végén a város iskoláinak kiemelkedő eredményeit elért tanulóit Cserna Gábor polgármester külön is köszönti és elismerő oklevelekkel díjazza teljesítményüket. Az idei tanév végén, csütörtök délelőtt tartott ünnepségen a polgármester elmondta, nehéz volt minden iskolából kiválasztani a legjobbakat, hiszen annyi tehetséges diák van Dunaújvárosban. Ők mindannyian sikerrel szerepelnek az országszerte megrendezett tanulmányi vagy sportversenyeken, és viszik a város jó hírét. Kiemelte, ezek mögött a kiemelkedő eredmények mögött teljesítmény van, ami nem csak a diákoktól kiíván szorgalmat, kitartást és odaadást, de a pedagógusoktól, felkészítő tanároktól és a szülőktől is, amiért hatalmas köszönet jár nekik is. Az előző félévekhez hasonlóan nem csak oklevéllel kedveskedett az önkormányzat a város büszkeségeinek, hanem egy lehetőséggel is, hogy egy hetet eltöltsenek közösen a város balatoni üdülőjében.

A díjazott diákok közt ezúttal is akadt olyan, aki a Szakma Sztár Fesztiválon végzett előkelő helyen, mások valamilyen sportágban nyújtottak kiemelkedőt, de sokan szerepeltek sikerrel országos tanulmányi versenyeken is.

A díjazottak

 

Arany iskola

Az Arany János Általános Iskola angol tagozatán tanuló Kollár testvérek kiemelkedő tanulmányi eredményükkel és példás magaviseletükkel igazi büszkeségei az intézménynek. A 6. osztályos Kollár Bence legutóbb a Tankerületi természeti és környezetismereti versenyen ért el II. helyezést. Kedvenc sportága a darts, melynek országos versenyén V. helyezett lett. Öccse, Kollár Bálint elsős, a Tankerületi versmondó versenyen és a Tankerületi logikai matematika versenyen egyaránt II. helyen végzett. Kollár Karina 3. osztályos. A Zrínyi Ilona matematika versenyen 43. lett, ami a városi indulók közül a legjobb eredménynek számít. Szeret táncolni, a veszprémi Connector Dance Fesztiválon társaival egy I. és egy III. helyezést is elért.

Szabó Magda iskola

A Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézményében a 2018-19 tanév II. félévében kis matematikusaink szerepeltek kiválóan. A tankerületi alsós matematikai-logikai versenyen a BIROK Szabó Magda Tagiskola csapata két I. helyezést szerzett. Tagjai Tomašević Petar (1.a) és Kovács Norbert (3.a) voltak. Mindketten 1. helyezettek lettek saját korcsoportjukban. Munkájukra nagyon büszkék vagyunk. Felkészítő tanítóik: Rozmanicsné Takács Julianna és Markóthné Teket Éva.

Dózsa iskola

Gergő Panni a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola 6. osztályos tanulója. Kimagasló eredményekkel rendelkezik a természettudományok területéről, számos szép eredményt ért el tankerületi, megyei és országos versenyeken. A kutató gyerekek tudományos konferenciájának regionális döntőjén első, majd országos döntőjén hatodik helyezést ért el kutatás módszertani kategóriában.

Angol-csapat: Karácsony az angolul beszélő országokban elnevezésű országos angol nyelvi projektkészítő csapatversenyen  országos  5. helyet szerzett a  6.a osztály csapata, név szerint Szmrtyka Linett, Vabják Lili Kitti, Darab Márton, Karaisaridis Georgios. A csapatnak sok  különböző feladatot kellett ezért a jó helyezésért megoldaniFelkészítőjük Robinson Erika Anna

Bánki középiskola

Szlávik Bence 5/13. a osztályos tanuló az Országos Diákolimpián karate sportágban I és III. helyezést ért el. Sallai Sándor 9.a osztályos tanulónk az Országos Diákólimpián Kötöttfogású birkózásban I helyezést ért el.

A Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum 10. alkalommal kapott felkérést az Ágazati és Ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak verseny döntőjének megrendezésére. Bánkis diák is részt vett ezen a rangos országos versenyen,  Szabó Zoltán informatikában, mérettette meg a tudását a szakmai érettségi vizsgatárgyakban.

Dunaferr középiskola

A Dunaújvárosi SZC Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája csapata: Bódi Patrik Balázs Csehák Márió 2/10vv, Kálomista József 2/10g osztályos tanulók az Országos Szakközépiskolai Tanulmányi Versenyen komplex tantárgycsoportban vett részt. A csapat mindhárom fordulóban remekül szerepelt és végül a Veszprémben megrendezésre került országos döntőben a 4. helyezést érte el. A felkészülés nagy kihívásokkal járt, mert nem csak közismereti tárgyakból adtak számot a tudásukról, hanem szakmai tartalmú videót is forgattak. (Felkészítő tanáruk: Szalai Ervinné)

Gárdonyi iskola

Fink-Piros Hanna 4. c osztály. Első osztálytól kezdve lelkes vers  mondó kislányunk, minden évben felállhatott a képzeletbeli dobogó valamelyik fokára. A Tankerületi versmondó versenyen legkisebbként a harmadik helyre szavalta magát, másodikosként második helyezett lett. A következő évben -harmadikosként- már az első helyezésnek örülhetett.  Az idei megmérettetésen a Móricz Zsigmond Általános Iskolában Pegazus-díjban részesült kifejező, szép előadásmódjáért.

Hild iskola

Az iskola röplabda csapata idén bronzérmet hozott az országos diákolimpiáról. Ez az a csapat, amelyik több mint harminc diákolimpiai aranyérmet, illetve két világbajnoki 10. és egy 14. helyezést is magáénak tudhat. Móró Ákos, iskolánk végzős magasépítő technikus tanulója, a csapat ötszörös olimpiai bajnoka, nemcsak a sportban, de tanulmányi területen is kitűnő eredményt ért el. Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjének válogatóján nyújtott kimagasló teljesítményéért is büszkék vagyunk rá. 

Speciális tagozat kimagasló eredménye: A Szakiskolák Szakma Kiváló Tanulója verseny országos döntőjén iskolánk élelmiszer– és vegyiáru eladó csapata remek teljesítményt nyújtott. Az országos verseny győztese Juhász Dávid lett, Szili Máté 3., Pap Dániel Dávid 4., Nagy András pedig 5. helyezést ért el.

Kereskedelmi iskola

Hajnal Ádám  tizedikes szakácstanuló az iskola egyik büszkesége. Szakmai elkötelezettségében, magatartásában, tanulmányi eredményében kitűnik társai közül. Példamutató viselkedése, „attraktív” jelenléte a konyhában, versenyeredményei, készsége a csapatmunkára a legfőbb szakmai tulajdonságai. Neki nem csupán szakmája, hanem szenvedélye is a főzés.

Lorántffy középiskola

Lorántffy Középiskola jelöltjei Papp Gréta Laura és Verbóczki Kolos 12/3 osztályos tanulók. Mindketten a 4 éves középiskolai tanulmányaik során sikeresen vettek részt választott szakmájukhoz, az egészségügyhöz kapcsolódó városi, megyei és országos szervezésű versenyeken és rendezvényeken. A többi között a Döntésünk a jövő! prevenciós versenyen, elsősegélynyújtási versenyeken,  Másokról szól! -PWC pályázaton. Idén érettségiznek és további terveik, hogy az egészségügyi szakon tanuljanak tovább. Sok sikert és kitartást kívánunk nekik e nemes hivatás gyakorlásához.

Móricz iskola

A Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola 4. b osztályos tanulója Szmodics Emese Anna számos versenyen indult az idén, amiken kimagasló eredményeket ért el matematikából, környezetismeretből és magyarból.  Idei legjelentősebb eredménye a Nemzetközi Pangea matematikaversenyen elért 3. hely, de büszke lehet az Alapműveleti Matematikaverseny megyei 5. helyére, és a Kenguru Matematikaversenyen megyei 6. helyére is. Jelenleg két verseny országos döntőjére készül, amit Szegeden rendeznek meg június 1-jén. Felkészítői matematikából és környezetismeretből Lászlóné Durecz Andrea tanítónő, magyarból Ali Márta tanítónő.

