Dunaújváros Hetilap

Nemzetközi bíróságon vizsgálhatják az EU felelősségét a migráció miatt

doszerk - 2019. június 13. 15:57

Nemzetközi jogászok az Európai Unió és vezetőinek felelősségét, valamint az uniós csúcspolitikusok (Emmanuel Marcon francia elnök és Angela Merkel német kancellár) szerepét vizsgálnák a migráció következményei miatt - írja a Századvég legfrissebb elemzésében.

A hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon kezdeményeznének eljárást a migrációs hullámban részt vevő sok ezer bevándorló – a földközi-tengeri humanitárius helyzet miatt bekövetkezett – halála miatt. A vád alapját képező dosszié szerint több tízezer migráns, illetve menedékkérő került líbiai fogolytáborokba, ahol embertelen körülmények között tartják a migránsokat, és a rövid távú érdekek szerint eljáró EU-s vezetők a vád szerint hallgatólagosan asszisztáltak is mindehhez.

Az Európai Unió, amely folytatta a vélhetően nemzetközi egyezményeket is sértő együttműködést Líbiával, részese a nemzetközi büntetőjognak, amelynek értelmében – a jogászok szerint –  az EU bűntárs, továbbá külön jogi felelősséget kell tulajdonítani például Németországnak és Franciaországnak.  Az államszerű jogalanyisággal bíró EU saját speciális (nemzetközi büntetőjogi) felelőssége jól értelmezhető, amihez a Büntetőbíróság előtti vizsgálatban az ad alapot, hogy a Római Statútumot, a Büntetőbíróság alapdokumentumát valamennyi uniós tagállam ratifikálta.

Ezek a jogi relevanciák szoros összhangban állnak azokkal a szakmai értékelésekkel, amelyeket a Századvég az Európai Bizottság és elnöke, valamint az e tekintetben meghatározó portfóliójú EU-biztosok kapcsán végzett. Így felmerül Frans Timmermans és Dimitrisz Avramopulosz személyes felelőssége is, továbbá az a fontos szempont is, hogy az EU jövőbeli, belső intézményi reformjának mindinkább az uniós vezetők és tisztségviselők jogi értelemben vett elszámoltathatóságára kell irányulnia.

-Origo-

A rovat további hírei: Közélet

Megnyílt a baptista Új Esély Központ

Megnyílt a baptista Új Esély Központ

2024. ápr. 20.

Intézményátadó ünnepséget szerveztek a volt Bánki iskolában a közelmúltban. Mostantól az épület egyik földszinti szárnyában a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió nappali szociális központot üzemeltet. Szívvel segítenek.

90 év szép idő, sok boldogságot, Anna néni!

90 év szép idő, sok boldogságot, Anna néni!

2024. ápr. 20.

Bujáki Györgyné a 90. születésnapját ünnepelte – ez alkalomból igencsak jó hangulatban fogadta Barta Endre alpolgármestert, aki az önkormányzat ajándékai mellett a város nevében a jókívánságokat is tolmácsolta. Isten éltesse, Anna néni! 

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.