Dunaújváros Hetilap

A trikolor szent háromsága és a szabadság megtartó ereje

Brousil Csaba - 2019. október 24. 7:58

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 63. évfordulója alkalmából megemlékezést rendezett városunk önkormányzata és a Bartók színházban ünnepélyes keretek között átadták a Dunaújvárosért Díjat is.

A nemzeti ünnep reggelén a temetői kopjafánál gyűltek össze az emlékezők. A Himnusz közös eléneklése után a Bartók színház művészeinek rövid műsora következett, majd Kovács István görög katolikus mondott beszédet a jelenlévőknek. Hangsúlyozta, hogy érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mit jelent számunkra a magyarság és a nemzeti trikolor. Annak színei ugyanis mind szimbolizálnak valamit. A piros az erő, a fehér a hűség, a zöld a remény. Ezeket, mint mondta csak együtt érdemes kezelni, külön-külön mit sem érnek. Hangsúlyozta, hogy a remény az ember számára akkor valósul meg, ha a jelenben tud hátra is és előre is nézni. Emlékezni kell tehát azokra a nemzeti hősökre, akik az életüket adták a hazáért és értünk. 1956-ban jelen volt egy erőszakos világi hatalom, mely ellen felkelt a magyar nép, de létezik egy ennél is hatalmasabb erő, a csendes Krisztus, aki megbékélésre szólít fel. Ő az élet tengelye, hozzá igazodik minden mégis egyik fő parancsa az hogy ember, szeresd a másikat. Kovács István szerint ennek szellemében kell emlékezni azokra, akik a hűség és a remény elfogadásával és megtartásával mutattak erőt egy zsarnok nagyhatalom ellen. Kiemelt, hogy mi is ’56 utódai vagyunk, neveljük gyermekeinket ennek szellemében magyarnak és a krisztusi szeretetet követőnek.

A beszéd után következett a koszorúzás, majd a Szózat dallamaival ért véget a megemlékezés.

A szabadságharc kitörésének 63. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés ünnepséggel folytatódott délelőtt a Bartók színházban. Itt is felcsendült a Himnusz, majd a Vasas Táncegyüttes lépett a színpadra és adta elő unnepi gondolatokra installált táncos koreográfiáját. Ezt követően Pintér Tamás polgármester olvasta fel beszédét.

- A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem” idézte Pintér Bibó Istvánt beszédének elején, majd elmondta, hogy a szabadság iránti vágy örökké létező, mindenkiben benne volt és van és nem függ se kortól s nemtől s végzettségtől. Mint mondta 1956-ban is ez munkált az emberekben és bár a szabadságharcot leverték, de a forradalom győzött és az eszme él tovább napjainkban is. Arra kérte az egybegyűlteket, hogy legyenek éberek, ne engedjék, hogy visszakússzon életükbe a megalkuvás. Kiemelte, hogy Dunaújvárosba ő hozta el a szabadságot, de ha nem ennek szellemében tevékenykedik majd, akkor nyugodtan és bátran alkossanak majd róla is véleményt és ítéletet. Hitet tett amellett, hogy a keresztény ember legfőbb erénye a megbocsájtás, de feltette a kérdést, hogy vajon a bűnösöknek meg lehet e bocsájtani.

Az ítéletről azonban azt mondta, hogy azt bízzuk Istenre. Hangsúlyozta, hogy elődeink azért harcoltak és haltak meg, hogy mi szabadon élhessünk és ő ezt a szabadságot tartja szem előtt és tiszteletben, amikor átveszi a város vezetését. Mint mondta a szeretet szellemében békejobbot kell nyújtani a másiknak és párthovatartozás nélkül azon kell együtt dolgozni, hogy az Dunaújváros épülését szolgálja. Példát kell mutatni és meg kell mutatni, hogy egymás társai vagyunk, hogy béke van és van közös cél, ez pedig az építkezés, mert csak így lehet meghálálni az elődöknek, amit a hazáért és az utódaikért, értünk tettek- zárta beszédét a polgármester.

Ezután következett a díjak átadása. A Dunaújvárosért Díjat idén Neszmélyi György kapta posztumus, továbbá dr. Máté Ágnes főorvos, a Szent Pantaleon Kórház sürgősségi osztályának vezetője és a kórház gégészeti osztályának kollektívája vehette át a díjat.

Neszmélyi György 1943. január 19-én született Budapesten egy értelmiségi polgári családban. Édesapja jogász-könyvvizsgáló volt, nevelő apja ornitológus. Őt mégis inkább a műszaki tudományok vonzották, azon belül is földmérésből szerzett főiskolai majd 1982-ben egyetemi végzettséget.

Első munkahelye Budapesten volt a Térképészeti Vállalatnál, majd a 60’-as években költözött Dunaújvárosba, ahol nem csupán magasabb beosztást és nagyobb kihívást ígértek neki, hanem lakást is. Ez a város lett az otthona, itt alapított családot, itt született meg két gyermeke is.