Pannon középiskola

Az iskola büszkesége Radics Nóra 10/A osztályos tanuló, aki rendkívül tehetséges a reáltantárgyakban, ennek igazolása az, hogy az országos Sziporka matematika-verseny döntőjében 2.helyezést ért el. Felkészítő tanár: Árgyelán Emese

Egyenletmegoldó csapat: Nagyon jól szerepeltek a  Bánki középiskola  egyenletmegoldó versenyén a Pannon 10. évfolyamos tagozatos csapatai.   Pannon I. elnevezésű csapat az első helyezést szerezte meg. Tagjai: Radics Nóra, Kolbert Zoltán Márió, Somogyi Ármin.

Petőfi iskola

Sárosi Zalán iskolánk 5.a osztályos kitűnő tanulója. Magatartása ötödik éve példás, viselkedése valóban követendő példa társai számára. Zalán 6 éves kora óta kézilabdázik, a Dunaújvárosi Virág Kézilabda Sportegyesület leigazolt játékosa. Egy alkalommal elnyerte a legjobb játékos címet is. Csapatával az idén több neves bajnokságon megmérette vagy megméretteti még magát. Hatalmas nagy álma, hogy egyszer profi kézilabdázó legyen. Hajrá Zalán! Büszkék vagyunk rád!

A kiváló sakk-csapat: Horváth Gréta (4.b), Szalai Szimonetta (4.a), Majoráni Gréta (2.a) és Schreiber Natália (2.b) a Szombathelyen megrendezett Országos Sakk Csapat Diákolimpián nyújtott kimagasló teljesítményt, ahol a 27 csapatból az előkelő 4. helyen végeztek. Majoráni Gréta (2.a) testvérével Majoráni Marcellal (4.a) és Borbély Áronnal (3.a) a IX. Petőfi Sakk Kupán is remekelt. Együtt megnyerték az iskolák közötti vándorserleget és egyéni eredményeik is példaértékűek.

Rudas középiskola

Kovács Máté 12. a osztályos tanuló, aki kiemelkedő jeles tanulmányi munkája mellett karate sportágban  junior kumite, Kata  versenyszámban diákolimpiát nyert. A középiskolás évek alatt három alkalommal ismerték el teljesítményét a „Jó tanuló, jó sportoló díjjal”. Legnagyobb eredménye, hogy az Országos Ágazati Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak versenyén második helyezést ért el.

Rudas-floorball csapat: Horváth István tanár úr egy jó évtizeddel ezelőtt tett eleget Mitli Attila rudasos diák felkérésének, hogy alapítsák meg a Rudas-floorball csapatot. Azóta sikert sikerre halmoz a sportágban a csapat. Legutóbb áprilisban a Magyar Országos Diákolimpiai Bajnoki címet szerezték meg a fiúk: Csergő Péter, Vankó Tamás, Pinczés Olivér, Varga Zalán, Kovács Alex, Kiss Norbert, Károly Róbert Nikolasz, Pinczés Bendegúz, Pribék István.

Széchenyi gimnázium

Fejes Noémi, a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium 12.E osztályos tanulója, az Országos Tanulmányi Versenyen, mely a középiskolások legrangosabb versenyének tekinthető, magyar nyelv kategóriában kiemelkedő teljesítményével a 2. helyen végzett. Ez számára a felvételi pontszámításnál a maximum 100 pontot jelenti. Az országos döntő 2019. április 15-én zajlott. Felkészítő tanára Péntek Klára.

Vasvári iskola

Mudi Bese Botond  6. osztályos tanuló érdeklődő, nyitott, a művészeti tevékenységek terén különösen tehetséges fiú. Kiválóan zongorázik, rengeteget szerepel iskolai- és városi rendezvényeken. Minden tekintetben nagyon elfogadott és kedvelt tagja a közösségnek. Büszkék vagyunk rá, hogy ebben a színházi évadban több százan láthatták a Twist Oliver című musical főszerepében.

