Eredményes hétvége

spigott - 2019. október 21. 8:05

A Dunaújváros PASE U17-es labdarúgó csapata pontot rabolt a listavezetőtől, míg az U19-esek idegenben nyertek rangadót a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában.

A Dunaújváros PASE U17-es labdarúgói hazai környezetben, míg az U19-esek idegenben folytatták a korosztályos bajnokságok küzdelmeit. A tabella tizenegyedik helyén álló U17-es együttesre nagyon nehéz feladat várt a listavezető Paks ellen, ám Varga Balázs tanítványai végig kiválóan küzdöttek, s nagyon megnehezítették az idei szezonban még veretlen listavezető dolgát. A vezetést ugyan a paksiak szerezték meg már a 7. percben, ám erre Schuller Márk válaszolt az első félidő derekán, így a szünetre 1-1-es állással vonultak a felek. A fordulás után újra a Paks kezdett jobban, mely másodszor is előnybe került, de Kelemen Róbert találatával ismét egalizált a DPASE, mely végül 2-2-re végzett az éllovassal, s a tizenkettedik helyről várhatja a bajnokság folytatását.

Kép: DO-archív

A tizenegyedik helyen álló U19-es csapata a kilencedik Kecskemét otthonában mérette meg magát a kilencedik fordulóban. A kiegyenlített, nagy csatát hozó összecsapás első félidejében csak helyzetekig jutottak a felek, találatig nem. A hosszú gólcsend a 75. percben tört meg, mikor Horváth Kevin a dunaújvárosi fiatalokat juttatta vezetéshez, s mivel a hátralévő bő negyed órában remekül védekezett Varga Balázs együttese, végül 1-0-s győzelemnek örülhetett, amivel feljött a tabella kilencedik helyére.

Eredmények, gólszerzők

U17
DPASE – Paksi FC 2-2
(1-1)
Gólszerzőink: Schuller Márk, Kelemen Róbert.

U19
KTE – DPASE 0-1
(0-0)
Gólszerzőnk: Horváth Kevin.

A rovat további hírei: Sport

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

2024. már. 29.

A második félidőt tizenöt góllal megnyerve aratott 32-20-as sikert a DKKA női kézilabda csapata a NEKA elleni hazai bajnokin.

Nem borult a papírforma Miskolcon

Nem borult a papírforma Miskolcon

2024. már. 28.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti összecsapásán.

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.