Egyre népszerűbb a Diákhitel2

doszerk - 2019. augusztus 1. 13:09

Egy év alatt közel 34 százalékkal nőtt a tanulmányi költségek finanszírozására kialakított Diákhitel2 konstrukciót igénylők száma - közölte a Diákhitel Központ csütörtökön az MTI-vel. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a hallgatók egyszerűbben és gyorsabban igényelhetik a diákhiteleiket az elektronikus aláírással történő szerződéskötésnek köszönhetően, amely augusztus 1-jétől ismét elérhető.

A központ közleményében rámutatott: mivel az augusztus 7-ig tartó pótfelvételi eljárásban szinte kizárólag önköltséges helyekre jelentkezhetnek a fiatalok, számukra kiemelt segítséget jelenthet a kifejezetten a tanulmányi költségek finanszírozására kialakított, 0 százalékos kamatozású Diákhitel2. Majdnem minden negyedik önköltséges képzésben részesülő diák felveszi a Diákhitel2-t, a konstrukciót igénylők száma egy év alatt 34 százalékkal nőtt. Hozzátették: a konstrukcióval a legnagyobb arányban a gazdasági és pénzügyi szakos hallgatók élnek. A képzési díjakra igényelhető hallgatói hitel felvételéhez továbbra sem szükséges hitelbírálat, illetve biztosíték, és a diákhitelek bármikor, ingyenesen előtörleszthetők. A felvehető Diákhitel2 összege nincs maximálva, annak mértéke a felsőoktatási képzési díjhoz igazodik, tehát még a legdrágább, szemeszterenként akár 1 millió forint feletti képzések is finanszírozhatóak a jelenleg kamatmentes hitel segítségével.

A Diákhitel Központ által korábban bevezetett elektronikus aláírással történő szerződéskötésnek köszönhetően már közel minden második hallgató személyes megjelenés, illetve papíralapú dokumentumok kitöltése nélkül, ügyfélkapun keresztül történő azonosítással köti meg szerződését. A felsőoktatási intézmények tanulmányi rendszeréből indított igénylések esetén, az ügyfélkapun keresztül történő azonosítás segítségével elkerülhető a személyes megjelenés és a papíralapú ügyintézés. A hiteligénylés a Neptun tanulmányi rendszerből indítható, majd a megfelelő menüpont kiválasztása után a Diákhitel Direkt felületen folytatódik. Elektronikus ügyintézés esetén a hallgató személyes adatai automatikusan betöltődnek a tanulmányi rendszerből, így a diákoknak már csak a hitelfelvétellel összefüggő adatokat (pl. igényelt hitelösszeg, folyósítási gyakoriság) kell megadniuk.

Kitértek arra is: a Diákhitel Központ termékei az eddig megszokott módon is igényelhetők. A hallgatóknak lehetőségük van rá, hogy akár a tanulmányi rendszer hallgatói felületéről, akár a Diákhitel internetes hitelügyintézési felületén, a Diákhitel Direkten (www.diakhiteldirekt.hu) kezdeményezzék az igénylést és az adatlapot a felsőoktatási intézmény erre hivatott egységén, vagy a postahivatalokban és a kijelölt bankfiókokban adják le. Azon diákok, akik szeptember 15-ig igénylik a hallgatói hiteleket, már október 1-jén hozzájuthatnak a megigényelt összeghez, mely a Diákhitel1 esetében a hallgató bankszámlájára, a Diákhitel2 esetében közvetlenül a felsőoktatási intézményhez érkezik.

(MTI)

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: gálát rendezett a Petőfi iskola

DSTV: gálát rendezett a Petőfi iskola

2024. már. 26.

Nagyszabású és rendhagyó megemlékezésről számol be a DSTV összeállítása. A Petőfi Sándor Általános Iskola közösségének közelmúltban tartott gálaműsorán mintegy 250 diák lépett közönség elé a KULTIK Moziban. Hangkép.

DSTV: szakmai nap a Dunaferr középiskolában

DSTV: szakmai nap a Dunaferr középiskolában

2024. már. 24.

Látványos és szó szerint mozgalmas bevetésről tudósít a DSTV összeállítása. A vármegyei rendőr-főkapitányság és a rendészeti képzést végző középiskolák közötti kapcsolat keretében látogattak el a MEKTA-alosztály szakemberei a Dunaferr iskola szakmai napjára. Hangkép.
 

DSTV: minőségi időtöltés a gyerekekkel

DSTV: minőségi időtöltés a gyerekekkel

2024. már. 21.

Érdekes témát boncolgat a DSTV sorozatának új darabja a Dunaújvárosi Óvoda vezetőjével. Gyenes Éva ezúttal a minőségi időtöltésről fejtette ki gondolatait – többek között arról, miért is fontos minél több időt a szabadban tölteni, és segíteni a kicsiket élményszerzéssel, új impulzusokkal. Hangkép.
 

DSTV: beilleszkedés az óvodába

DSTV: beilleszkedés az óvodába

2024. már. 18.

Komoly témával, az óvodai beilleszkedés kérdéskörével foglalkozik a DSTV összeállítása. A gyerekeknek, de a szülőknek is jelentős "ugrás" ez, az ismerkedés-megismerés folyamata elsőrendűen fontos ebben az életszakaszban. Hangkép.

DSTV: újabb remek évfolyamkoncert a Móriczban

DSTV: újabb remek évfolyamkoncert a Móriczban

2024. már. 15.

Idén immáron második alkalommal szerveztek évfolyamkoncertet a Móricz Zsigmond Általános Iskolában, derül ki a DSTV összeállításából. Ez alkalommal a szülőknek szóltak a dalok, akik vastapssal jutalmazták a diákok produkcióit. Hangkép.

DSTV: iskolanyitogató a Dózsában

DSTV: iskolanyitogató a Dózsában

2024. már. 14.

Teljes arzenált bevetve várták a jövő tanév elsőseit és szüleiket a Dózsa György Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az iskolanyitogató keretében színes foglalkozásokon mutatták be az intézmény oktatási programját, kínálatát. Hangkép.

DSTV: régi rudasosok is meséltek

DSTV: régi rudasosok is meséltek

2024. már. 07.

Folytatták a szép hagyományt, "hazahívták" egy-egy szakterület jeles képviselőjét a Rudas középiskolába, derül ki a DSTV összegzéséből. A "öregdiákok" a szakai előadások mellett arról is meséltek, milyen útravalóval indultak el pályájukon iskolájukból. Hangkép.