A Hankook Tire és a DTM 2023-ig meghosszabbítja az együttműködést

doszerk - 2019. augusztus 16. 12:47

A Hankook Tire folyamatosan fejleszti a globális motorsport-marketingben megszerzett pozícióját, és a következő négy évben is a DTM kizárólagos beszállítója marad. Az abroncsgyártó és a DTM sorozatot szervező ITR megegyezett a partnerségi megállapodás előzetes meghosszabbításáról, amely így egészen 2023-ig él. 

A prémium abroncsgyártó Hankook Tire négy évvel meghosszabbította a DTM versenysorozat iránti elköteleződését, noha a jelenlegi megállapodás sem járt még le. A vállalat 2011 óta hivatalos partnere és kizárólagos abroncsbeszállítója az egyik legnépszerűbb nemzetközi túraautó-bajnokságnak. Az új szerződéssel a Hankook a nemzetközi versenysorozatok történetének leghosszabb ideje beszállító abroncsgyártója lesz.

A 2019-es idényben új technikai szabályozásokat is bevezettek a nemzetközi Class 1 szabályrendszernek megfelelően, amelynek köszönhetően sokkal erősebb versenyautók szelik a köröket. Így látványosabb versenyautókra és jelentősen gyorsabb körökre számíthatnak a nézők. A versenyzők és a csapatok mellett az abroncsok is még fontosabb szereplővé léptek elő. A Hankook Ventus versenyabroncsaira azonban a korábbi évek sikereit követően a jövőben is lehet számítani a DTM ikonikus versenypályáin.

Manfred Sandbichler, a Hankook Tire Europe motorsport-igazgatója és Achim Kostron, az ITR GmbH ügyvezető igazgatója

Achim Kostron, az ITR GmbH ügyvezető igazgatója a következőképpen fogalmazott: „Örülünk, hogy a Hankook továbbra is partnerünk lesz abban, hogy a DTM sorozatot még nagyobbá és nemzetközibbé tegyük. A Hankook globális szereplőként és prémium gyári első szerelésű abroncsgyártóként már régóta jelen van a versenysorozatban, ami megerősíti, hogy a DTM technológiai és marketingplatformként is remekül működik.”

„Nagy örömmel tölt el, hogy ismét minket választottak a legnépszerűbb nemzetközi túraautó-versenysorozat hivatalos és kizárólagos beszállítójának” – nyilatkozta Cho Hyun Bum, a Hankook Tire elnöke és vezérigazgatója. – „A DTM nemzetközi ismertsége lehetőséget kínál arra, hogy folyamatosan megmutassuk biztos technológiai szakértelmünket, miközben megerősíthetjük a jelenlétünket a nemzetközi motorsport világában.”

 „Az angliai Brands Hatch pályán megrendezett futam volt a 125. olyan DTM verseny, amit Ventus versenyabroncsokon futottak” – árulta el Manfred Sandbichler, a Hankook Tire Europe motorsport-igazgatója. – „Eddig még nem volt arra példa, hogy valakinek az abroncsok miatt kellett volna feladnia a versenyt. Ez nemcsak a DTM fokozottan professzionális környezete miatt fontos, hanem azért is, hogy a rajongók és a pilóták a lehető legmagasabb színvonalú és leglátványosabb versenyeken vehessenek részt.”

A Hankook már évek óta a legrangosabb motorsport események támogatója, a csúcskategóriás Ventus Race abroncsaival pedig az egyik legfontosabb beszállítója lett számos országos és nemzetközi autó- és raliversenynek. A prémium abroncsgyártó versenyabroncsa kiemelkedő teljesítményével, magas fokú megbízhatóságával és kivételes biztonságával minden évadban lenyűgözi a DTM, a 24H Series powered by Hankook, a W Series, a Formula Renault Eurocup, a nürburgringi 24 órás verseny, az F3 Americas és a CJ Super Race résztvevőit.
 

(PR-cikk)

A rovat további hírei: Mozaik

Hasznos tanácsok, hogy elkerüld a tipikus lazúrozási hibákat!

Hasznos tanácsok, hogy elkerüld a tipikus lazúrozási hibákat!

2024. már. 27.

Számos olyan kisebb-nagyobb munka van egy otthon kialakítása, felújítása során, amelyet magunk is elvégezhetünk, ugyanis nem igényel különösebb szaktudást, speciális szerszámokat és eszközöket. A felületkezelések is ilyenek. (X)

Széchenyi 70: pompás gála és nagyszerű "Nagy Találkozás" (galériával)

Széchenyi 70: pompás gála és nagyszerű "Nagy Találkozás" (galériával)

2024. már. 26.

Nagyon szubjektív és nagyon nosztalgikus beszámoló következik, drága olvasók és aranyos mindenki, egyszerűen nem tudok elfogultság nélkül nyilatkozni arról a jubileumi eseménysorról, amivel a 70. születésnapját ünnepelte a Széchenyi István Gimnázium. (Nekem, naná: a Münnich.)

Motorfelújítás profi kivitelben

Motorfelújítás profi kivitelben

2024. már. 26.

Egy veterán autó, vagy annak egy bizonyos részének felújítása nemes feladat, ugyanakkor elképesztően komplex, idő-, pénz-, és energiaigényes folyamat is egyben. (X)

Dunaújváros sokkal több mint egy iparváros

Dunaújváros sokkal több mint egy iparváros

2024. már. 26.

Városunk az ország egyik legtöbb zöldfelülettel rendelkező települése, történelme pedig bőven visszanyúlik Sztálinváros építésének kezdetén túlra. Bővelkedünk természeti és kulturális kincsekben, felsorolni is nehéz, hogy mennyi itt a látnivaló, amire büszkék lehetünk. 

Amit egy szauna karbantartása, tisztítása kapcsán tudni kell

Amit egy szauna karbantartása, tisztítása kapcsán tudni kell

2024. már. 26.

Ma már nem luxus egy saját otthoni szauna, de fontos ennek precíz elhelyezése és karbantartása. Ehhez szükséges egy vízszintes, teherbíró alap melyen el tudjuk helyezni szaunánkat, és persze fontos az is, hogy az alap elbírja a szauna, valamint a benne tartózkodó személyek súlyát. (X)

Így lehetsz te is profi sportfogadó

Így lehetsz te is profi sportfogadó

2024. már. 25.

Mivel az emberek szeretik a sportokat, így előszeretettel élnek a sportfogadás lehetőségével is. A többségük viszont sejtésekre alapozva, ösztönösen rakja meg tétjeit, lehet, hogy párszor bejön nekik, de hosszú távon garantáltan pénz nélkül távoznak a kasszáktól. (X)

Emelkedő értékek – a nyuszi már nyárias meleggel érkezik

Emelkedő értékek – a nyuszi már nyárias meleggel érkezik

2024. már. 25.

A periódus elejére változékony napokat, a végére (húsvét hétfőt is ideértve) nyárias időt ígér a DO meteorológiai szakértője. Masszívan 20 fok fölötti értékekkel búcsúzik a március, nagyon durva.