Dunaújváros Hetilap

A kormánypártok a gyarapodást kínálják, míg az ellenzék csatatérré változtatná az önkormányzatokat

doszerk - 2019. július 30. 13:28

Az ellenzék programja az önkormányzatok csatatérré változtatása az októberi választásokon, a kormánypártok ezzel szemben az építkezést, a fejlesztést és a gyarapodást kínálják a választópolgároknak - mondta Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján. 

A politikus kiemelte: 25 nap múlva indul az aláírásgyűjtés, a jelöltállítás a finiséhez érkezett. Kifejtette: arra számít, hogy mintegy 1200 polgármesterjelöltjük lesz, az ország négyötödében, 7,6 millióan választhatnak Fidesz-KDNP-s, vagy a kormánypártok által támogatott jelöltet. A Fidesz-KDNP saját polgármesterjelöltet 783 helyen indít, és 370 esetben nem ők a jelölők, de támogatják az indulót. Ez 1153 települést jelent - közölte. 

Hozzátette: Magyarországon 169, a tízezer lakosnál nagyobb lélekszámú település, mindenhol lesz jelöltjük, 146 a kormánypárté, 12 a támogatott, és 11 helyen még folynak az egyeztetések. 
5-10 ezer fő közötti település 134 van, ebből 89 helyen lesz kormánypárti jelölt, 13 helyen támogatják a jelöltet, 32 település van, ahol nem lesz jelölt, hanem más konstrukciókban gondolkodnak.
Az 5 ezer fő alatti települések abszolút a függetlenek világa - fogalmazott Kósa Lajos. 

Minden megyei közgyűlésben lesz a kormánypártoknak listájuk, amelyeken mintegy 600 jelöltjük szerepel. Minden budapesti kerületben elindulnak polgármesterjelöltjeik, a 20. és 23. kerületben a kormánypártok támogatásával száll ringbe az induló, a többi kerületben a kormánypártok saját jelöltjei mérettetik meg magukat. 

Országosan összesen 6-7 ezer önkormányzati jelöltet ajánlanak majd a választók figyelmébe - jelezte. Hangsúlyozta: mind az önkormányzati jelöltek számát, mind a polgármesterek számát tekintve több jelöltjük lesz, mint 2014-ben. Összességében messze több jelöltjük lesz mint bármely más szervezetnek  - fűzte hozzá.

Kérdésre elmondta:  100 ezer aktivistájuk segíti a kampányt augusztus 23-tól, lesz országjárás is, és azon a miniszterelnök is részt vesz majd. Jelezte: a nagyobbik kormánypárt tisztújító kongresszusát szeptember végén tartja. 

Kósa Lajos azt mondta, biztos abban, hogy minden jelöltjük esetében sikerül összegyűjteni majd a szükséges aláírásokat. Kijelentette: szeretnék megnyerni az önkormányzati választásokat, szeretnék, ha Magyarország belátható időn belül az unió leginkább élhető országai közé tartozna, és ennek megfelelően a magyar városok, falvak is jó helyekké válnának, az életminőség és a lehetőségek igazodnának az európai sztenderdekhez. Az építkezést, gyarapodást, a fejlesztéseket kínálják, a választópolgárokkal szövetségben, ezzel szemben az ellenzék programja nem más, minthogy csatatérré változtassák az önkormányzatokat, hogy ezeket a pozíciókat kihasználva háborúzzanak a kormány, illetve Fidesz-KDNP parlamenti többsége ellen - fogalmazott.
Úgy gondolják, hogy az emberek is inkább a gyarapodás, az építkezés, a települések fejlesztése mellett teszik le a voksokat, egyúttal azt kérte, a választók október 13-án válasszák a kormánypártok jelöltjeit. 

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.