Dunaújváros Hetilap

Orbán Viktor és a V4-ek győzelme: Ursula von der Leyent jelölik a Bizottság elnökének

doszerk - 2019. július 2. 20:54

Az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács Ursula von der Leyen német védelmi minisztert javasolja az Európai Bizottság következő elnökének - jelentette be Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében kedden.

Tusk közölte, az uniós tagállamok Ursula von der Leyen bizottsági elnöki jelölése mellett az Európai Tanács élére Charles Michel belga liberális miniszterelnököt jelöli, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének székében pedig Josep Borrell spanyol külügyminisztert látnák szívesen.

Az állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács az Európai Központi Bank (EKB) következő vezetőjének a francia Christine Lagarde-ot, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatóját nevezte meg - közölte a tanácsi elnök.

A megállapodás Orbán Viktor és a V4-ek óriási sikere

A visegrádi országok vezetői ugyanis Manfred Weber után a háromnapos csúcstalálkozón Frans Timmermanst is megbuktatták. A V4-ek javasolták először Ursula von der Leyent bizottsági elnöknek, és olyan csomagot tettek az unió asztalára, amit aztán egyre több állam elfogadott, végül Angela Merkel német kancellár is elfogadta. A Soros-hálózat az utolsó percekben még ellentámadásba lendült, megpróbálták Timmermans jelöltségét keresztülvinni, de olyan nagy volt már az egyetértés a Tanácsban, hogy nem sikerült az akciójuk. Angela Merkelnek a német szociáldemokratákat nem sikerült meggyőznie, ezért tartózkodott a szavazáson - ezt a német koalíciós szerződés írja elő számára, ha az egyik koalíciós partner nem ért egyet, akkor a kormánynak tartózkodnia kell - minden más ország vezetője megszavazta a javaslatot, köztük a szocialista miniszterelnökök is.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor magyar, Mateusz Morawiecki lengyel, Peter Pellegrini szlovák és Andrej Babis cseh miniszterelnök a visegrádi országok egyeztetésén az EU-csúcs ülése előtt 2019. július 2-ánFORRÁS: MTI/MINISZTERELNÖKI SAJTÓIRODA/MINISZTERELNÖKI SAJTÓIRODA/SZECSŐDI BALÁZS

Így az a szokatlan helyzet állt elő, hogy az Európai Tanács jelöltje egy olyan - egyébként német - politikus, akit a német kancellár nem szavazott meg. Ez is mutatja, milyen óriási sikert ért el Orbán Viktor a V4-országok miniszterelnökeivel együtt.

Korábban Martin Schulz, az Európai Parlament volt elnöke azt mondta a Spiegelnek: Orbán Viktor és a kelet-európaiak győzelme, hogy Ursula von der Leyen lehet az Európai Bizottság elnöke Nyilatkozata szerint egyértelműen Orbán Viktor akadályozta meg, hogy Frans Timmermans legyen a bizottsági elnök. Manfred Weber pedig a Politico információi szerint azt mondta:  

Macron és Orbán megölte a Spitzenkandidat-folyamatot. Az Európai Néppárt szóvivője bejelentette, hogy az EPP támogatja a javaslatot.

- MTI/Origo -

 

A rovat további hírei: Közélet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.