Dunaújváros Hetilap

A távfűtés korszerűsítésére jelent meg pályázat

doszerk - 2019. június 18. 7:52

Távfűtéses épületekben lévő lakások fűtésének szabályozására, illetve korszerűsítésére jelent meg hétfőn kiírás az Otthon melege program keretében, a 2 milliárd forintos támogatási keretre lakásszövetkezetek és társasházak nyújthatnak be pályázatot szeptember 24. és 2020 március 31. között – jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Magyarországon még mindig van körülbelül 200 ezer olyan távfűtéses lakás, ahol a fűtés egyedileg nem szabályozható, ami az egyik legpazarlóbb megoldás – mondta.

Az Otthon melege program alprogramjának keretében okos költségmegosztás alkalmazására és radiátorok cseréjére van lehetőség. A vissza nem térítendő támogatás mértéke az elszámolható költségek 10-50 százaléka lehet, lakásonként maximum 350 ezer, pályázatonként maximum 75 millió forint – ismertette Kaderják Péter.

Weingartner Balázs, az ITM fenntarthatóságért felelős államtitkára hangsúlyozta: az Otthon melege program célja a magántulajdonban lévő lakóépületek és háztartások energetikai korszerűsítésének ösztönzése, vissza nem térítendő támogatások biztosítása, illetve a háztartások rezsikiadásainak csökkentése.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Szakmai értekezlet a rendőrségen

Szakmai értekezlet a rendőrségen

2024. ápr. 16.

A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány és Dunaújváros Önkormányzata szervezésében létrejövő Rendvédelmi hónap részeként, illetve annak megnyitójaként szerveztek konferenciát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a napokban.

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

2024. ápr. 15.

Nagyszabású szerszámkiállításnak ad otthont az Innopark szerdán: a Hoffmann Group kiállítására 10-15 óra között várják az érdeklődőket – meghívó és regisztrációs űrlap máris itt!

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

2024. ápr. 14.

A szolgáltatói összegzés szerint a fűtési idény végeztével még egy hónapon át, május derekáig tart a pótfűtési időszak. DVG-tájékoztató itt!

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

2024. ápr. 13.

Egy volt fideszes képviselő szerint a KDNP soha, semmit sem csinált Dunaújvárosban.

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

2024. ápr. 13.

Már jó ideje igazi tavasz van, és ez látszik a növényeken is, minden kizöldült. Természetesen nő a fű is. Éppen ezért már jó ideje dolgoznak és nyírják a füvet a szakemberek Dunaújvárosban. Az idei évben több emberrel és több géppel történik a fűnyírás.

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

2024. ápr. 12.

"... előterjesztéséiben részletezett új tagintézmény létrehozása nem kerül felterjesztésre" – a tankerület a magyar nyelv szabályait megcsúfoló mondattal fújt visszavonulót. Győzelem a hajtás után. (FRISSÍTVE: Pintér Tamás polgármester is reagált a döntésre)

A történelmi múlt kötelez, de a jövő bőven tartogat feladatokat is

A történelmi múlt kötelez, de a jövő bőven tartogat feladatokat is

2024. ápr. 12.

Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármester dolga, hogy a város cégeit, intézményeit időről időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek jegyében kedden az Innopark Nonprofit Kft.-hez, dr. Huszti Zsolt ügyvezetőhöz látogatott el.