Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Ferenc pápa: a csíksomlyói zarándoklat Erdély öröksége és a testvériség jele

2019. június 1. (szombat) 12:11 - doszerk

A csíksomlyói zarándoklat Erdély öröksége, a párbeszéd, az egység és a testvériség jele, és tiszteletben tartja a román és a magyar vallási szokásokat is - mondta Ferenc pápa szombaton homíliájában a Csíksomlyón több tízezer hívő előtt bemutatott szentmiséjén.

"...ne hagyjuk, hogy azok a hangok és sebek, amelyek az elkülönülést táplálják, megfosszanak a testvériség érzésétől" - hangoztatta a katolikus egyházfő, felidézve, hogy Szűz Mária mindnyájunknál "közbenjárt" azért, hogy így legyen.

Ferenc pápa arra szólította a híveket: ne feledjék, s ne tagadják a múlt összetett és szomorú eseményeit, de ez nem gördíthet akadályt a testvéri együttélés elé, nem adhat rá ürügyet. A pápa a péntektől vasárnapig tartó romániai látogatása második napján a csíksomlyói hegynyeregben mutatott be latin nyelvű szentmisét mintegy 160 pap jelenlétében.

"Isten iránti örömmel és hálával vagyok jelen ezen a történelmi értékekben és hitben gazdag, kedves Mária-kegyhelyen" - hangoztatta Ferenc pápa olasz nyelven mondott szentbeszédében, amely román és magyar nyelvű fordításban is elhangzott.

A pápa szerint a zarándokok azért mennek Csíksomlyóra, hogy egymásban valódi testvérekre leljenek. Zarándokolni nem más, mint érezni a meghívást és a késztetést arra, hogy "járjunk együtt az úton, és kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy a régi és a mostani sérelmeinket, bizalmatlanságainkat változtassa új lehetőségekké a közösség érdekében". Hangsúlyozta: zarándokolni azt jelenti, hogy elszakadunk a bizonyosságainktól és a kényelmünktől, egyben kihívás számunkra, hogy felfedezzük és továbbadjuk az együttélés lelkületét, és ne féljünk a kölcsönös érintkezéstől, találkozástól és segítségnyújtástól. A katolikus egyházfő arra buzdította a hívőket, hogy a zarándoklat során ne a múltat kutassák, hanem inkább azt, ami elodázhatatlanul vár rájuk. Arra biztatta a jelenlevőket, imádkozzanak közösen a Szűz Anyához, hogy tanítsa meg őket "összevarrni a jövőt".

Fotó:MTI

A szentmise idején az oltáron volt az ötszáz éves csíksomlyói Szűz Mária-kegyszobor, amelyet erre az ünnepi alkalomra szállítottak a hegynyeregbe. A szentmise végén Ferenc pápa arany rózsát helyezett el a szobor lábánál a Szűzanya iránti tisztelet jeléül.

A szertartás végén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek megköszönte Ferenc pápának, hogy Erdélybe látogatott, felidézve, hogy húsz évvel ezelőtt Szent II. János Pál pápa kénytelen volt Bukarestre korlátozni romániai vizitjét. Jakubinyi felidézte, hogy a néhai pápa akkor megígérte, újra elzarándokol Romániába, de erre már nem kerülhetett sor. Az érsek örömmel állapította meg, hogy Ferenc pápa látogatásával, húsz év múltán beteljesült a négy - gyulafehérvári, váradi, szatmári és temesvári - magyar és székely többségű erdélyi katolikus egyházmegyék híveinek a vágya.
A gyulafehérvári érsek Xantus Gézának az Ahol az ég és föld találkozik című festményével ajándékozta meg a pápát. A mise a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.

A szentmisén részt vett Áder János magyar köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Viorica Dancila román miniszterelnök. A pápai szentmisére több mint százezren regisztráltak, a zarándokok már a kora hajnali órákban elkezdtek gyülekezni a csíksomlyói hegynyeregben, ahol szakadó eső fogadta őket és több órán keresztül áztak a hűvös időben, egészen a mise kezdetéig. A pápa a liturgia helyszínére a romániai Dacia autógyár által külön erre az alkalomra kialakított pápamobillal érkezett, köszöntötte a zarándokokat, végighaladva a kijelölt útvonalon.
A katolikus egyházfő csíksomlyói vizitje történelminek számít, hiszen pápa most első ízben látogatott Erdélybe.

Ferenc pápa Csíksomlyóról Jászvásárra (Iasi) a moldvai, zömében román anyanyelvű katolikusokhoz utazik, ahol szombat délután fiatalokkal és családokkal találkozik.

-MTI-

A rovat további hírei: Kultúra

Ványa bácsi a színházi fesztiválon

Ványa bácsi a színházi fesztiválon

2019. július 15. (hétfő)

Nyolc darabot válogattak be a Vidéki Színházak Fesztiváljára, köztük egy dunaújvárosi koprodukciós előadást is.

„Minden kreatív műfaj lényege a katarzis”

„Minden kreatív műfaj lényege a katarzis”

2019. július 07. (vasárnap)

A DUDIK utolsó napján Ákos is fellépett és össze is hozta a fesztivál legjobb előadását a látogatóknak. A koncert előtt velünk is beszélgetett a vasműs klipforgatásról, a zenéről és a világról.

Mesejáték gyerekeknek a szabadban

Mesejáték gyerekeknek a szabadban

2019. július 03. (szerda)

Harmadik hetéhez érkezett az Alkotás és játék a szabadban elnevezésű bejárós kézműves tábor a Munkásművelődési Központ udvarán. Mint minden szerda délelőtt, úgy most is egy meseelőadás várta a kicsiket.

Woodstockra emlékeznek Pakson

Woodstockra emlékeznek Pakson

2019. július 01. (hétfő)

A woodstocki fesztivál két legendás, brit szereplője, a Ten Years After (TYA) és Miller Anderson, valamint az amerikai bluesélvonalába tartozó Eric Gales is fellép Pakson, az idei 27. Nemzetközi Gastroblues Fesztiválon.

Mester és tanítványai

Mester és tanítványai

2019. június 28. (péntek)

Egyedi kiállítás nyílt a múzeum második emeleti kiállító termében. Az aktuális tárlat Barcsay Jenő festőművész és tanítványai képeiből áll.

Színészhallgatók próbálnak a Bartókban

Színészhallgatók próbálnak a Bartókban

2019. június 25. (kedd)

A Liliom című darabot próbálják a nyáron a Bartók Kamaraszínházban. Az előadásban több hallgató is szerepel a Színművészeti Egyetemről, akik az őszi premier előtt Szentendrén is bemutatják a produkciót.

Múzeumok éjszakája a kőtárban

Múzeumok éjszakája a kőtárban

2019. június 24. (hétfő)

Az előző évekhez hasonlóan idén is a Római Kőtár és Romkert adott otthont a Múzeumok Éjszakájának dunaújvárosi rendezvényének.