Dunaújváros Hetilap

Gyurcsány és az általa vezetett ellenzék mindig csak el akar venni a családoktól

doszerk - 2019. június 19. 16:03

Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett ellenzék mindig csak el akar venni a családoktól - mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a kormánypártok nevében szerdán.

A politikus arra reagált, hogy az Országgyűlés megkezdte a jövő évi költségvetés tárgyalását. Mint mondta, a 2020-as költségvetés a családok költségvetése. Értékelése szerint Gyurcsányék mindig csak el akarnak venni a családoktól, mindent sajnálnak tőlük, miközben az Európai Parlamentben minden egyes bevándorláspárti javaslatot támogatnak.

Az ellenzék semmit nem változik, ugyanazok a Gyurcsányék törtek az ellenzék élére, akik megnehezítették a gyermeket nevelő családok életét és akik egyszer már tönkretették az országot - mondta a kormánypárti politikus.

Elvették az egy- és kétgyermekesek családi adókedvezményét, eltörölték az otthonteremtési támogatásokat, elvették a három éves gyest az édesanyáktól, bölcsődéket, óvodákat, iskolákat zártak be - sorolta Nacsa Lőrinc, jelezve: mindezek visszaállítását sem támogatták és "zsigerből támadnak" minden új családtámogatást.

Ők nem támogatták a magyar gazdaságot, a magyar vállalkozásokat segítő adócsökkentéseket, továbbá azt sem, hogy többet fordítsunk az ország védelmére, a biztonságra, az egészségügyre, az oktatásra - mondta a képviselő.

A 2020-as költségvetés szavazásakor ki fog derülni, Gyurcsányék kinek a pártján állnak- tette hozzá. A Fidesz és a KDNP minden támogatást meg fog adni a családok támogatásának költségvetéséhez, amely már két és félszer annyit biztosít a családoknak, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetés - jelentette ki Nacsa Lőrinc.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.