Dunaújváros Hetilap

Feljelentés lett az elmaradt dunaújvárosi armageddonból, a lejáratásnak következményei lesznek

doszerk - 2019. szeptember 8. 10:21

Közveszéllyel fenyegettek, jogi lépéseket tesz a DVCSH – röviden így lehetne összefoglalni annak a történetnek a folytatását, ami elég nagy port kavart Dunaújvárosban az elmúlt hetekben.  Valaki(k) ugyanis azzal roadshowzták körbe a médiát, hogy ökológiai katasztrófa sújtja városunkat, és ömlik a szennyvíz, mindezt pedig tétlenül nézik a hatóságok. 

Talán emlékeznek, hogy augusztusban szennyvíz habzás volt a Dunán, ami miatt Pintér Tamás jobbikos képviselő annyira aggódni kezdett, hogy rögtön a bulvármédia koronázatlan magyarországi császárát, az RTL Klubot értesítette a szörnyű ökokatasztrófáról. Az armageddon elmaradt, a tévések viszont megpróbáltak egy igazán ütős anyagot készíteni a semmiből, így egy nap alatt a balliberális gittegylet médiatuningjának köszönhetően “Dunaújváros a szennyvizek városaként” került be a hírekbe. Ezúton is köszönet érte a lokálpatriótának, aki nem a szakhatóságot hívta, hanem a liberális bulvársajtót, ezzel persze óriási zavart, kétségbeesést generálva az újvárosi lakosság körében. A story azonban itt nem állt meg, a polgármester azonnal vizsgálatot követelt. Kivonat az üzemeltető DVCSH válaszából: “2019. augusztus 14-15-én 1500 m3-el hirtelen megnőtt a szennyvíztisztító terhelése, ez a lökésszerű terhelés (mely felborította annak normális biológiai működését) következtében az utóülepítő medencében 2019. augusztus 17-én a szennyvíz tetején habzás képződött a szabályszerű üzemeltetés és a folyamatos vegyszeradagolás ellenére. Ez a tisztított szennyvízzel együtt jutott ki a Dunába kb. 2-3 órán keresztül. A felhabzás képződését Társaságunk a levegőztető medencébe adagolt vas (III) szulfáttal, a víztelenítő centrifugánál adagolt polimerrel és a szennyvíztisztító telep optimálisan beállított üzemeltetési paramétereivel igyekszik minimálisra csökkenteni….”

És itt jön a lényeg: 

Polgármester Úr kérdésére közöljük meghibásodás a szennyvíztisztító telepen nem volt, tisztítatlanul a telepről nem jutott szennyvíz a Dunába…A fentieket figyelembe véve a Polgármester Urat ezúton értesítjük, hogy Társaságunk a Btk 338-as paragrafusa alapján jogi lépéseket tesz mindazok ellen, akik városunk lakosságát közveszéllyel fenyegették.

A Btk szerint ugyanis:

aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

A köznyugalmat akkor is meg lehet zavarni, ha hamis tényeket mutat be a rémhírterjesztő, de nyilvánvaló, hogy valós közveszély felmutatásával is lehet nyugtalanságot kelteni. A rémhírterjesztés pedig akkor valósul meg, ha az a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, márpedig ez az RTL-es hírverésnek köszönhetően meg is valósult városunkban. Tehát simán lehetne rémhírterjesztés címén is feljelentést tenni:

337. § Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Persze, Pintér Tamás például nagy elánnal magára húzhatja mentelmi jogát, ha a rendőrségi nyomozás szálai hozzá vezetnének. Bár az köztörvényes bűncselekmények alól bizony nem ad felmentést…

Nincsenek illúzióink, nem várjuk, hogy a Jobbik-Mszp paktumot kalap alá hozó Pintér kiálljon és elnézést kérjen tőlünk, bár az lenne a minimum, hogy elismerje, mekkora bakot lőtt… És abban is biztosak vagyunk, hogy hozzá nem értésével olyan károkat tudna okozni a városnak, mint klónja, Márki-Zay Hódmezővásárhelyen. És mi, köszönjük, nem akarunk Hódmezővásárhely sorsára jutni egy dilettáns politikai vezetésnek hála, mert mi, itt Dunaújvárosban a biztonságra és a fejlődésre szavazunk. Egy politikai szélkakas – elnézést bájgúnár – lejáratása pedig reméljük, nem marad büntetlenül!

- ujvarosivalosag.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.

Új városok és új narratívák Rotterdamban

Új városok és új narratívák Rotterdamban

2024. ápr. 17.

Sikerrel debütált az Új Városok Nemzetközi Hálózatában a dunaújvárosi delegáció; a folyamat közvetlen előzménye, hogy a hollandiai székhelyű Nemzetközi Új Város Intézet (INTI), az új városokkal kapcsolatos kutatás és tudáscsere nemzetközi platformja 2023-ban bővítette európai hálózatát – ehhez csatlakozott uniós pályázat révén Dunaújváros.

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

2024. ápr. 17.

Takarítási akciót szervez az önkormányzat a Föld napja alkalmából. Három helyszínen várják az önkénteseket pénteken délután. Az akció célja a lakókörnyezet rendbetétele mellett az, hogy felhívják a figyelmet az egyéni szerepvállalás fontosságára a Föld megóvása érdekében.