Nőtt a nettó villamosenergia-fogyasztás tavaly

2019. október 31. (csütörtök) 12:59 - doszerk

Tavaly 1,15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a hazai nettó villamosenergia-fogyasztás, a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részaránya pedig megközelítette a 8,5 százalékot - derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (MAVIR) Zrt. közös kiadványából.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott kiadvány szerint, míg a bruttó hazai villamosenergia-termelés csaknem 3 százalékkal csökkent, addig az import-export szaldó energia részaránya közel 3 százalékkal nőtt. A legmagasabb bruttó csúcsterhelés - minden eddiginél nagyobb -, 2018. december 19-én volt 6869 megawattos értékkel, 1,3 százalékkal magasabbal az egy évvel korábban regisztrált 6780 megawattnál.

A villamos energia előállítására felhasznált energiahordozók közül tavaly csak a megújuló alapú források emelkedtek: a napenergia több mint háromszorosára nőtt, a biomassza 12 százalékkal, a hulladék pedig 13 százalékkal emelkedett, de csekély mértékben a víz és a biológiailag lebomló hulladék aránya is nőtt.

A villamosenergia-rendszer teljes beépített teljesítőképessége főként a naperőműveknek köszönhetően nőtt, valamint folytatódott a háztartási méretű kiserőművek teljesítőképességének bővülése, amely csaknem 40 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - közölték.

-MTI-

A rovat további hírei: Mozaik

Most az ördög sem visel Pradát: a divatipart is kiütötte a koronavírus

Most az ördög sem visel Pradát: a divatipart is kiütötte a koronavírus

2020. április 01. (szerda)

A kínai alapanyaggyártástól az online kereskedelemig érezteti a hatását a koronavírus a ruhaiparban is. A visszaesés ráadásul több hullámban jön, és a legsérülékenyebbeket sújtja majd a leginkább.

Így ünnepeljétek a gyereked születésnapját a koronavírus-járvány idején

Így ünnepeljétek a gyereked születésnapját a koronavírus-járvány idején

2020. április 01. (szerda)

A kijárási korlátozások és a társadalmi távolságtartás miatt a nagyszabású gyerekzsúroknak is lőttek. A születésnapokat így is meg lehet ünnepelni, csak egy kicsit másként!
 

  Olcsó, kis helyen is elfér, és formás testet varázsol: 4 gyakorlat miniszalaggal

Olcsó, kis helyen is elfér, és formás testet varázsol: 4 gyakorlat miniszalaggal

2020. április 01. (szerda)

A mini band, azaz a miniszalag olcsó, de hatékony alakformáló.

Az olasz helyzet: "Most minden megváltozott..."

Az olasz helyzet: "Most minden megváltozott..."

2020. március 31. (kedd)

Egy beszámolót már adtunk a koronavírus-fertőzés egyik európai gócpontjának számító Észak-Olaszországból, most itt a folytatás. Nagyon személyes élmények + kedvencem, George.
 

 Azonnal moss kezet, ha ehhez a 6 tárgyhoz hozzáértél!

Azonnal moss kezet, ha ehhez a 6 tárgyhoz hozzáértél!

2020. március 31. (kedd)

Az emberek többsége remélhetőleg ma már álmából felriasztva is azonnal tudja, hogy bő, langyos és szappanos vízzel kell kezet mosnunk, legalább fél percen át.

 Így mosd meg helyesen az élelmiszereket, miután hazavitted a boltból

Így mosd meg helyesen az élelmiszereket, miután hazavitted a boltból

2020. március 31. (kedd)

Mutatunk egy pofon egyszerű módszert, amivel alaposan átmoshatjuk a zöldségeket-gyümölcsöket.
 

Semmit nem változtak a Backstreet Boys tagjai, a karanténból adtak koncertet

Semmit nem változtak a Backstreet Boys tagjai, a karanténból adtak koncertet

2020. március 31. (kedd)

A 90-es évek fiúcsapatának tagjai elképesztő műsort adtak a rajongóknak - mackónadrágban, gyerekeikkel.