Dunaújváros Hetilap

Havi 40 ezer forint bölcsődei támogatást kaphatnak a munkába álló szülők

doszerk - 2019. augusztus 8. 8:02

Havi 40 ezer forint támogatást kaphatnak azok a munkába visszatérő szülők, akik gyermeküket a munkavégzés idejére családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el - közölte a foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár az MTI-vel.

Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, a kormány jövőre is több mint 2 ezer milliárd forintot fordít a gyermeket nevelő családok támogatására, amiben a bölcsődei férőhelyek bővítése, támogatása kiemelt helyen szerepel. Hozzátette: a kisgyermekes nők foglalkoztatási helyzete az elmúlt évek során a kormány intézkedéseinek köszönhetően folyamatosan javult: a 15-64 év közötti, 6 év alatti gyermeket nevelő nők foglalkoztatási mutatója 2018-ban elérte a 41,8 százalékot, amely 2010-hez viszonyítva jelentős, több mint 9 százalékpontos növekedést jelent.

E célcsoport foglalkoztatásának elősegítése szempontjából egyik kulcselem a kisgyermekek napközbeni ellátásához való könnyen elérhető, anyagilag megengedhető hozzáférés. Ebbe a törekvésbe illeszkedik a bölcsődei intézményrendszer fejlesztése, a bölcsődék számának növelése, aminek érdekében számos intézkedést tett már a kormány, többek között a családvédelmi akcióterv keretében is 2022-re 70 ezer férőhely létrehozása a cél – ismertette az államtitkár. Jelezte: az új férőhelyek kialakításáig biztosít átmeneti segítséget a program a munkahelyi vagy családi bölcsődei díjhoz nyújtott anyagi támogatás formájában.

Bodó Sándor a programról elmondta, hogy támogatásban az a szülő részesülhet, aki 20 hetesnél idősebb gyermeket nevel, olyan településen vagy kerületben él, ahol nincs bölcsődei ellátás vagy az igénylők száma meghaladja a rendelkezésre álló férőhelyeket, emellett rendelkezik bankszámlával és Ügyfélkapu-hozzáféréssel.

Felhívta a figyelmet arra, hogy egy szülő több gyermek után is részesülhet támogatásban. Amennyiben a gyermek elhelyezéséért fizetett díj kevesebb, mint 40 ezer forint, akkor a támogatás összege a bölcsődei havidíj összegével megegyező lesz, amennyiben pedig meghaladja azt, akkor csak a különbözetet kell a szülőknek fedezni.

A rendelkezésre álló közel 12 milliárd forintos forrásból három év alatt a program akár 10 ezer kisgyermekes szülőnek is segíthet a munkába való visszatérésben. A támogatás iránti kérelmet a Magyar Államkincstár felé kell benyújtani elektronikus formában, a kincstár honlapján kifejezetten erre a programra létrehozott felületen keresztül augusztus 9-től. Ez az eljárás biztosítja a gyors, kényelmes és egyszerű ügyintézést – szögezte le az államtitkár.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.