Dunaújváros Hetilap

Átadták a Dunaújváros Ifjúságáért Díjat

doszerk - 2019. június 20. 11:05

Dunaújváros közgyűlése az ifjúsági korosztály nevelésében, az ifjúságvédelemben, illetve a fiatalok számára nyújtott szolgáltatások szervezésében kiemelkedő munkát végző személyek és közösségek elismerésére alkotta meg a Dunaújváros Ifjúságáért Díjat. Ezúttal Lászlóné Durecz Andrea pedagógus és Gyenes Józsefné óvodaigazgató vehette át az elismerést.

Lászlóné Durecz Andrea 2013 augusztusától tanítója a Móricz Zsigmond Általános Ikolának. Előtte 27 évig a Vasvári Pál Általános Iskolában dolgozott. Immár 32 éve munkálkodik az ifjúsági korosztály nevelésében, formálásában. Munkabírása lehengerlő, innovatív ötleteivel, szuggesztív egyéniségével magával ragadja a gyerekeket.Kitartó munkájának köszönhető, hogy az iskola elnyerte az ÖKOISKOLA címet.

A szülők segítségével létrehozta az iskola fűszerkertjét, ahol az évszaknak megfelelően munkálkodik együtt tanítványaival. Elkötelezetten küzd a kihalóban lévő fecskék megmentéséért, ezzel az elhivatottsággal pedig tanítványait is megfertőzte. Andi néni irányításával a gyerekek feltérképezték a város és városkörnyéki fecskefészkeket is.

Úttörője a digitális kompetencia fejlesztésének intézményi keretek között. A Kódolás Hetének aktív szervezője, gyerekek tucatjait ismertette meg a Zümivel, a programozó méhecskével.

Kitartóan dolgozik azért, hogy az iskolai hulladékgyűjtés szelektíven történjen, környezettudatos életmódra,a jövőért vállalt felelősségre tanítja ezáltal a gyerekeket.mNapi oktató-nevelő munkáját is példaértékűen végzi, számos versenyeredménnyel büszkélkedhet, amelyet tanítványaival ért el.

A gyermekek fejlődéséért, neveléséért végzett elhivatott, több évtizeden keresztül végzett szakmai munkájának elismeréseként Dunaújváros Közgyűlése a Dunaújváros Ifjúságáért díjat Lászlóné Durecz Andrea részére adományozta.

 

Gyenes Józsefné, Éva a Dunaújvárosi Óvoda igazgatója, 35 éve az óvodás korú gyermekek vidám óvodai életéért dolgozik, tevékenykedik. Csoportban dolgozó óvodapedagógusként számára mindig a gyermekek sokoldalú személyiségfejlesztése kapja a legnagyobb hangsúlyt. Személyiségéből adódóan vidámság, jókedv veszi körül. Fontos számára, hogy az óvodai csoportokban nyugalom, harmónia legyen, s ennek megvalósítására ösztönzi kollégáit és a vele dolgozó többi felnőttet is. Lelkiismeretességéért, kedvességéért, mindig mosolygós szemeiért nagyon kedvelik az óvodásai, munkatársai. Pedagógiai és vezetői munkájában olyan módszertani kultúrát képvisel, mely differenciáltan szolgálja mind a gyermekek fejlődését, mind a kollégák szakmai kiteljesedését.Töretlen fejlődés jellemzi. Sokoldalú feladatvállalása, állandó önképzésre való igénye egész pedagógiai pályáját átszövi. Elkötelezettsége, vezetői eredményei az ifjúság-, a gyermekek, a pedagógus hivatás iránti alázatot mutatják.Személyisége meghatározó az intézmény működésében. Nem ismer lehetetlent, vallja – mindent meg lehet oldani. Munkájának köszönhetően még jobban megerősödött a Dunaújvárosi Óvoda szakmai színvonala, fejlődött az infrastruktúra, a tagóvodák közötti együttműködés. Vezetése alatt a Dunaújvárosi Óvoda az Oktatási Hivatal Bázisintézményévé lett, melyek kapcsán továbbképzéseknek adhat otthont. Nevéhez kötődik a „Csicsergő” kiadvány, mely félévente jelenik meg, érdekes szakmai cikkekkel, kollégák bemutatkozó soraival, a munkaközösségek munkájáról, a kollégákat, szülőket foglalkoztató éppen aktuális témákról.

Vezetése alatt 7 tagóvoda kapott – a dunaújvárosi önkormányzat támogatásával, és az OVI-SPORT Közhasznú Alapítvány segítségével – műfüves, multifunkcionális focipályát. Sportszerető lokálpatriótákkal karöltve egy éve indították a városi Ovifoci Bajnokságot. Munkája elismeréseként az OVI-SPORT Közhasznú Alapítvány elnöke meghívta az országos elnökségbe. Nagy kutyabarát, ennek köszönhetően hamarosan kutyaterápiás foglalkozások is indulnak az egyik tagóvodában. Ezzel a programmal lehetőséget biztosít a hátrányok leküzdésére, esélyt teremtve a fejlődésben akadályoztatott gyermekek sokoldalú fejlődéséhez. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Gyermek- és Ifjúsági Bizottságának alelnökeként is fontos céljának és feladatának tekinti a dunaújvárosi gyermekek sportolásra való ösztönzését játékos formában, a tehetségek felismerését, majd fejlődésének segítését. Őszinte hivatástudattal végzett több évtizedes kiemelkedő pedagógiai tevékenységének elismeréseként Dunaújváros Közgyűlése a Dunaújváros Ifjúságáért díjat Gyenes Józsefné részére adományozta.

 

A rovat további hírei: Közélet

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.

Új városok és új narratívák Rotterdamban

Új városok és új narratívák Rotterdamban

2024. ápr. 17.

Sikerrel debütált az Új Városok Nemzetközi Hálózatában a dunaújvárosi delegáció; a folyamat közvetlen előzménye, hogy a hollandiai székhelyű Nemzetközi Új Város Intézet (INTI), az új városokkal kapcsolatos kutatás és tudáscsere nemzetközi platformja 2023-ban bővítette európai hálózatát – ehhez csatlakozott uniós pályázat révén Dunaújváros.