Dunaújváros Hetilap

Azok aggódnak most a Dunaferr dolgozóiért, akik korábban eladták a fejük felül a gyárat

doszerk - 2019. szeptember 25. 12:22

Tóth István volt jegyző, Szántó Péter és Tóth Kálmán egykori képviselők – csak néhány név azok közül, akik személyes megtestesítői, ugyanakkor személyes felelősei Dunaújváros egyik leggyalázatosabb időszakának, amikor a beleegyezésükkel, támogatásukkal sikerült a Medgyessy és a Gyurcsány kormányoknak üveggyöngyökért elkótyavetyélni a Dunaferrt - írja a Pesti Srácok.

Ezek a figurák most a Rajta Újváros nevű alakulat mögé bújva igyekeznek visszakapaszkodni a hatalomba, miközben minden jó ízlést nélkülözve a jelenlegi városvezetést okolják a saját egykori döntéseik következményeiért. Ennek a csapatnak a polgármesterjelöltje az a Pintér Tamás, akinek a pártja eredetileg azért jött létre, hogy kitörölje Gyurcsányt a magyar történelemből, de mostanára, a Jobbik drámájának végkifejletére, kéjesen lefeküdt a bukott miniszterelnöknek, ha már más út a pártban nincs, a munka meg büdös. Pintér Tamás Gyurcsány Ferenc hasznos bolondja, Gyurcsánynak pedig egyetlen dolog miatt van rá szüksége: azért hogy megszerezzen egy megyei jogú várost. Ha Pintér lenne Dunaújváros polgármestere, azzal csak Gyurcsány nyerne, a dunaújvárosiak ezzel a bukott miniszterelnököt vennék a nyakukba. Ne legyenek kétségeink: ez is a terve!

Népszerű, olcsó és gazdaságos téma a Dunaújváros vezetéséről ábrándozó ellenzékiek számára, hogy a jelenlegi városvezetés – szerintük – semmit nem tesz a helyiek egészségéért, miközben a Vasműből pedig dől a por, és a különféle szennyező anyagok, de majd jön Pintér Tamás, és kézrátétellel megoldja a gondot, a népek pedig október 13-a estéjén már alpesi levegőt szippanthatnak. Érdemes ugyanakkor megvizsgálni, hogy akik most beálltak Pintér mögé a helyi szörnykoalícióba, azok közül néhányan maguk személyesen is felelősek a fenti helyzet kialakulásáért.

NEM MEGMENTENI, ELKÓTYAVETYÉLNI

A Dunaferr privatizációjának kérdése, annak erőltetése a Medgyessy-kormány idején pörgött fel a leginkább, majd a mészárosmunkát az egykori miniszterelnököt megpuccsoló Gyurcsány-brigád végezte el. Az mindörökké a 2002-ben hatalomra került baloldali alakulat szégyene marad, hogy a magyar nehézipar zászlóshajóját nem megmenteni, hanem elkótyavetyélni szándékoztak már a kezdetektől, és az, hogy aztán végül üveggyöngyökért váltak meg az üzemtől, az azt is jellemzi, hogy mennyire érdekelte őket a Vasműben dolgozók, és azok családjainak a sorsa.

DUNAÚJVÁROS BALOLDALI VEZETÉSE KÉSZSÉGESEN ASSZISZTÁLT A VASMŰ ELKÓTYAVETYÉLÉSÉHEZ

A Dunaferr gyalázatosan nyomott áron történt eladása előrevetítette azt, hogy az új tulajdonosnak szinte semmilyen rövid, közép, vagy hosszútávú kötelezettsége nem keletkezett arra vonatkozóan, hogy az üzemben környezet és egészségvédelmi beruházásokba kezdjen, holott ezeket ki lehetett volna alkudni, erre minden lehetőség megvolt akkoriban is. Az már történelem, hogy a Medgyessy, majd a Gyurcsány-kormánynak az ilyesmi nem számított, ők csak minél gyorsabban – és sokszor minél olcsóbban – ki akarták árulni a családi ezüstöt. Bár a Dunaferr elkótyavetyélésében kétségkívül az akkori kormányok játszották a legnagyobb szerepet, de így sem voltak kizárólagos döntési helyzetben. Az eladáshoz kellett Dunaújváros akkori vezetése is, akik – lelkük rajta, hogy miért – végül aztán megszavazták az eladást, miközben nem harcoltak azokért a lehetőségekért sem, amelyek révén az új tulajdonost kötelezhették volna az említett környezet, és egészségvédelmi beruházások megkezdésére.

Tóth Kálmánnak sem volt gondja a Vasmű elkótyavetyélésével, most a dunaújvárosi 9-es választókörzetben szeretne visszatérni a képviselő testületbe.

