Dunaújváros Hetilap

Kósa: a kormánnyal együttműködő építkezés és az ellenzék kínálta háborúskodás között kell választani

doszerk - 2019. szeptember 21. 17:36

A kormánnyal való közös építkezés, gyarapodás vagy az ellenzék kínálta háborúskodás, gyűlölet, harc között választhatnak az emberek október 13-án - közölte a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke szombaton Szegeden.

Kósa Lajos a Csongrád megyei jelöltek számára szervezett egyeztetést megelőző sajtótájékoztatóján azt mondta, a közös cél, hogy 2030-ra a magyar önkormányzati rendszer átlagos fejlettségi szintje érje el az európai átlagot. Ez szinkronban van a miniszterelnök által kijelölt céllal, hogy az ország 2030-ra érje el az átlagos európai fejlettségi szintet - tette hozzá.

Ahhoz, hogy az ország a települések szintjén is felzárkózó pályára álljon összefogásra, együttműködésre van szükség. A Fidesz-KDNP ehhez támogatást ajánl - közölte a politikus. Az ellenzék arra kérte az embereket, hogy szavazzanak rájuk, mert akkor megdöntik Orbán Viktor rendszerét. Ez háborúskodást, gyűlöletet jelent, amiből azonban nem lehet építkezni - hangsúlyozta Kósa Lajos.
A választási kampány első szakasza lezárult, a jelöltek személye véglegessé vált. Az ország négyötöde, mintegy 8 millió ember olyan településen lakik, ahol lehet Fidesz-KDNP jelöltre vagy a párt támogatta jelöltre szavazni - tudatta a politikus.

A kampányfőnök közölte, az ország 3177 önkormányzata közül 829 esetében indul Fidesz-KDNP-s jelölt, míg az ellenzéki pártoknak összesen 158 polgármesterjelöltje van. A kormánypártok által támogatott független jelölteket is beleszámolva 1217 településen lesz Fidesz-KDNP-s induló, az ellenzéki oldal viszont mintegy háromszáz településen állított csak jelöltet. Hozzátette: Csongrád megye hatvan települése közül ötvenen indul Fidesz-KDNP-s jelölt.

Az ellenzék célja az volt, hogy minél több helyen valósuljon meg az egy az egyes felállás, vagyis a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben csak egy induló legyen, de csak a települések töredékén történt így, a fővárosi kerületek negyedében, a 23 megyei jogú városok közül is csak kettőben.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.

Új városok és új narratívák Rotterdamban

Új városok és új narratívák Rotterdamban

2024. ápr. 17.

Sikerrel debütált az Új Városok Nemzetközi Hálózatában a dunaújvárosi delegáció; a folyamat közvetlen előzménye, hogy a hollandiai székhelyű Nemzetközi Új Város Intézet (INTI), az új városokkal kapcsolatos kutatás és tudáscsere nemzetközi platformja 2023-ban bővítette európai hálózatát – ehhez csatlakozott uniós pályázat révén Dunaújváros.

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

2024. ápr. 17.

Takarítási akciót szervez az önkormányzat a Föld napja alkalmából. Három helyszínen várják az önkénteseket pénteken délután. Az akció célja a lakókörnyezet rendbetétele mellett az, hogy felhívják a figyelmet az egyéni szerepvállalás fontosságára a Föld megóvása érdekében.