Halló, Vasedény?

2019. július 28. (vasárnap) 9:25 - Várkonyi Balázs

Egy legendaképző mondat a kabarévilágból: „Jó napot kívánok, Weiner elvtársat keresem.” Így indul a legismertebb telefonparódia. A színpadon Kern András, a nélkülözhetetlen kellék egy telefon, azon át jönnek a hangok: akárhány, az mind Kerné, ez az ő mesterségtitka. Az elején még nyugodt, mintha nem tudná, mi vár rá. És kezdetét veszi az ötperces őrület.

Az első párbeszéd még kissé gyermeteg: … Weiner elvtárs ebédel, és szabadságon van, és a másik vonalon beszél… – a mondja a titkárnő-Kern, – de nemsokára életszerűbbé válik a kabaréjelenet. Persze, hisz’ valós, sokszor megélt csapdahelyzetet elevenedik meg: amikor a telefonvonalak összeakaszkodnak. A ma fiatalja azt se tudja, mi fán terem ez. Aki megélte három-négy évtizeddel ezelőtt, az emlékszik még: egyszer csak megjelenik a hívatlan „látogató”a fülünkben, megszólal, kéretlenül, miközben mi épp valaki másra várunk. És most nem a hajdani belügyes lehallgatókra kell gondolni, ők hangtalanul végezték munkájukat.

De térjünk vissza a paródiára. Mindjárt halljuk is a szállóigévé vált kérdést: „… az NDK turmixgép, a leszedhető ajtajú megérkezett-e már?” – Ezt kérdezi egy „másik”, csak hallható Kern ettől a látható Kerntől, aki még mindig nyugodt, tehát ő maga se tudja kizökkenteni saját magát, de emlékszünk, ez már nem tat soká. Jön az újabb kérdés: „Nem Vasedény?”

Innét a káosz kezd eluralkodni, egy időre lépjünk is ki a jelenet felidézéséből, mondjuk az apropót, ami eszünkbe juttatta: egy nevezetes évforduló, július 26-a, 1991-ben. Mint most, akkor is péntekre esett, és sokaknak hozott megkönnyebbülést. Mert attól kezdve Újvárosban nem kellett hosszú perceket, olykor negyedórát egyetlen telefonhangra várni. Közismert Kelet-Európai sajátosság volt: valaki fölveszi a telefonkagylót, a füléhez illeszti, hogy hallja-e a búgó hangot. És nem csodálkozott, ha nem hallja. Az volt a természetes.

„Végre vonalban vagyunk, mintha csoda történt volna…” – olvassuk a korabeli lapban. A telefonközpont vezetője, Viola kartárs tudatja, hogy az emberek lelkesen telefonálnak, már meg is született a napi csúcs, egy negyvenperces külföldi hívás. Szegény telefontulajdonos, lehet, hogy földhöz is vágta a készülékét, ha a hó végén megkapta a horrorisztikus számlát… De e tekintetben a városiak többsége biztonságban volt, mert az új központ kapacitása csak ötezer vonalra volt elég.

Interközpont: már azt se tudja a legtöbbünk, mi volt az – pedig fontos kezdő- és végpontja annak a köldökzsinórnak, ami városok, falvak közt ívelt. 1991. július 26-a az ott ügyködő telefonos kisasszonyok szomorú napja lehetett, hiszen addig sok múlott rajtuk, az ügyességükön, a szakmai rafinériájukon. Ők tartották sokszor a lelket a gyors kapcsolásban reménykedőkben. És rajtuk csattant az ostor a félrement hívásokért is. De ők sem tudtak úrrá lenni a káoszon, amikor a vonalak végzetesen összekuszálódtak, és amikor Kern Andráson kereste a „másik” Kern a titokzatos Gézát, vagy a levehető ajtajú NDK turmixgépet, ami a korszak jelképe lett.

A rovat további hírei: Napraszóló

Ünnepidőben

Ünnepidőben

2019. augusztus 19. (hétfő)

Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?

Délidő, éjsötét

Délidő, éjsötét

2019. augusztus 11. (vasárnap)

Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.

Ez már a nyárutó?

Ez már a nyárutó?

2019. augusztus 04. (vasárnap)

Bizony, ez már az – hangzott a kérdésre az atyai válasz. A gyermek amúgy tudta, hisz a térdére fektetett színes lapban éppen a hónapok régies neveiről olvasott: Augusztus – egyenlő Kisasszony hava, Új kenyér hava, Nyárutó.

Réka örömkönnyei

Réka örömkönnyei

2019. július 21. (vasárnap)

Önfeledten szökdécselt az utcán, valamit énekelt, de nem lehetett kivenni, mit, dalát szétszabdalta a szökdécselés, a hajában két masni egyfolytában lebegett, olyan volt a jelenet, akár egy látomás, mintha gyerekfilm elevenedne meg.

Mi már ettünk…

Mi már ettünk…

2019. július 14. (vasárnap)

Anyja szavait sosem felejti: a szegénységet nem kell szégyellni; csak viselni nehéz. Szegények voltak. És ő ezt nehezen viselte.

Mint a mókus…

Mint a mókus…

2019. július 07. (vasárnap)

Az úttörő vidám. Volt, valamikor. Épp annyira volt vidám, mint aki odafönt tanyázik, a fán: a mókus. Csak hát a nevelő szándékkal megírt szöveg – Mint a mókus fenn a fán, / Az úttörő oly vidám – csapdát is rejt, s a cinikus közbeszédben rögtön megjelent a gúnyszó, a buzgómócsing szinonimája: mintamókus…

A „Jézuskéve” emléke

A „Jézuskéve” emléke

2019. június 30. (vasárnap)

Széles búzatábla aranylik. Idős gazda szemléli. Közelebb lép, kezébe vesz egy kalászt, kiperget pár szemet. Körmével kettéroppant néhányat. Ha látja, hogy kellően lisztes, adja a parancsot: aratáskezdet ekkor.