Dunaújvárossal a Földhivatal vezető-helyetteseként ismerkedett meg azokban az években, majd nemsokára a Városi Tanács műszaki osztályára került, ahol már sokkal szélesebb körű feladattal kellett osztályvezető-helyettesként, majd osztályvezetőként megbirkóznia.

A fiatal város útjai, állami épületei, távfűtése, vízszolgáltatása, szemétszállítás, az ingatlanok megóvása, felújítása tartozott a többi között a feladatai közé, de a lakossági engedélyezésekkel is mind-mind az osztály foglalkozott.

A rendszerváltást követően az állami vállalatok gazdasági társasággá szervezésében is fontos szerepet kapott. Őt bízták meg 1992-ben a mai DVCSH jogelődjét jelentő Dunaqua-Therm Rt. létrehozásával, amelynek elnök-vezérigazgatói állását is elnyerte pályázat útján.

Nem kis feladat volt az állami vállalat helyett egy jól működő, piaci viszonyok között is életképes gazdasági társaságot felépíteni és működtetni. Neszmélyi György úttörő feladatot látott el ezen a területen is.

Sikerének köszönhetően bízták meg vezérigazgatóként – 2000. március elsejétől – az Ingatlankezelő- és Városgazdálkodási Vállalat helyét átvevő DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. kialakításával, működtetésével is. Korszerű, piaci körülmények között is életképes szolgáltató cégek irányításában rendkívül nagy tapasztalatra tett szert. Ugyanakkor erőssége volt az innováció, a most már oly divatos projektszemlélet.

75 éves koráig dolgozott, nyugdíj mellett a magánvállalkozások területén kapott projekt-megbízásokat. Igazi közösségi ember, így nem véletlen, hogy a ’80-as években szívesen vett részt a kajakosoknak, kenusoknak, motorcsónakosoknak teret és lehetőséget biztosító Városi Vízi Sport Egyesület létrehozásában, majd több éven keresztül töltötte be a dunaújvárosi női vízilabda szakosztály elnöki székét.

Neszmélyi György olyan szakember, aki meghatározó személyisége volt városunk fejlődésének. Tudását, tapasztalatát mindig Dunaújváros javára fordította. Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a városunkban végzett több évtizedes lelkiismeretes és példaértékű tevékenységének elismeréseként a „Dunaújvárosért Díjat” Neszmélyi György részére POSZTUMUSZ adományozza. A díjat fia vette át.

Dr. Máté Ágnes a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Sürgősségi Betegellátó Osztályának osztályvezető főorvosa.

1994-ben végzett summa cum laude a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Egyetemi évei alatt kivonuló szolgálatot látott el mentőtisztként az OMSZ Budapesti és Pest Megyei Mentőszervezetnél. Orvosként a Szent Imre Kórház Központi Aneszteziológiai, Intenzív és Terápiás Osztályán kezdett dolgozni, majd 1996-tól a Fejér megyei Szent György Kórház Aneszteziológiai- Intenzív és Sürgősségi Osztályán.

1998-ban telepedett le Dunaújvárosban és kezdett el dolgozni a Kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztályán. 2000-ben szakvizsgázott aneszteziológia és intenzív terápiából kiválóan megfelelt eredménnyel. 2002-ben adjunktusi kinevezést kapott.

Az osztály kötelékében, egy általa vezetett munkacsoporttal a kórház teljes munkavállalói köre számára rendszeres alapszintű újraélesztés oktatást szervezett, ezért 2005-ben orvos-igazgatói dicséretben részesült. 2004-től felel a kórház katasztrófa-ellátásban betöltött feladatainak szervezéséért. 2006-ban szakvizsgázott sürgősségi orvostanból kiválóan megfelelt eredménnyel. 2005-től részt vett az újonnan létesítendő Sürgősségi Betegellátó Osztály előkészítési és szervezési munkáiban, majd 2006. október 01-től ennek alapító főorvosa lett, és jelenleg is vezeti.

1994-2008. között kivonuló mentőorvosi szolgálatot teljesített a székesfehérvári rohamkocsin és a dunaújvárosi esetkocsin. 2008-ban Szent Pantaleon Emlékérem kitüntetésben részesült. 2012-ben licencvizsgát szerzett hagyományos kínai orvoslás és csatolt technikái szakirányból. 2012- és 2015. között a kórház orvos-igazgatói feladatait látta el. 2014-ben egészségügyi menedzser diplomát szerzett. 2015-től a kórház Tudományos Bizottságának elnökeként rendszeres tudományos értekezleteket szervez.

Orvosi munkája mellett évek óta tanít sürgősségi ellátást óraadó tanárként a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskolában, illetve 2014-től óraadó a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar nappali tagozatos mentőtisztképzésén is.

