Réka örömkönnyei

2019. július 21. (vasárnap) 8:20 - Várkonyi Balázs

Önfeledten szökdécselt az utcán, valamit énekelt, de nem lehetett kivenni, mit, dalát szétszabdalta a szökdécselés, a hajában két masni egyfolytában lebegett, olyan volt a jelenet, akár egy látomás, mintha gyerekfilm elevenedne meg.

Amikor közelebb ért, kivehető volt a frissiben rögtönzött ének kulcsszava: megvertem, megvertem. Rém egyszerű szöveg volt, nem túlcizellált, az se számított, hogy nem stimmel a rímsor, és a szótagszám se. Csak az volt a fontos, hogy a kislány azt a nagyszerű dolgot adja hírül a világnak… na jó, csak a világ egy picike szegletének, a kisváros egyetlen utcája lakóközösségének, hogy a három évvel idősebb testvérét legyőzte. Sakkjátékban. És ez eddig még sosem sikerült neki.

A hősies tett színhelye a Duna-part volt. Egy meleg nyári nap délutánján ott, a fák alatt történt a testvérverés. Körülöttük focizó fiúk zajongtak, de ők ketten a táblára meredve koncentráltak. Bátyja tán később a hőségnek tulajdonítja majd a kudarcát, de ezzel a lányka mit sem törődik, csak azzal, hogy volt-e sakk-matt vagy sem. Márpedig volt.

Testvérével szemben törlesztenivalója bőven akadt. Szűk három év volt közöttük, szakemberek szerint ez éppen a kritikus különbség, a rivalizálás, a féltékenység előhívója. Bátyja sokszor rászedte, ravaszdi módon csőbe húzta. Egyszer a kislány egy hatalmas, nála is nagyobb macit kapott a keresztszüleitől. Egy nap a fiú hamis ábrázattal közölte: Réka, van egy rossz meg egy jó hírem. – Mi a rossz hír? – kérdezte az ártatlan gyermek.  – Hát meghalt a Maci. – A lányka megdöbbent, szeme elkerekedett, majd megkérdezte: És mi a jó hír? – Az, hogy végre megszabadultunk tőle. – A kicsi fuldokolt a dühtől, fontolgatta, hogy bátyjához vágja a hátizsákját, de győzött a szelíd énje. Csak annyit mondott: Te „gallyas” gazember!

Volt, hogy a hétéves bátyja ezt szegezte neki: Réka, itt a rendőrség. Vallj be mindent, amit elkövettünk! Mire ő csak ennyit válaszolt: Utálom a szabályaidat.

Amelyeket olykor lehetett utálni is akár, de az igencsak egyedi, ötletekkel teli kissrác képességeit kishúga sosem kérdőjelezte meg. Ahogy az óvodabéliek sem. S ez így volt az iskolába belenőve is: rajzpályázat, kisebb színielőadások, évzáróra való produkciók, sakkverseny-elsőség, s mi több, kis újságocska egyszemélyes szerkesztésben – színes nyomatként, anyja nem győzte fizetni a fénymásolt oldalakat –, szóval sikert sikerre halmozott a kisember, s ezt a rangot büszkén viselte. Egy ízben azt mondta osztályfőnökének: - Én még nem tudom, hogy mi leszek, mert az az igazság, hogy mindenben jó vagyok… – A tanító néni csak mosolygott.

Egyszóval a kislány, bármennyire is igyekeztek szülei egyensúlyt tartani, sokszor érezte magát másodrangúnak. De most ez a fényes sakkgyőzelem kicsit helyrebillentette lelki egyensúlyát. Hazaérve anyjának azonmód elújságolta, és már a könnyei is kicsordultak. Nem kell azért sírni – így a mama. Aztán este a tévében az első góljukat szerző koreai pólósok sírását, az örömkönnyeket látva a lányka felderült: Na ugye!

A rovat további hírei: Napraszóló

Ünnepidőben

Ünnepidőben

2019. augusztus 19. (hétfő)

Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?

Délidő, éjsötét

Délidő, éjsötét

2019. augusztus 11. (vasárnap)

Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.

Ez már a nyárutó?

Ez már a nyárutó?

2019. augusztus 04. (vasárnap)

Bizony, ez már az – hangzott a kérdésre az atyai válasz. A gyermek amúgy tudta, hisz a térdére fektetett színes lapban éppen a hónapok régies neveiről olvasott: Augusztus – egyenlő Kisasszony hava, Új kenyér hava, Nyárutó.

Halló, Vasedény?

Halló, Vasedény?

2019. július 28. (vasárnap)

Egy legendaképző mondat a kabarévilágból: „Jó napot kívánok, Weiner elvtársat keresem.” Így indul a legismertebb telefonparódia. A színpadon Kern András, a nélkülözhetetlen kellék egy telefon, azon át jönnek a hangok: akárhány, az mind Kerné, ez az ő mesterségtitka. Az elején még nyugodt, mintha nem tudná, mi vár rá. És kezdetét veszi az ötperces őrület.

Mi már ettünk…

Mi már ettünk…

2019. július 14. (vasárnap)

Anyja szavait sosem felejti: a szegénységet nem kell szégyellni; csak viselni nehéz. Szegények voltak. És ő ezt nehezen viselte.

Mint a mókus…

Mint a mókus…

2019. július 07. (vasárnap)

Az úttörő vidám. Volt, valamikor. Épp annyira volt vidám, mint aki odafönt tanyázik, a fán: a mókus. Csak hát a nevelő szándékkal megírt szöveg – Mint a mókus fenn a fán, / Az úttörő oly vidám – csapdát is rejt, s a cinikus közbeszédben rögtön megjelent a gúnyszó, a buzgómócsing szinonimája: mintamókus…

A „Jézuskéve” emléke

A „Jézuskéve” emléke

2019. június 30. (vasárnap)

Széles búzatábla aranylik. Idős gazda szemléli. Közelebb lép, kezébe vesz egy kalászt, kiperget pár szemet. Körmével kettéroppant néhányat. Ha látja, hogy kellően lisztes, adja a parancsot: aratáskezdet ekkor.