Jól kezdett az utánpótlás

spigott - 2019. szeptember 19. 8:15

Három fordulót követően a negyedik helyen áll a bajnokságban a Dunaújvárosi Acélbikák U21-es jégkorong csapata.

Idén nemcsak a felnőtt csapatot, hanem U21-es együttest is igyekeztek megerősíteni a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói. A tavalyi szezonban nyolcadik helyezett gárda nem is kezdte rosszul az új szezont, hiszen eddig három találkozót játszott, s ezekből kettőt sikerült megnyernie. Borbás Gergely és Láng Zoltán tanítványai Debrecenben kezdték az új szezont, s vívtak nagy csatát vetélytársukkal úgy, hogy az 58. percig egálra álltak a felek. A véghajrában azonban Ambrus Ervin és Barna Dávid is bevette a DEAC ketrecét, így a mieink végül 5-3-as győzelemnek örülhettek.

Ezt követte az UTE elleni hazai összecsapás, melynek egyik főszereplője kapusunk, Pinczés Bendegúz volt. a DAB felnőtt együttesének második számú hálóőre ugyanis a ketrecére zúduló negyvenhárom lövés mindegyikét hárítani tudta, s ez remek alapot jelentett az újabb sikerhez. A túloldalon ugyanis a társak négy alkalommal is mattolni tudták az újpesti védelmet, így fiataljaink két mérkőzést követően hat ponttal álltak a tabella élén.

Képek: DO-archív

A harmadik fordulóban a székesfehérvári Ifj. Ocskay Gábor Akadémia együttese látogatott Dunaújvárosba, s itt azért óriási bravúrt jelentett volna a pontszerzés a dunaújvárosi fiatalok számára. A vendégek sokkal veszélyesebben is játszottak együttesünknél, ám ennek ellenére a mérkőzés derekán még 2-0-s hazai előnyt mutatott az eredményjelző. A fehérváriak azonban tudtak fokozni a tempón, s még a második harmadban fordítottak, majd a harmadik húsz percben újabb négy gólt szerezve arattak 7-2-es sikert. Az Acélbikák U21-es csapata jelenleg a negyedik helyen áll a tabellán, s jövő hét hétfőn a nyolcadik DVTK otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket.

A rovat további hírei: Sport

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

2024. már. 29.

A második félidőt tizenöt góllal megnyerve aratott 32-20-as sikert a DKKA női kézilabda csapata a NEKA elleni hazai bajnokin.

Nem borult a papírforma Miskolcon

Nem borult a papírforma Miskolcon

2024. már. 28.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti összecsapásán.

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.