Ez már a nyárutó?

2019. augusztus 4. (vasárnap) 9:58 - Várkonyi Balázs

Bizony, ez már az – hangzott a kérdésre az atyai válasz. A gyermek amúgy tudta, hisz a térdére fektetett színes lapban éppen a hónapok régies neveiről olvasott: Augusztus – egyenlő Kisasszony hava, Új kenyér hava, Nyárutó.

Az apának el kellett magyaráznia, honnét a Kisasszony elnevezés – a felfejtő kód egyszerű: a katolikusok nagy Mária-ünnepe ez. Az új kenyérre utalás, na, az végképp magától értetődik: az újbúza és az abból készült liszt megnemesülése az azt megtermelő keze munkája által. Így elbeszélgetett apa és fia a világ eme fontos dolgairól, a Nyárutó havára aztán nem sok szó jutott. A kisgyermek elintézte avval, hogy az nagyon, sőt, veszettül szomorú…

Tényleg: valami visszafordíthatatlant sugall, veszteségtartalmat hordoz. Mert hamarosan vége a sok jó semmittevés-időnek. – Apa, én úgy szeretek semmit tenni, mondta egyszer a kissrác, apja nem ütközött meg ezen, gyerekemberi dolog. És vége a fürdőtúráknak, meg a szinte mindennapos kései lefekvés boldogító élményének. Szeptemberben beköszönt a szülői szigor ideje.

De most még csak a boldog nyár napjait éljük, gondolja ez a bizonyos apa, és a gyerekoktatást berekesztve visszatér a könyvéhez. Egy argentin remeket olvas: Az alagút, a kalandos életű író, Ernesto Sabato tollából – aki először lázadó egyetemistaként anarchistává lesz, majd megkomolyodva az atomkutatásnak szenteli a következő éveit, olyan sikerrel, hogy ő lesz az első latin-amerikai atomfizikai tanszék első embere. Csakhogy pár év múlva a tudománynak is hátat fordít, egy kis hegyi falu nyomortanyájára vonul vissza, és már csak az írásnak él. A világirodalom szerencséjére. Apa a könyv 62. oldalán most egy filozofikus mondatra bukkan: „Érdekes, de élni annyi, mint jövendő emlékeket alkotni.” Lehet – gondolja –, hogy ő már meg is alkotta a maga jövendő emlékeit, s most már az utódokon a sor. Tanulságul felidéz fiának egy sok év előtti emléket, annyira rég volt, hogy a gyermek akkor még meg sem született. Így szól a naplójába írt történet:

„Ült a folyóparton. Elmerengett a fodrozódó víz látványán. Eszébe jutott egy még korábbi nyár: csak augusztus derekán jutott el a tengerparti kempingbe, s abban az évben korán jöttek a hűvösebb napok, akárcsak odahaza, a Szent István nap után. A kemping gyorsan kiürült. Egy reggel már csak két idegen sátrat látott. Kiült a néptelen partra. A tenger felől savanyú pára terjengett. A szél először csak borzolta a vízfelszínt, majd egyre nagyobb hullámokat kergetett. Ült a homokban, a szűnni nem akaró hullámzás szinte álomba ringatta, a végtelen fogta körül. Úgy érezte, elrohan mellette minden, jön az ősz, aztán elmúlik, a tél is beköszönt, és ő csak ül, már nem is tudja, miért, csak ücsörög a tengerparton, és vár. Egyre csak vár. Felriadt a kábulatból. A látomás véget ért. Akkor, ott megérzett valamit a mulandóságból. A sátrához ballagott, összecsomagolt, s idő előtt hazaindult.”

Hát ez is nagyon szomorú – mondta a gyermek –, épp olyan, mint a nyárutó. És nekifutásból beugrott a strand vizébe.

A rovat további hírei: Napraszóló

A margón túl

A margón túl

2019. november 29. (péntek)

„Vénséges ház, a kertben hozzáillő vén fák. Az árnyas szegletben pad, kihozzák a papa gondolkodószékét is. Családi tanácsot ülnek.”

Oroszlán, jöttek érted!

Oroszlán, jöttek érted!

2019. november 24. (vasárnap)

Ment a már ismert úton. Igyekezett nem eltévedni, csak párszor járt apjával a városban, így a kitaposott „ösvényt” választotta most is. Legendabéli ismerősöket keresett. Persze sosem voltak ismerősei, hiszen rég elmentek már, amikor ő még nem is ismerte a várost, olyannyira, hogy még meg sem születhetett, a fölmenői is csak kisgyerekek voltak akkor.

Levélre várva

Levélre várva

2019. november 17. (vasárnap)

A férfi kezébe vette a könyvet. Belelapozott. Ahol kinyílt, olvasta. A véletlen ezt a mondatot lökte szeme elé: „Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam.”

Pentele és a Spárta-példa

Pentele és a Spárta-példa

2019. november 10. (vasárnap)

Az öreg tanár a karosszékében ült, közel a kisszoba ablakához. Ott kora délután még a fogyó novemberi fény elegendő az olvasáshoz. És onnét a könyvespolc is könnyen elérhető, legalábbis a szélső szektor, ahol a historikus művek lapulnak. Fölvette a keze ügyébe eső könyvet, amit már ebéd előtt kinézett magának, s odakészítette, célirányosan, a november 7-ei privát megemlékezéshez.

Pentele példát ad…

Pentele példát ad…

2019. november 04. (hétfő)

Akkor még csak két napja volt, hogy emlékezők sokasága indult a temetőbe, az egykor volt szeretteihez. A halottak napja az egyik évben épp olyan, mint az előzőben, vagy akár a következőben, de 1956-ban minden másképp látszott.

A kegyelet napjai

A kegyelet napjai

2019. november 01. (péntek)

Anyám fogja a kezem, melengeti az októberi szélben, ballagunk a templomba, az övéihez, nem mondta, hogy tartsak vele, magam jelentkeztem, hogy szívesen elkísérem, ne egyedül menjen a fontos ünnepen, a reformáció emléknapján.

Eltaposás-sikermutató, ’56

Eltaposás-sikermutató, ’56

2019. október 27. (vasárnap)

Megkezdődik 1956 októberének utolsó hete. Pentele polgárainak többsége fölvillanyozva a fővárosból jövő hírek által. Népgyűlés – követelésekkel. Vissza a település ősi nevét! A vasműről levenni a Sztálinbélyeget!