Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Orbán: együtt akarunk működni a szomszédainkkal, és aki velünk együttműködik, az jól is jár

doszerk - 2019. június 4. 15:46

Együtt akarunk működni a szomszédainkkal, és aki velünk együttműködik, az jól is jár - fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Sátoraljaújhelyen, a nemzeti összetartozás napján rendezett ünnepségen.

 A miniszterelnök elmondta, kilencvenkilenc évvel Trianon után "mi, magyarok bátran kihúzhatjuk magunkat: megmaradtunk!". "Itt vagyunk Európa közepén a szétszakítottság, a háborúk és a diktatúrák ellenére is" - mondta a kormányfő a Rákóczi Szövetség tulajdonában lévő Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontban.

Orbán Viktor hangsúlyozta, a magyarok nemcsak túlélték ezt az időszakot, de ma a Kárpát-medence legnépesebb nemzetét alkotják. Arról is beszélt, hogy "gazdasági, kulturális és katonai erőnk napról napra látványosan gyarapodik. Ideje, hogy használjuk. A kérdés csak az, hogy mire". Kormánya válasza az - mondta -, hogy ezt az erőt a közép-európai népek összefogása érdekében kell felhasználni. "A száz év magyar magány véget ért (...), és ma már mérföldekre vagyunk attól, ahonnan a Szovjetunióból kiszabadulva 30 éve elindultunk" - hangsúlyozta.

Felidézte továbbá: kilenc éve született döntés arról, hogy a magyar nemzet történelmének legsötétebb napja ne csak lesújtson, hanem erőt is adjon, "egymáshoz is emeljen minket". Trianonról úgy fogalmazott: ami igazságtalan volt valaha, az is marad az idők végezetéig, mert az idő a sebeket gyógyítja, de "az amputációt nem". Az azóta eltelt idő semmit nem változtatott azon a tényen - folytatta -, hogy ami 99 éve történt, az nem tárgyalás volt, hanem diktátum, büntetés a háború elvesztéséért.

A döntés mögött a győzteseknek semmiféle erkölcsi fölényük nem volt, csak erőfölényük, olyan emberek millióit büntették meg, akik mentek, mert a hazájuk szólította őket, és nem tehettek róla, hogy egy olyan háborúban kellett harcolniuk, amelynek nem volt jó, igazságos oldala - mondta a kormányfő, hozzáfűzve: a győztesek felsőbbrendű, egész nemzeteket büntető döntései nem a szabadság, nem a béke, hanem újabb ellenségeskedés, a diktatúrák és a későbbi háborúk magvait vetették el Európában.

"Egymás után értek minket a nemzetiszocializmus, majd a kommunizmus ökölcsapásai, amelyekhez a talajt a békediktátumok készítették elő" - fogalmazott, megjegyezve azt is, hogy a második világháború után egész Közép-Európát "odadobták" a Szovjetuniónak és a kommunista világrendnek.

A táborban összegyűlt fiataloknak Orbán Viktor azt mondta: "bárhonnan is érkeztetek, Magyarországon itthon vagytok, Magyarország a ti otthonotok is". "Bennünket, akik itt vagyunk, összekapcsol, hogy közös örökösei vagyunk a magyarok világraszóló teljesítményének" - tette hozzá.

A kormányfő II. Rákóczi Ferencet is méltatta, kiemelve, máig kötelez az a parancsolat, amely úgy szól: "Isten segedelmében bízva harcolni és dolgozni egy szabad és magyar hazáért". "Együtt újra nagyok, erősek, sikeresek és győztesek leszünk!" - zárta szavait a miniszterelnök.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntőjében - a Kárpát-medencéből és szerte a nagyvilágból érkezett mintegy ezer fiatal előtt - azt mondta: céljuk újjáépíteni, újjászőni a magyarság kapcsolatait, a szövetség a magyar nemzetpolitika építőköve.

Munkásságukat ismertetve megemlítette, hogy a Rákóczi Szövetség pályázata segítségével 2500 fiatal vehetett részt Ferenc pápa múlt heti csíksomlyói szentmiséjén. Most pedig "itt, Rákóczi földjén ünnepeljük az összetartozást" - hangoztatta a nemzeti összetartozás napjának sátoraljaújhelyi ünnepségéről szólva Csáky Csongor.

-MTI-

A rovat további hírei: Kultúra

Koncert, kiállítás, játszótéri ismeretterjesztés

Koncert, kiállítás, játszótéri ismeretterjesztés

2024. ápr. 19.

Mindezek ráadásul egy hétvégén, szombaton és vasárnap várják a muzsika, a művészet és a tudomány híveit – három helyszínen. Hírcsokor.

DSTV: a töredékes emlékezet kiállítása

DSTV: a töredékes emlékezet kiállítása

2024. ápr. 18.

Tárlatvezetésről tudósít a DSTV összeállítása. A Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) látható Töredékes emlékezet című kiállításon Boros Lili műtörténész,  a bemutató kurátora, valamint Asztalos Zsolt képzőművész vezette körbe az érdeklődőket. Hangkép.

Kalligráfia: konferencia és kiállítás a papírmúzeumban

Kalligráfia: konferencia és kiállítás a papírmúzeumban

2024. ápr. 17.

Nagyszabású bemutatóra, valamint rangos szakmai tanácskozásra készül a Magyar Papírmúzeum: a kalligráfia témájára fókuszáló programra pénteken várják a vendégeket.

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

2024. ápr. 16.

Gazdag műsorral, színes repertoárral és sok-sok fellépővel rendezik az immár 27. hangversenyt – a közönséget az evangélikus templomban várják pénteken délután!

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

2024. ápr. 16.

Pentelei Molnár János halálának novemberben lesz a száz éves évfordulója, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunapentelén született festőművész családi hátterét és formátumos életművét Kronászt Margit történész, muzeológus elevenítette fele. Hangkép.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

2024. ápr. 14.

Sportfilmmel folytatódik a Szabad Szemel című sorozat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D): a KineDok idei terméséből ezúttal a Țagai Sasok című román alkotást láthatják.

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

2024. ápr. 12.

Különleges csodabirodalommal foglalkozik a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban a foglalkozások fontos eleme az élőszavas mesemondás – ennek műhelytitkaiba nyerhetünk most betekintést. Hangkép.