Úszó-váltó: A Dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola IV. korcsoportos fiú 4x50 m-es vegyes váltója megnyerte az Országos Úszás Diákolimpiát Győrben! A váltó tagjai: Eszenyi Ábel, Hegedüs Kristóf, Horváth István és Kállai Botond. Válogatott senyzőkhöz méltó teljesítménnyel utasították maguk mögé az erős mezőnyt! Edzőik: Hornyák Judit és Szabó Gergő

Violin művészeti iskola

A Violin Művészeti Iskola dunaújvárosi néptánc csoportja, amely a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Ifjúsági és Felnőtt Csoportja, 2018 szeptembere óta a közösen dolgozik Szőke Genovéva és Suplicz Mihály szakmai vezetésével. A tanév során a Szekszárdi Néptáncfesztiválon kiváló elismerésben részesültek, a Székesfehérvári Minősítő Fesztiválon a csoport arany minősítést nyert, továbbá áprilisában a Szegedi Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválon a bemutatott Somogyi koreográfia aranyérmet nyert.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: gálát rendezett a Petőfi iskola

DSTV: gálát rendezett a Petőfi iskola

2024. már. 26.

Nagyszabású és rendhagyó megemlékezésről számol be a DSTV összeállítása. A Petőfi Sándor Általános Iskola közösségének közelmúltban tartott gálaműsorán mintegy 250 diák lépett közönség elé a KULTIK Moziban. Hangkép.

DSTV: szakmai nap a Dunaferr középiskolában

DSTV: szakmai nap a Dunaferr középiskolában

2024. már. 24.

Látványos és szó szerint mozgalmas bevetésről tudósít a DSTV összeállítása. A vármegyei rendőr-főkapitányság és a rendészeti képzést végző középiskolák közötti kapcsolat keretében látogattak el a MEKTA-alosztály szakemberei a Dunaferr iskola szakmai napjára. Hangkép.
 

DSTV: minőségi időtöltés a gyerekekkel

DSTV: minőségi időtöltés a gyerekekkel

2024. már. 21.

Érdekes témát boncolgat a DSTV sorozatának új darabja a Dunaújvárosi Óvoda vezetőjével. Gyenes Éva ezúttal a minőségi időtöltésről fejtette ki gondolatait – többek között arról, miért is fontos minél több időt a szabadban tölteni, és segíteni a kicsiket élményszerzéssel, új impulzusokkal. Hangkép.
 

DSTV: beilleszkedés az óvodába

DSTV: beilleszkedés az óvodába

2024. már. 18.

Komoly témával, az óvodai beilleszkedés kérdéskörével foglalkozik a DSTV összeállítása. A gyerekeknek, de a szülőknek is jelentős "ugrás" ez, az ismerkedés-megismerés folyamata elsőrendűen fontos ebben az életszakaszban. Hangkép.

DSTV: újabb remek évfolyamkoncert a Móriczban

DSTV: újabb remek évfolyamkoncert a Móriczban

2024. már. 15.

Idén immáron második alkalommal szerveztek évfolyamkoncertet a Móricz Zsigmond Általános Iskolában, derül ki a DSTV összeállításából. Ez alkalommal a szülőknek szóltak a dalok, akik vastapssal jutalmazták a diákok produkcióit. Hangkép.

DSTV: iskolanyitogató a Dózsában

DSTV: iskolanyitogató a Dózsában

2024. már. 14.

Teljes arzenált bevetve várták a jövő tanév elsőseit és szüleiket a Dózsa György Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az iskolanyitogató keretében színes foglalkozásokon mutatták be az intézmény oktatási programját, kínálatát. Hangkép.

DSTV: régi rudasosok is meséltek

DSTV: régi rudasosok is meséltek

2024. már. 07.

Folytatták a szép hagyományt, "hazahívták" egy-egy szakterület jeles képviselőjét a Rudas középiskolába, derül ki a DSTV összegzéséből. A "öregdiákok" a szakai előadások mellett arról is meséltek, milyen útravalóval indultak el pályájukon iskolájukból. Hangkép.