A nullává nem lett ember

2019. szeptember 15. (vasárnap) 9:05 - Várkonyi Balázs

Mi a csuda lehet egy ajtón a házmester-luk? Aztán miféle a bagolyműszak? Emlékszem, először csak a türelmetlen kíváncsiság vezetett, hogy végére járjak, mit rejtenek e szavak. Aztán rájöttem: a könyv, amelyet olvasok, sokkal több nyelvi fordulatot kínál föl, mintsem hogy leragadhatnék egyes szavakon.

A minap újra a kezembe került a kötet – fantasztikus elbeszélések A titokzatos kecskebak címmel –, s bevallom, nem is elsősorban a tartalmával fogott meg, hanem a nyelvi leleményességével. Az író a szép magyar szó mestere volt. És Dunaújváros embere: Kemény Dezső.

Nagy kacskaringókkal telt az élete az újvárosi korszak előtt. Nem túl jó pedigrével érkezett a munkásvárosba: „klerikális” – ez is szerepelhetett a káderlapján, hisz’ amikor megérkezett, 1953-at írtak… s nem elég, hogy a piarista gimnáziumban érettségizett, de aztán a Pázmányon, a klerikalizmus fő fészkének számító egyetemen tanult. Igaz, abbahagyta. Majd mindent abbahagyott. A budai polgárcsaládból származó fiú az ide-oda szökkenéseiről – műegyetem, bölcsészkar stb. – önkritikusan vallott: „Jó voltam reál tantárgyakból, kézenfekvőnek látszott, legyek mérnök. A gond az, hogy a kézügyességem nulla, hogy a francba legyek én mérnök, rájöttem, inkább talán a bölcsészet, be is iratkoztam a Pázmány Péter Egyetemre, közben elkezdtem verseket fordítani, görögöt, latint, majd két év után mondom, Dezső, nem való a tanárság neked, azt is abbahagytam...”

Kemény Dezső (b) és Pálfalvi János 
Fotó:jakd.hu

Diplomát tehát nem szerzett, nem is érdekelte a dolog; és mert szembetűnő volt a tehetsége, biztos állásokhoz jutott: a nagy múltú Széchenyi Könyvtár alkalmazta, majd a Szikra Kiadó csábította el. És ennek vetett véget egyik napról a másikra: munkásnak szegődött el Újvárosba. A lakásgondja megoldásának reményével, meg némi vidékromantikával a lelkében. Aztán a segédmunkásélet egyetlen napig tartott. Ennyi idő kellett a főnökségnek, hogy rájöjjenek, egy ilyen eszes-tehetséges ember nem maradhat az építkezésen. Normaelszámoló lett, majd elektrikus. És egyre többet írt, a szépirodalom mellett a zsurnalizmus izgatta, így lett újságíró. De nem szerette a kötöttségeket – idővel a szabadúszó létformát választotta. A maga ura lett. „Itt maradtam tehát, s lettem dunaújvárosi, és maradok is, mert hiszen életemnek túlnyomó részét itt töltöttem. Hogy mivel töltöttem? Azzal, hogy éltem. Dolgoztam itt és ott, s közben írtam és fordítottam, jól-rosszul ezt én meg nem ítélhetem. … A Parnasszusnak még a derekára sem vágyakoztam, nemhogy a csúcsára, s maradtam itt és írtam, ahogyan erőmből és szorgalmamból tellett.”

Egy mondata valóságos szállóige lett: „Csináljon mindenki mindent a maga hülye feje szerint, én is azt csinálom.” Öniróniájának lenyomata ez. Ahogy az is, amit a meglepő váltásairól írt egyszer: „… így lett belőlem szívós munkával egy nulla.” Ez szellemes, de hamis: az igazságkereső, perlekedő, bölcs életkritikus, író és műfordító a város megbecsült, tisztelt embere volt. Hetvenhét éves korában ment el, 2002-ben, egy napsütéses őszi napon.

A rovat további hírei: Napraszóló

Dunaújváros mesél: Az ember és a gyár

Dunaújváros mesél: Az ember és a gyár

2020. február 14. (péntek)

Csodálatos kincset talált a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog: a Jelenkor című  irodalmi és művészeti folyóirat 1986-os számában Bertha Bulcsu író életútinterjúja olvasható Borovszky Ambrussal, a Dunai Vasmű legendás vezérigazgatójával. Az alábbiakban az interjú bevezetőjét idézzük – kedvcsináló céllal; egy valódi főszereplő szemüvegén át elevenedik meg a városépítés hőskora!

Az acél és a szén városa - angol szemmel

Az acél és a szén városa - angol szemmel

2020. február 05. (szerda)

Szaszkó Istvánnak a Mozgó Világ hasábjain megjelent, Sztálinváros és Komló párhuzamos történetét feldolgozó írt tanulmányát teljes terjedelmében a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blogon találják az olvasók – az alábbiakban néhány szemelvényt közlünk az összegzésből, bevallottan kedvcsináló céllal!

A közétkeztetés dolgozói nevében…

A közétkeztetés dolgozói nevében…

2020. január 21. (kedd)

Vastag-e a sör “gallérja”, mennyi hús van a főzelék mellett, tiszta-e a kanál, kés, elég erős-e a fekete kávé; elég gyors-e a kiszolgálás az üzemi étkezdékben, – az emberek ezen keresztül mérik le a közétkez­tetés és a vendéglátóipar dolgozói­nak munkáját. Nincs új a nap alatt: a Sztálinváros című lap 1955-ös cikke a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blogon.

Dr. Senki újra támad: Út a múltba - 2001

Dr. Senki újra támad: Út a múltba - 2001

2020. január 20. (hétfő)

A párosan épített panelháztömbök unatkozva támaszkodnak egymásnak, mint akik már semmi újat nem tudnak mondani a másiknak. A nyári délután napsütésében még szürkébbnek látszik hosszú, vaskos testük: olyanok, mint két őr a vártán...

DunaújvárosMesélPontHu: A 15 éves város

DunaújvárosMesélPontHu: A 15 éves város

2020. január 17. (péntek)

Várostörténeti kalandozás htomi blogján - a poszt az Igaz Szó című lap 1965-ös írását eleveníti fel. Nagyra törő tervek és persze pártállami frázisok - ezzel együtt is kötelező! Dunaújváros mesél!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

2020. január 15. (szerda)

Hallottak, hallottatok már arról, hogy a Vasgyár legendás vezére, Borovszky Ambrus hintón járta be a gyárat, és alkalmanként  a városba is kihajtatott? Itt a bizonyíték! És itt az idő, hogy közös várostörténeti kalandra csalogassunk minden lokálpatriótát! 

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

2020. január 09. (csütörtök)

"Mintha tegnap lett volna... mármint nem 2019, ahogy január elsején szokták mondani, hanem 1999, amikor a VIVÁ-n Jennifer Lopez- Waiting for tonight c. dala szólt a tévében Kareszék nappalijában a Váci (sugár)úton szilveszterkor, mi meg egyszer csak - óriási petárdazaj közepette - átzúgtunk a 2000-es évbe, és azt hittük, minden más lesz." Nagy visszatérés dr. Senki blogján!