Elkészült a hokisok menetrendje

spigott - 2019. augusztus 6. 7:34

A Fehérvári Titánok ellen kezdi, majd a Brassó ellen fejezi be az Erste Liga alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Hétfőn megkezdte jeges felkészülését az új szezonra a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, s tegnap az Erste Liga is elkészítette a 2019/2020-as szezon alapszakaszának hivatalos menetrendjét. Miroslav Ihnacak együttese szeptember 13-án a Fehérvári Titánok elleni megyei rangadóval kezdi meg szereplését a sorozatban, majd a székesfehérvári összecsapást követően négy alkalommal is hazai környezetben próbálhatják meg begyűjteni a három pontot Acélbikáink, ugyanis előbb a Gyergyói HK, majd a DEAC, a Fehérvári Titánok, illetve a Vasas látogat a Dunaújvárosi Jégcsarnokba.

Kép: DO-archív

A versenykiírás szerint a csapat négy alkalommal találkoznak egymással az alapszakaszban, kétszer otthon, kétszer idegenben, s a menetrend szerint a mieink 2020. január 15-én, a Brassó elleni hazai találkozóval fejezik be a pontvadászat első szakaszának küzdelmeit. A péntektől hétfőig tartó játéknapok mellett rendszeresen lesznek mérkőzések hét közben is. Ezúttal is nagyüzem lesz az év végén: december 26-tól 30-ig minden nap rendeznek meccseket.

Az első öt helyezett a középszakasz felső házában, az utolsó öt pedig a középszakasz alsó házában folytatja. Ez az etap 2020. január 21-től február 19-ig tart majd. A rájátszás a negyeddöntővel február 22-én indul.

A Dunaújvárosi Acélbikák programja az Erste Liga alapszakaszában

A rovat további hírei: Sport

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

2024. már. 29.

A második félidőt tizenöt góllal megnyerve aratott 32-20-as sikert a DKKA női kézilabda csapata a NEKA elleni hazai bajnokin.

Nem borult a papírforma Miskolcon

Nem borult a papírforma Miskolcon

2024. már. 28.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti összecsapásán.

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.