Dunaújváros Hetilap

Az megvan, hogy Pintér Tamás már nem is jobbikos, hanem “csak” dunaújvárosi?

doszerk - 2019. július 23. 20:19

Úgy vagyok én Pintér Tamással, mint Bödöcs Búcsúszentlászlóval. Éppen megírtam, amit gondoltam a parlamenti hozzászólásáról, amikor ráakadtam egy újabb gyöngyszemre a mondanivalójában - írja az Újvárosi Valóság.

Kicsit visszapörgetem a dolgokat, mielőtt rátérnék a veretes gondolatára, amelyért örök hála a képviselő beszédírójának. Tehát az “előző részek tartalmából”:

Pintér Tamás polgármester akar lenni. Mert már unja, hogy országgyűlési képviselőként nem csinál semmit, és a mandátumából pedig már csak bő két év van hátra. Ha pedig valami bódult állapotban a dunaújvárosiak véletlenül megválasztanák, akkor lenne öt esztendeje arra, hogy ugyanezt a semmittevést folytatni tudja. Attól ugyanis nem kell tartani, hogy bármibe is majd belefoghat, mert se szakértelme, se kormányzati támogatása. Ez utóbbihoz némi adalék, hogy a „nagy mester”, Márki-Zay is már a végnapjaiban vergődik. Egyértelmű bizonyítékául annak, hogy hová is lehet egy várost eljuttatni szakértelem és kormányzati támogatás nélkül. Az pedig, hogy a Jobbik valaha is hatalomra kerüljön, annyi eséllyel bír, mint amekkora a valószínűsége van egy üstökösbecsapódásnak a Városháza térre.

  • A Jobbik atomjaira hullott, Pintér Tamásnak pedig gyorsan kell pucolni a süllyedő hajóról

A hajósüllyedés pontosan ez a helyzet, amikor nem nagyon válogathat az ember. Azt a mentőövet kapja el, amilyent éppen elé dobnak. Különös is lenne, ha kéretné magát, hogy én aztán ebbe vagy abban aztán nem kapaszkodok, mert nem szeretem a szemkilövetősöket vagy meg amúgy is világ életemben utáltam a kommunistákat meg a zsidókat….Így Pintér Tamásnak gyorsan kellett a mentőövbe kapaszkodni. Időközben ugyanis az emberek már kezdtek rájönni arra, hogy semmire, de tényleg semmire sem mentek Pintér Tamás országgyűlési képviselőségével, így egyre erősebb a gyanújuk arra, hogy polgármesterként sem lenne képes semmit, de semmit véghez vinni.

Neki tehát mentőöv kell, bármi áron. Ezért cserébe azonban meg kell tagadnia jobbikos értékrendjét. Ezért mondta azt hangsúlyosan a parlamenti beszédében, hogy

  • ő itt Dunaújvárosban már nem is jobbikos, hanem dunaújvárosi.

Aha…Próbáltam megfejteni, hogyan is tudja véghez vinni a jobbikos lét kiűzetését magából. Elképzeltem, ahogy szenátor úr haza autózik a kies fővárosból, megáll a város határa táblánál, aztán összetépi a párttag könyvét. De lehet, hogy inkább csak elássa, hogyha majd megy vissza Pestre a szolgálati kérójába, vagy valami párttaggyűlésre, akkor elő tudja venni.

A könyvet elintéztük, de valahogy az agyát is ki kell a városhatárnál tisztítania, hogy ne maradjon benne egyetlen jobbikos gondolat sem, mert akkor nem nagyon lenne számára lehetséges az összeborulás azokkal, akiket eddig semmire se becsült, megtagadott, leköpött, akiknek a bukását, a vérét követelte.

Itt azért elakadtam, csupa drasztikus megoldás jutott eszembe a jobbikos gondolkodás eltüntetésére, bár lehet, hogy simán csak elég, ha megtagadja a mindenkori Vonát vagy jó háromszor. Semmi más épeszű megoldás nem jut eszembe a pártmegtagadás lebonyolítására. Ha csak az nem, hogy már neki is rettenetesen kínos jobbikosnak lenni. Így maradt neki Dunaújváros. Tudják, ha ló nincs…

Pikáns, hogy a Vadhajtások oldalán is megjelent egy videó Pintérről. Érdemes megnézni!

- ujvarosivalosag.hu -

 

A rovat további hírei: Közélet

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

2024. ápr. 15.

Nagyszabású szerszámkiállításnak ad otthont az Innopark szerdán: a Hoffmann Group kiállítására 10-15 óra között várják az érdeklődőket – meghívó és regisztrációs űrlap máris itt!

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

2024. ápr. 14.

A szolgáltatói összegzés szerint a fűtési idény végeztével még egy hónapon át, május derekáig tart a pótfűtési időszak. DVG-tájékoztató itt!

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

2024. ápr. 13.

Egy volt fideszes képviselő szerint a KDNP soha, semmit sem csinált Dunaújvárosban.

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

2024. ápr. 13.

Már jó ideje igazi tavasz van, és ez látszik a növényeken is, minden kizöldült. Természetesen nő a fű is. Éppen ezért már jó ideje dolgoznak és nyírják a füvet a szakemberek Dunaújvárosban. Az idei évben több emberrel és több géppel történik a fűnyírás.

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

2024. ápr. 12.

"... előterjesztéséiben részletezett új tagintézmény létrehozása nem kerül felterjesztésre" – a tankerület a magyar nyelv szabályait megcsúfoló mondattal fújt visszavonulót. Győzelem a hajtás után. (FRISSÍTVE: Pintér Tamás polgármester is reagált a döntésre)

A történelmi múlt kötelez, de a jövő bőven tartogat feladatokat is

A történelmi múlt kötelez, de a jövő bőven tartogat feladatokat is

2024. ápr. 12.

Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármester dolga, hogy a város cégeit, intézményeit időről időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek jegyében kedden az Innopark Nonprofit Kft.-hez, dr. Huszti Zsolt ügyvezetőhöz látogatott el. 

A KDNP elnöke szerint összeférhetetlen Magyar András a Fidesszel

A KDNP elnöke szerint összeférhetetlen Magyar András a Fidesszel

2024. ápr. 12.

A belső feszültségekkel terhelt dunaújvárosi Fidesz-KDNP-ben tovább mélyültek az ellentétek, miután polgármester-jelöltet állítottak, a KDNP helyi elnöke szerint ugyanis a pártszövetség jelöltje alkalmatlan a feladatra.