Dunaújváros Hetilap

Díjátadóval zárult a Közbiztonsági hónap

2019. június 12. (szerda) 15:46 - Brousil Csaba

A Közbiztonsági rendezvénysorozat zárásaként elismeréseket adtak át azoknak, akik a program során, illetve egész évben kitűnő munkát végeztek a rendvédelem területén.

A díjak átadásán tartott köszöntő beszédében Cserna Gábor elmondta, hogy büszke arra, hogy a Megyei Jogú Városok közül egyedül Dunaújváros az, mely a Közbiztonsági hónap rendezvényeit saját forrásból támogatja. Mint mondta az emberek, a városlakók életében a közbiztonság kérdése része annak a három fő témának, mely leginkább foglalkoztatja az embereket. A polgároknak ugyanis nagyon fontos a saját és családjuk biztonsága, melynek megteremtéséért a helyi rendvédelmi szervek munkatársai nagyon sokat tesznek.

Mint mondta a Közbiztonsági hónap rendezvénysorozata 22 éves múltra tekint vissza és fő célja az, hogy a közbiztonság kérdéskörét közelebb hozzák a lakossághoz. Ezeket segítik az olyan kiváló programok, mint a tűzoltók lépcsőfutása, a gyereknapi rendvédelmi bemutató, a felvonulás és a számtalan vetélkedő, verseny és előadás. Cserna Gábor kiemelte, hogy a város a jövőben is e rendezvény mellé áll és készségesen támogatja annak létrejöttét.

Az elismerő okleveleket és az ajándék karórákat Cserna Gábor polgármester és Udvardi Sándor, a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Alapítvány elnöke adta át.

 

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság részéről az elismerést:

Szűcs Iván címzetes rendőr őrnagy vehette át.

A Dunaújvárosi Vízirendészeti Rendőrörs részéről az elismerést:

Kulcsár Attila címzetes rendőr törzszászlós vizsgáló vehette át.

A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Kirendeltségének részéről az elismerést:

Bégányi Renáta tűzoltó alezredes asszony vehette át.

A Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet részéről az elismerést:

Kakstéder László bv. főtörzsőrmester, kutyavezető vehette át.

A Dunaújvárosi Mentőállomás részéről az elismerést:

Kiss Krisztián mentőtiszt vehette át.

A Polgárőrségek részéről az elismerést:

-Oláh János, a Pannon Polgárőrség polgárőre vehette át,

-Boda Károly, a Táborállási Polgárőrség polgárőre vehette át,

-Zsebők Dániel, a Városvédő Polgárőrség polgárőre vehette át, valamint

-Kovácsik Lajos, a DUPENT Polgárőrség polgárőre vehette át.

A VÉD-SZ Kft. részéről az elismerést:

Tóth György tűzvédelmi vezető vehette át.

A Dunaújvárosi Honvéd Klub Civiltársaság részéről az elismerést:

Pesti János nyugállományú honv. zászlós vehette át.

A bűnmegelőzésért, illetve közbiztonságért végzett tevékenységének elismeréséért, a dicsérő oklevelet és a tárgyjutalmat

-Hujber Gyula, a Mezőfalvai Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt. rendészeti vezetője vehette át,

-Czere-Ambrus Mária, a Találj haza rehabilitációs alapítvány vezetője vehette át,

-Rohonczi István, a Széchenyi István Gimnázium és Kollégium pedagógusa vehette át,

-valamint Ludányi Géza, a Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskola pedagógusa vehette át.

A díjazottak tiszteletére Udvardi Sándor, a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány elnöke mondott pohárköszöntőt.

A rovat további hírei: Közélet

Visszaáll a forgalmi rend

Visszaáll a forgalmi rend

2019. szeptember 17. (kedd)

A kivitelező DVG Zrt. tájékoztatása szerint, rövidesen befejeződnek a parkoló építésének munkálatai a Gábor Áron utcában.

"Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el"

"Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el"

2019. szeptember 17. (kedd)

Cserna Gábor polgármester meghívására városunkba látogatott Rákossy Balázs, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár, aki hétfőn délután Védjük meg értékeinket címmel lakossági fórumot tartott a Városháza 'C' szárnyának érdeklődőkkel megtelt rendezvénytermében.

D+ Híradó - egészségnap, születésnap

D+ Híradó - egészségnap, születésnap

2019. szeptember 16. (hétfő)

Piknikkel ünnepeltek a Tavasz utcában, ingyenes szűrővizsgálat a Petőfiben, családi nap a kőtárban - egy csokorban a nap legfontosabb eseményei a D+TV Híradójában.

Szünetel az ügyfélfogadás!

Szünetel az ügyfélfogadás!

2019. szeptember 16. (hétfő)

Egyéb szolgálati feladatok miatt pénteken szünetel az ügyfélfogadás a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályán.

Negyvenéves a Béke városrész

Negyvenéves a Béke városrész

2019. szeptember 16. (hétfő)

Negyvenéves a Béke városrész, vagyis Dunaújváros legfiatalabb városrésze. Ennek apropóján az ott lakók, és a korábbi „békések” szombaton pikniket tartottak a Tavasz utcában.

Védjük meg értékeinket! - Lakossági fórum lesz

Védjük meg értékeinket! - Lakossági fórum lesz

2019. szeptember 16. (hétfő)

Cserna Gábor polgármester meghívására városunkba látogat Rákossy Balázs, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár, aki szeptember 16-án, hétfőn 17 órakor LAKOSSÁGI FÓRUMOT tart a Városháza 'C' szárnyának rendezvénytermében. Az előadás témája: Védjük meg értékeinket!

Ilyen az, ha saját magad buktatod le “függetlenként”

Ilyen az, ha saját magad buktatod le “függetlenként”

2019. szeptember 15. (vasárnap)

Még alig hevertük ki Pintér – a Fényhozó – Tamás képét, máris itt az újabb veszedelem a jobbikos háza tájáról. Ezúttal viszont vérlázító, hogy mennyire hülyének nézik a választópolgárokat.