Megvan az első győzelem

doszerk - 2019. október 21. 12:46

Ötgólos hátrányból fordítva szerezte meg idei első győzelmét a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U19-es csapata a felnőtt NB I/B-s bajnokságban.

Hazai környezetben folytatta hétvégén az NB I/B-s felnőtt bajnokság küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U19-es csapata, mely a Gárdony-Pázmánd NKK együttesét látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Az idei első győzelmükre készülő akadémisták igen fordulatos csatát vívtak az első félidőben ellenfelükkel, mely jobban is kezdett Illés Márton tanítványainál, ám az első tíz perc végéhez érve az addig rendre egyenlítő dunaújvárosiak fordítani tudtak, s két góllal "megléptek" vetélytársuktól (6-4). A védekezéssel nem sokat törődtek a felek a nagy iramot hozó találkozón, ráadásul a félidő derekán ismét visszavették a vezetést a vendégek, s bár erre is volt válasza a mieinknek, a játékrész utolsó tíz percében ismét pontosabb volt az ellenfél, mely a szünetre már 19-16-os vezetéssel vonulhatott.

Kép: kohaszkezi.hu

A térfélcserét követően is a vendégek kezdtek jobban, s már öt góllal is elhúztak fiataljainktól, ám az Illés-csapat sorozatban szerzett három találattal ismét visszajött a meccsbe, majd Koronczai, Mihály és Husti találataival a 41. percre sikerült utol is érnie ellenfelét (22-22). A folytatásban hol a vendégek, hol a mieink vezettek egy-egy góllal, ám még az az 54. percben sem lehetett megjósolni, hogy ki örülhet majd a győzelemnek (28-28). A mérkőzés hajráját azonban jobban bírták a vendégeknél akadémistáink, akik az utolsó öt percben négy alkalommal is bevették ellenfelük kapuját úgy, hogy cserébe csak egyet kaptak, így végül 32-29-es sikernek örülhettek. A DKKA U19-esei három döntetlen és egy vereség után végre megszerezték első győzelmüket a felnőtt NB I/B-ben, s öt szerzett ponttal a tabella hetedik helyéről várják a bajnokság folytatását.

NB I/B felnőtt
DKKA – Gárdony-Pázmánd NKK 32-29
(16-19)
Gólszerzőink: Koronczai Petra 8, Fodor Neszta 5, Takács Cecilia 5, Mihály Petra 4, Jovovity Jovana 4, Husti Hanna 3, Keringer Klaudia 2, Matucza Gabriella 1.

A rovat további hírei: Sport

Nem borult a papírforma Miskolcon

Nem borult a papírforma Miskolcon

2024. már. 28.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti összecsapásán.

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.

Biztos siker a felnőttek között

Biztos siker a felnőttek között

2024. már. 26.

A Szigetszentmiklós elleni hatgólos győzelemmel folytatta az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi pontvadászatát a DKKA U21-es együttese.