ÉS AKKOR GYURCSÁNY KILÓRA MEGVETTE PINTÉR TAMÁST

Ezek az emberek, akik akkor Dunaújváros megválasztott tisztségviselőiként áldásukat adták az ügyletre, most azon duzzognak, hogy a fenti beruházások elmaradása híján most a dunaújvárosiak nyelhetik a port. Most a Rajta Újváros színeiben az a Tóth István fuldokol, aki annak idején jegyzőként előkészítette, előterjesztette, majd aláírta a gyalázatos ügyletet. Akkor könnyebben, ma nehezebben veszi a levegőt az a Szántó Péter, aki jelenleg a 1-es számú választókörzetben aspirál a képviselőségre, de amikor valóban képviselő volt, akkor megszavazta a privatizációnak csúfolt szabadrablást, Társa volt ebben az a Tóth Kálmán is, aki most a 9-es körzetben tör babérokra, az ellenzéki koalíció részeseként. Az a Pintér Tamás szeretne most Dunaújváros polgármestere lenni, akinek pártja, a Jobbik egyebek mellett épp Gyurcsányék fentebb említett durva machinációi, trükkjei miatt jött létre, miközben ma már koalíciós partnerek. És tévedés ne essék: Gyurcsány biztosan nem egyenrangú partnerként tárgyal Pintérrel, a Jobbik súlytalan képviselőjét csak egy hasznos bolondnak tartja, akivel megszerezheti egy megyei jogú város vezetését.

Szántó Péter is részt vett a Dunaferr jóárasításában, ami előidézte a jelenleg tapasztalható közegészségügyi helyzetet. Most a dunaújvárosi 1-es körzetet venné be, kérdés, hogy társaival együtt a korábbiak fényében mekkora hasznára lenne a városnak. 

AKI PINTÉRRE SZAVAZ, AZ GYURCSÁNYNÉ FÉRJÉRE VOKSOL

Ez a Rajta Újváros nevű alakulat, soraiban a Dunaferrt elkótyavetyélő jegyzővel, egykori képviselőkkel handabandázik azzal, hogy a Cserna Gábor semmit nem tesz a város levegőminőségének javításáért, amikor az említett viselkedésükkel épp ők idézték elő a mai helyzetet, azt a helyzetet, amelynek révén a jelenlegi városvezetésnek szinte semmilyen ráhatása sincs a Vasmű működésére. Annak a Rajta Újváros nevű csapatnak a polgármesterjelölte áll ki a bérviták idején hangoskodni a dolgozók elé, aki országgyűlési képviselőként egy, azaz egy szalmaszálat sem tett keresztbe a kemény feladataikat tisztességesen végző munkások érdekében. Ez a Pintér Tamás feküdt le aztán a korábban gyűlölt Gyurcsánynak, hogy legyen egy kis menekülőútja, ha már az éppen szétrobbanó Jobbikban már nincs karrier, a munka amúgy meg büdös. Tóth István, Szántó Péter és Tóth Kálmán a Dunaferr elkótyavetyélésének nemcsak a szimbólumai, hanem a felelősi is. Ha Pintér Tamás lenne Dunaújváros polgármestere, azzal csak Gyurcsány nyerne, a dunaújvárosiak ezzel a bukott miniszterelnököt vennék a nyakukba. Ne legyenek kétségeink: ez is a terve!

- pestisracok.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

2024. már. 25.

A Dózsa II. városrészben folytatódott Pintér Tamás polgármester városrészeket, választókörzeteket felkereső körútja. Ezúttal Gyöngyössy Csabával, a 2-es választókerület képviselőjelöltjével találkozott. A beszélgetéshez pedig csatlakozott Mezei Zsolt alpolgármester is.

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

2024. már. 25.

Nemcsak halálának évfordulója, de példás pályája miatt is érdemes kiemelt figyelmet fordítani Barkóczi Rosti Pál életművére, derül ki a DSTV összeállításából. A neves földrajz- és néprajztudós, fotográfus örökségéről Kronászt Margit történész-muzeológus beszél. Hangkép.

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

2024. már. 23.

A tavaszias időjárás egyben azt is jelenti, hogy hamarosan megkezdődik a játszótéri szezon. Dunaújváros legfiatalabb korosztályának huszonhét játszótér áll rendelkezésre az önfeledt játékra, és szerencsére ezek a játszóterek egyre szebbek.  A Bocskai utca mögött most bővült egy játszótér, a Városháza tér mellett pedig egy vadonatúj létesült. 

 Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

2024. már. 22.

Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármesternek dolga, hogy a város intézményeit időről-időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek a jegyében kedden délelőtt az MMK-ba látogatott el.

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

2024. már. 22.

Virágvasárnappal megkezdődik a római katolikus egyházban a nagyhét, mely húsvét vasárnapig tart – a Krisztus Király Főtemplomban is ünnepi események sorára várják a gyülekezet tagjait.

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

2024. már. 22.

A DVCSH még 2013-ban indított pert a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat ellen, ahol 2,5 milliárd forintnyi közüzemi díj megfizetését követelték az önkormányzati cégtől. A több mint tíz éve húzódó pert most lezárta a Kúria, és elutasította a DVCSH keresetét. Pintér Tamás polgármester szerint ez egy újabb siker a Pomázi-féle cégháló ellen.

DSTV: rendhagyó megemlékezés a Vasváriban

DSTV: rendhagyó megemlékezés a Vasváriban

2024. már. 22.

Különleges ünnepséggel emlékezett március 15-ére a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A negyedik osztályos diákok nagyszabású műsora egyszerre szólt a 176 évvel ezelőtt történtekről és a jelenről. Hangkép.