Dunaújváros Hetilap

Idén legalább harmincmilliárdot spórolt meg a lakosság a hatósági árral

doszerk - 2019. augusztus 29. 9:06

A hat éve tartó rezsicsökkentésnek köszönhetően a magyar lakossági fogyasztók körében a korábbi elmaradások 46 százalékára csökkent a közműtartozások összege, a kikapcsolt lakossági fogyasztók száma pedig 57 százalékkal mérséklődött - írja a Magyar Nemzet.

Mindez azt jelenti, hogy a családok 1446,4 milliárd forintot takarítottak meg a rezsiköltségeiken a legutóbbi ismert összesítés szerint. A háztartásoknak 2019-ben sem kell többet fizetniük az energiafogyasztásért, a kormány az energiaárak mérséklésében elért eredményeket a villamos energia és gáz piaci árának emelkedése ellenére is fenntartja az idén. Ha a hatósági áremelés követte volna a tavalyi 2,8 százalékos inflációt, az a lakosságnak mintegy harmincmilliárd forintos többletköltséget jelentene.

A kormány intézkedései révén átlagosan 25 százalékkal csökkent a gáz, az áram és a távhő ára 2012 óta, vagyis a kormány a rezsipolitikájával mindenki számára érezhető módon segítette a számlák kifizetését. A részletek kapcsán jó tudni, hogy a villamos energia lakossági szolgáltatásánál a nettó végfogyasztói árat a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal által megállapított rendszerhasználati díjak és a miniszter által megállapított egyetemes szolgáltatási árak összege adja. Az energiahivatal az általa alkalmazott módszertan alapján a rendszerhasználati díjakat átlagosan 4,9 százalékkal emelte 2019. január 1-jétől, míg a miniszter azonos mértékű csökkentésről döntött lakossági körben. A földgáz végfogyasztói ára a teljes egyetemes szolgáltatói körben változatlan maradt ebben az évben.

A rezsicsökkentés kedvező hatásainak hosszabb távú érvényre jutása kapcsán érdemes megjegyezni: az európai uniós belső piaci irányelv ez év eleji tárgyalásakor sikerült elérni, hogy a magyar érdeknek megfelelő megállapodás szülessen. Ennek értelmében a tagállamok a háztartási fogyasztóknál időbeli korlátozás nélkül fenntarthatják jövőben a hatósági árszabályozást a villamosenergia- és a földgázszolgáltatás területén.

- magyarnemzet.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Új városok és új narratívák Rotterdamban

Új városok és új narratívák Rotterdamban

2024. ápr. 17.

Sikerrel debütált az Új Városok Nemzetközi Hálózatában a dunaújvárosi delegáció; a folyamat közvetlen előzménye, hogy a hollandiai székhelyű Nemzetközi Új Város Intézet (INTI), az új városokkal kapcsolatos kutatás és tudáscsere nemzetközi platformja 2023-ban bővítette európai hálózatát – ehhez csatlakozott uniós pályázat révén Dunaújváros.

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

2024. ápr. 17.

Takarítási akciót szervez az önkormányzat a Föld napja alkalmából. Három helyszínen várják az önkénteseket pénteken délután. Az akció célja a lakókörnyezet rendbetétele mellett az, hogy felhívják a figyelmet az egyéni szerepvállalás fontosságára a Föld megóvása érdekében.

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

2024. ápr. 16.

Nyár elején újra választ az ország, méghozzá egy időben az Európai Parlament (EP) tagjaira, a települési polgármesterekre, valamint az önkormányzati képviselőkre, továbbá a nemzetiségi önkormányzatok tagjaira voksolhatunk.

Szakmai értekezlet a rendőrségen

Szakmai értekezlet a rendőrségen

2024. ápr. 16.

A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány és Dunaújváros Önkormányzata szervezésében létrejövő Rendvédelmi hónap részeként, illetve annak megnyitójaként szerveztek konferenciát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a napokban.

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

2024. ápr. 15.

Nagyszabású szerszámkiállításnak ad otthont az Innopark szerdán: a Hoffmann Group kiállítására 10-15 óra között várják az érdeklődőket – meghívó és regisztrációs űrlap máris itt!

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

2024. ápr. 14.

A szolgáltatói összegzés szerint a fűtési idény végeztével még egy hónapon át, május derekáig tart a pótfűtési időszak. DVG-tájékoztató itt!

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

2024. ápr. 13.

Egy volt fideszes képviselő szerint a KDNP soha, semmit sem csinált Dunaújvárosban.