Társadalmi tevékenységként évek óta részt vesz a Dunaújvárosban szervezett újraélesztési rekordkísérletek megvalósításában.

Intenzív aneszteziológus és sürgősségi orvosként a sürgősségi ellátás, az életmentés elkötelezettje, a legkorszerűbb szakmai elvek megvalósításával. Munkáját a kiemelkedő elméleti felkészültség, a magas gyakorlati szakmai minőség, a precizitás és az állandó fejlődés igénye jellemzi. Magával szemben maximalista, a betegek érdekeiért a végsőkig kiáll, ezt munkatársaitól is elvárja. A betegek nagy bizalommal fordulnak hozzá. Szakmai berkekben országos elismertségnek örvend.

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a kimagasló szakmai hozzáértéssel végzett humánus és példaértékű tevékenységének elismeréseként, a „Dunaújvárosért” díjat Dr. Máté Ágnes osztályvezető főorvos asszony részére adományozza. 

A Szent Pantaleon Kórház- Rendelőintézet Felnőtt és Gyermek Fül-Orr-Gégegyógyászati Összevont Osztályán a gyógyító, ápolói munkát 19 dolgozó végzi, 5 orvos, 11 szakdolgozó és 2 adminisztrátor. Az 5 tapasztalt szakorvos mellett két rezidens illetve vállalkozó orvosok is segítik az osztály folyamatos betegellátását.

Az osztályon az Endoszkópos orr melléküreg sebészet, hallásjavító műtétek, gégészeti mikro sebészet, parotis tumor sebészet, nyaki jó- és rosszindulatú daganatok sebészete, gégetumor sebészet, izolált arcközépcsont törések műtéti kezelése, fül és orr korrekció, könnyelfolyási zavar műtéte, fej bőrdaganatainak plasztikai sebészeti megoldása, garat-, orrmandula műtét altatásban, megnagyobbodott és légzészavart okozó garatmandulák kisebbítése rádiófrekvenciás eszközzel történő kezelése folyik.

Az osztály szakmai mutatószámai minden vonatkozásban jobbak, mint akár a városi, akár az országos átlagok. Jól szervezett munkával folyamatosan teljesítik a forgalmi tervekben előírt mutatókat, betartva az anyag- és gyógyszerkereteket.

A Fej-nyaki Onkológiai Társaságok Nemzetközi Föderációja július 27-ét a világ fej-nyaki daganatok nemzetközi napjává nyilvánította. A világnaphoz kapcsolódóan az osztály minden évben szervez fej-nyaki daganatos szűrési napokat.

Az osztály a Semmelweis Orvostudományi Egyetem akkreditált képzőhelye, mely alapján külső képzőhelyként végzi a rezidensek szakvizsgára való felkészítését. 2018-ban a Magyar Kórházszövetség”Családbarát kórházi Osztály” elismerésére méltó osztályként nyerte el a díjat.

Dr. Vaszkun László osztályvezető főorvos magas szintű, széleskörű betegellátást valósított meg. Az osztály szoros, jó kapcsolatot alakított ki a társszakmákkal, illetve a háziorvosokkal.

Példaértékű és elhivatott gyógyító tevékenységük elismeréseként Dunaújváros Közgyűlése a „Dunaújvárosért” díjat a Szent Pantaleon Kórház- Rendelőintézet Felnőtt és Gyermek Fül-Orr-Gégegyógyászati Összevont Osztálya részére adományozza. 

A megemlékezés a Szózat eléneklésével zárult, majd állófogadásra várták a meghívott vendégeket, ahol Szabó Zsolt kijelölt alpolgármester mondott pohárköszöntőt.

A rovat további hírei: Közélet

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.

Új városok és új narratívák Rotterdamban

Új városok és új narratívák Rotterdamban

2024. ápr. 17.

Sikerrel debütált az Új Városok Nemzetközi Hálózatában a dunaújvárosi delegáció; a folyamat közvetlen előzménye, hogy a hollandiai székhelyű Nemzetközi Új Város Intézet (INTI), az új városokkal kapcsolatos kutatás és tudáscsere nemzetközi platformja 2023-ban bővítette európai hálózatát – ehhez csatlakozott uniós pályázat révén Dunaújváros.

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

2024. ápr. 17.

Takarítási akciót szervez az önkormányzat a Föld napja alkalmából. Három helyszínen várják az önkénteseket pénteken délután. Az akció célja a lakókörnyezet rendbetétele mellett az, hogy felhívják a figyelmet az egyéni szerepvállalás fontosságára a Föld megóvása érdekében.

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

2024. ápr. 16.

Nyár elején újra választ az ország, méghozzá egy időben az Európai Parlament (EP) tagjaira, a települési polgármesterekre, valamint az önkormányzati képviselőkre, továbbá a nemzetiségi önkormányzatok tagjaira voksolhatunk.