Idegenben javíthat a DPASE

spigott - 2019. augusztus 10. 13:02

Az újonc Kelen SC vendégeként folytatja a bajnoki küzdelmeket vasárnap délután a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

Finoman szólva sem úgy alakult a Dunaújváros PASE labdarúgóinak bajnoki nyitánya, ahogy azt a gárda vezetői, játékosai és drukkerei elképzelték. Lőrincz Emil tanítványainak teljesítménye ugyanis egy elfogadható első félidőt követően sajnos alaposan visszaesett a vendég Iváncsa ellen, így a megyei rivális két gólt szerezve fordított, s végül 2-1-es győzelmet aratott Dunaújvárosban. Együttesünk nem sokat búslakodhatott a vereség után, ugyanis vasárnap már újabb feladat vár a csapatra, mely délután öt órától Csepelen lép pályára az újonc Kelen SC vendégeként.

Labdarúgóink holnapi vetélytársa tavaly a megyei első osztályban szerepelt, ahol 23 győzelemmel, 4 döntetlennel és 3 vereséggel szerezte meg a bajnoki címet, s mivel az osztályozót is sikerrel vette, így feljutott az NB III-ba. A fővárosiak természetesen szeretnék is meghosszabbítani tagságukat a harmadosztályban, s a bajnoki nyitányukra nem is lehetett panasz, hiszen 1-1-es döntetlent értek el az FC Dabas elleni találkozón úgy, hogy egészen a véghajráig vezettek, s a hazaiak csak negyed órával a meccs vége előtt tudták megszerezni az egyenlítő találatot.

Nem vár tehát könnyű feladat labdarúgóinkra, akiknek támadásban és védekezésben egyaránt fel kell javulniuk első fordulóhoz képest, s a remélt sikerhez muszáj lesz az első perctől az utolsóig egyenletesen jó teljesítményt nyújtaniuk.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: biztató bajnoki eredmények

DSTV: biztató bajnoki eredmények

2024. ápr. 19.

Április 9-12. között rendezték meg az országos felnőtt úszó bajnokság küzdelmeit a fővárosban – szép helyi eredmények születtek. A DKSE színeiben Kenyér Lilla, Kovács-Seres Hunor és Eszenyi Ábel indult – utóbbival és Berzlánovits Éva edzővel beszélgettünk a megméretés után. Hangkép.

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

2024. ápr. 19.

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

2024. ápr. 19.

Amennyiben nyer Szegeden, a harmadik helyen fejezi be a bajnokság alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: eredményes birkózók

DSTV: eredményes birkózók

2024. ápr. 18.

Legyen szó veteránokról, vagy a akár a fiatalabbakról, a DKSE birkózói rendre hozzák a szép eredményeket. Helyzetjelentést kértünk Kiss Károly edzőtől, aki beszélt az utánpótlásról, s persze Pupp Viktóriáról és Nyikos Veronikáról is. Hangkép.

Nem volt esély Gödöllőn

Nem volt esély Gödöllőn

2024. ápr. 18.

A Kistext ellen meccs nélkül nyertek, a házigazda Gödöllőtől viszont kikaptak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.