Kupameccs vár az akadémistákra

doszerk - 2019. október 21. 18:01

Idegenben, a Mosonmagyaróvár vendégeként lép pályára kedden este a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a Magyar Kupa harmadik fordulójában.

Jó formát mutat az utóbbi időszakban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely bő egy hete a Mosonmagyaróvár ellen aratott magabiztos, 27-20-as győzelmet, majd Debrecenben ért el 24-24-es döntetlent, így hat mérkőzést követően két győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel áll a K&H női kézilabda liga hetedik helyén. Kedden este azonban nem a bajnokságban, hanem a Magyar Kupa harmadik fordulójában kell helyt állnia kézilabdázóinknak, akik este hattól "jó ismerősük", a Mosonmagyaróvár vendégeként lépnek pályára.

Holnapi ellenfelünk természetesen csalódott volt a Dunaújvárosban elszenvedett vereség után, ám azóta hazai környezetben sikerült javítaniuk úgy, hogy négygólos hátrányból felállva, hét másodperccel a meccs vége előtt szerzett találattal 24-23-ra legyőzték az MTK-t, s abban is biztosak lehetünk, hogy a kedd esti mérkőzésen is a továbbjutás lesz a céljuk. A következő körbe jutás ugyanis ezen az egy mérkőzésen dől majd el, vagyis akár egy egygólos győzelem is elég lenne a házigazdáknak a negyedik fordulóba kerüléshez.

Kép: DO-archív

Egy dunaújvárosi győzelem, vagy egy döntetlen a Kohász kézilabdázói számára jelentene örömöt, de György László vezetőedző szerint is nagyon kemény mérkőzés vár rájuk kedden este.

- Frissek az emlékek természetesen, mert másfél hete játszottunk a Mosonmagyaróvárral, s azt az akkori meccs előtt is elmondtam, hogy nehéz, kemény csata vár ránk, s annak ellenére, hogy végül hét góllal nyertünk, mind a két félidőben nagyon meg kellett dolgoznunk a sikerért. Egyenlő erők küzdelmére, s a dunaújvárosihoz hasonló nagy csatára számítok holnap is. Hazai pályán talán a Mosonmagyaróvár számít esélyesebbnek, de mi is mindent el fogunk követni azért, hogy jól szerepeljünk. Azért is fontos lesz ez a mérkőzés, mert azok a játékosaink, akik sérültek voltak, pályára léphetnek, s még közelebb kerülhetnek ahhoz, hogy felvegyék azt a ritmust, amit a többiek már tudnak, s ami kell az előttünk álló bajnoki mérkőzéseken is.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: biztató bajnoki eredmények

DSTV: biztató bajnoki eredmények

2024. ápr. 19.

Április 9-12. között rendezték meg az országos felnőtt úszó bajnokság küzdelmeit a fővárosban – szép helyi eredmények születtek. A DKSE színeiben Kenyér Lilla, Kovács-Seres Hunor és Eszenyi Ábel indult – utóbbival és Berzlánovits Éva edzővel beszélgettünk a megméretés után. Hangkép.

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

2024. ápr. 19.

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

2024. ápr. 19.

Amennyiben nyer Szegeden, a harmadik helyen fejezi be a bajnokság alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: eredményes birkózók

DSTV: eredményes birkózók

2024. ápr. 18.

Legyen szó veteránokról, vagy a akár a fiatalabbakról, a DKSE birkózói rendre hozzák a szép eredményeket. Helyzetjelentést kértünk Kiss Károly edzőtől, aki beszélt az utánpótlásról, s persze Pupp Viktóriáról és Nyikos Veronikáról is. Hangkép.

Nem volt esély Gödöllőn

Nem volt esély Gödöllőn

2024. ápr. 18.

A Kistext ellen meccs nélkül nyertek, a házigazda Gödöllőtől viszont kikaptak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.