Dunaújváros Hetilap

Jövőre 50 millió forintot biztosítanak az újraélesztés iskolai oktatására

doszerk - 2019. október 16. 7:34

A jövő évben 50 millió forintot biztosít az Emberi Erőforrások Minisztériuma az újraélesztés iskolai keretek között zajló oktatására - közölte az egészségügyért felelős államtitkár.

Horváth Ildikó az újraélesztés világnapjához, október 16-hoz kapcsolódó sajtótájékoztatón, egy XII. kerületi általános iskolában azt mondta, ebből a pénzből a 7. évfolyamos diákoknak lesz lehetőségük arra, hogy elsajátítsák az újraélesztés technikáit az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkatársainak segítségével.

Hozzátette, a laikus életmentés, az újraélesztés tanulható, és egy felsős diák már rendelkezik kellő fizikai erővel, bátorsággal, fegyelmezettséghez ahhoz, hogy adott esetben segíteni tudjon egy másik emberen.

Az államtitkár azt mondta, Magyarországon - a mentőszolgálatnak köszönhetően - van már hagyománya a laikus életmentésnek, és fontos, hogy ez a program támogatást kapjon. Ezért indítják el a 7. évfolyamos diákoknak az újraélesztés oktatását. A program során azt is szeretnék elérni, hogy minden iskolában legyen egy olyan felnőtt, aki ért az újraélesztéshez.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója elmondta: a mentőszolgálat évente 8 ezer esetben találkozik közterületi újraélesztéssel, és a különböző programoknak köszönhetően az elmúlt két évben megduplázódott a sikeres újraélesztések száma. Kiemelte, percenként tíz százalékkal csökken annak az esélye, hogy a bajba jutott túlélje a rosszullétet.

A főigazgató beszélt a két éve működő, az életmentést segítő Szív City nevű mobilapplikációról, és a "nyitott mentőállomások" projekt keretében útjára indított Hősképzés programjukról, amelynek keretében szintén el lehet sajátítani az újraélesztést.

A világnap alkalmából szerdán 136 mentőállomás lesz nyitva a civilek előtt, ezeken a helyeken az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a mentők munkájába - közölte.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Szívességfal után Fészek Központ– akkor is, most is a segítségnyújtás jegyében

Szívességfal után Fészek Központ– akkor is, most is a segítségnyújtás jegyében

2024. már. 29.

A közelmúltban bontott zászlót, de az előzménye már a covid idején felbukkant a nagy közösségi portálon: a Szívességfal csoport alapítói hozták létre a Fészek Mentálhigiénés Központot – a tervekről és a bázis hátteréről Molnárné Hruby Enikővel és Törő Violettával beszélgettünk.

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.