Török Péter új minősítése

doszerk - 2019. július 9. 8:00

Magabiztos, szép teljesítményt nyújtva nyerte meg a Kisbér Kupa elnevezésű súlyemelő versenyt Török Péter.

Ászáron rendezték meg a mögöttünk hagyott hétvégén a Kisbér Kupa elnevezésű súlyemelő versenyt. A viadal kiemelt verseny volt az éves programban, vagyis itt lehetett hivatalos minősítést szerezni. Ez volt a célja a megméretés dunaújvárosi indulójának, Török Péternek is, aki két hónap pihenő után vett részt a versenyen új, 109 kg-os súlycsoportjában. A váltás remekül bejött a 107 kg-os testsúllyal mérlegelő súlyemelőnek, hiszen szép és magabiztos 115 kg-os szakítással, valamint 135 kg-os lökéssel, öt jó fogást bemutatva nyerte meg a verseny 250 kg-os összetett eredménnyel. ahogy azt remélte, magabiztosan csinálta meg a harmadosztályú minősítést is, ami 45 évesként parádés teljesítmény, s jó alapot adhat a augusztus 3-án sorra kerülő kecskeméti Messzi István Emlékversenyen való jó szerepléshez is.

A rovat további hírei: Sport

Nem borult a papírforma Miskolcon

Nem borult a papírforma Miskolcon

2024. már. 28.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti összecsapásán.

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.

Biztos siker a felnőttek között

Biztos siker a felnőttek között

2024. már. 26.

A Szigetszentmiklós elleni hatgólos győzelemmel folytatta az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi pontvadászatát a DKKA U21-es együttese.