Dunaújváros Hetilap

Egyre többen igénylik a babaváró támogatást

doszerk - 2019. július 4. 13:33

Továbbra is jelentős az érdeklődés a hétfőn indult családvédelmi akcióterv iránt, egyre többen igénylik a babaváró támogatást és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását - mondta Novák Katalin.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az V. kerületi kormányablakban elmondta, már a tízhez közelít azoknak a házaspároknak a száma, akik már megkapták a babaváró támogatást, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását két nap alatt 878-an igényelték, a kibővített jelzáloghitel-elengedést pedig 64-en kérelmezték eddig. Emellett majdnem 2500 településen elindult a falusi csok, és érkeznek az igénylések a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kamattámogatott kölcsön iránt is - fűzte hozzá.

A babaváró támogatással kapcsolatban megjegyezte: legtöbben otthonteremtésre szeretnék fordítani, és jellemzően a 20-as éveik végén, harmincas éveik elején járó párok igénylik.

Elmondta azt is, hogy a családvédelmi akciótervnél is alkalmazzák az úgynevezett nyilatkozati elvet, tehát nem kell "nehéz paksamétákkal" érkezni a hivatalokba és bankokba, a kért adatokról elég nyilatkozni, amit majd leellenőriznek az illetékesek, emellett azzal is segítik az ügyfeleket, hogy illetékmentessé tették az ügyintézéseket.

Tapasztalataik szerint az akcióterv fennakadások nélkül indult, zökkenőmentes az ügyintézés, az igénylők pedig felkészülten érkeznek a hivatalokba - számolt be róla Novák Katalin.

Hozzátette, a kormányablakokban külön tájékoztatókat is elhelyeznek majd az új támogatási formákról, valamint kisfilmeket is vetítenek majd róluk. Továbbá folyamatosan lehet érdeklődni a hét minden napján, 24 órában ingyenesen hívható 1818-as kormányzati ügyfélvonalon, amelyre hétfő óta már háromezer hívás futott be.

A kormány azért indította el a családvédelmi akciótervet, mert szeretnék, ha egyre könnyebb lenne családot alapítani, gyereket vállalni és nevelni - hangoztatta az államtitkár, hozzátéve, hogy szerencsére Magyarországon nemzeti egyetértés van a családpolitika körül.Novák Katalin kitért arra is, hogy a bölcsődefejlesztésre is minden eddiginél több forrás jut, most 95 milliárd forint áll rendelkezésre arra a július elsejétől igényelhető pályázatra, amelyet önkormányzatok, civil és egyházi szervezetek nyújthatnak be, amelyből 7700 új férőhely jön létre.

Képek forrása: kormany.hu (Földházi Árpád felvételei)

Néhány éven belül szeretnék elérni, hogy minden kisgyereknek jusson férőhely, akinek a szülei ezt igénylik - jelentette ki az államtitkár.

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára közölte, a kormányablakokban már több mint 4600 alkalommal nyomták meg a családvédelmi akcióhoz kapcsolódó sorszámhúzó gombot.

Országszerte 302 kormányablak és 11 mobil kormányablak működik, a szükséges igazolások bármelyikben igényelhetők - tette hozzá.

Kiemelte, törekednek rá, hogy a lehető leggyorsabban menjen az ügyintézés, jelenleg az átlagos várakozási és ügyintézési idő 28,5 perc.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.

Új városok és új narratívák Rotterdamban

Új városok és új narratívák Rotterdamban

2024. ápr. 17.

Sikerrel debütált az Új Városok Nemzetközi Hálózatában a dunaújvárosi delegáció; a folyamat közvetlen előzménye, hogy a hollandiai székhelyű Nemzetközi Új Város Intézet (INTI), az új városokkal kapcsolatos kutatás és tudáscsere nemzetközi platformja 2023-ban bővítette európai hálózatát – ehhez csatlakozott uniós pályázat révén Dunaújváros.

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

2024. ápr. 17.

Takarítási akciót szervez az önkormányzat a Föld napja alkalmából. Három helyszínen várják az önkénteseket pénteken délután. Az akció célja a lakókörnyezet rendbetétele mellett az, hogy felhívják a figyelmet az egyéni szerepvállalás fontosságára a Föld megóvása érdekében.

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

2024. ápr. 16.

Nyár elején újra választ az ország, méghozzá egy időben az Európai Parlament (EP) tagjaira, a települési polgármesterekre, valamint az önkormányzati képviselőkre, továbbá a nemzetiségi önkormányzatok tagjaira voksolhatunk.