Dunaújváros Hetilap

Átadták a megbízóleveleket az új képviselőtestület tagjainak

Brousil Csaba - 2019. október 22. 18:04

Múlt héten csütörtökön jogerőre emelkedett az önkormányzati választás eredménye. Ennek folyományaként ma az új képviselőtestület tagjai átvették megbízólevelüket dr. Hanák Tamástól, a Helyi Választási Bizottság elnökhelyettesétől. Részletek a D+ TV Híradójában.

Dr. Hanák Tamás köszöntötte a képviselőket és Pintér Tamás polgármestert, majd rövid beszédében megköszönte a Helyi Választási Bizottság (HVB) és a Helyi Választási Iroda (HVI) szakszerű munkáját, melyet az önkormányzati választások kapcsán az elmúlt időszakban elvégzett. Méltatta a választások tisztaságát, de kiemelte, hogy ez nem erény, nem jár köszönet érte senkinek, hiszen ez a demokráciánk alapja. Az új képviselőtestület tagjaihoz fordulva arra kérte őket, hogy a választópolgároktól kapott felhatalmazásukat a város érdekeinek a szolgálatába állítsák, segítség a város fejlődését és az itt élő lakosok boldogulását. Ne egyéni érdekeik előremozdítását lássák ebben a kapott felhatalmazásban, hanem a közérdeket szolgálják. Beszéde után átadta a megbízóleveleket a képviselőknek, kivéve Cserna Gábornak (Fidesz), aki mint utóbb kiderült azért nem volt jelen a közgyűlési teremben, mert nem kapott meghívót erre az eseményre.

A megbízólevelek átvétele után Pintér Tamás szólt a köszönet hangján. Ő is megköszönte a HVB és a HVI áldozatos munkáját, majd hangsúlyozta, hogy a képviselőtestület legfőbb dolga az lesz, hogy segítse a város továbbfejlődését és a dunaújvárosiakat céljaik elérésében.

A rovat további hírei: Közélet

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.

Új városok és új narratívák Rotterdamban

Új városok és új narratívák Rotterdamban

2024. ápr. 17.

Sikerrel debütált az Új Városok Nemzetközi Hálózatában a dunaújvárosi delegáció; a folyamat közvetlen előzménye, hogy a hollandiai székhelyű Nemzetközi Új Város Intézet (INTI), az új városokkal kapcsolatos kutatás és tudáscsere nemzetközi platformja 2023-ban bővítette európai hálózatát – ehhez csatlakozott uniós pályázat révén Dunaújváros.

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

2024. ápr. 17.

Takarítási akciót szervez az önkormányzat a Föld napja alkalmából. Három helyszínen várják az önkénteseket pénteken délután. Az akció célja a lakókörnyezet rendbetétele mellett az, hogy felhívják a figyelmet az egyéni szerepvállalás fontosságára a Föld megóvása érdekében.