A város az akadémia mellett áll

doszerk - 2019. november 22. 15:06

Több fontos kérdésre is választ kaphattunk a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia sajtótájékoztatóján, melyen bemutatkozott a DKKA új ügyvezetője, Mátyás Gábor, illetve a város vezetése is megerősítette, hogy a felnőtt csapat és az akadémia mellett áll.

Mint arról beszámoltunk, a csütörtöki közgyűlésen Mátyás Gábort nevezték ki a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ügyvezetőjének. A Dunaferr SE ügyvezető elnöke nem sokat pihent, s a tulajdonos önkormányzattal közösen egy sajtótájékoztatón osztotta meg gondolatait, a közeljövő terveit a felnőtt együttes tagjaival, valamint az akadémián dolgozó szakemberekkel.

A találkozó elején Barta Endre, humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd elmondta, hogy a város továbbra is a felnőtt csapat, illetve az akadémia mellett áll.

- Gondolom, hogy senkinek nem kell elmondani, hogy Dunaújvárosnak mit jelent a sport, mit jelent a kézilabda. Elég, ha annyit mondok, hogy mióta az új testület összeült, a politikai kérdések mellett a leginkább a kézilabdáról beszélünk. Ezért is tartottam nagyon fontosnak, hogy ma összejöjjünk, s elhozzam az új városvezetés üzenetét. A múltról nem szeretnék beszélni, az másnak a feladata, de a legfontosabb az a jelen és a jövő. Dunaújváros elkötelezett abban, hogy továbbra is első osztályú csapata legyen, oda fogunk figyelni arra, hogy az akadémia továbbra is jól működhessen, s mindent el is fogunk követni ennek érdekében.

Pontosan ezért is egyeztettünk már hetek óta a szövetséggel, s kerestük azt a személyt, aki megnyugvást hozhat mind a szakma, mind a dunaújvárosi emberek számára. Azt gondoljuk, hogy a legjobb döntés született meg azzal, hogy Mátyás Gábort bíztuk meg, hogy ebben a nehéz helyzetben álljon az akadémia élére. Az biztos, hogy a város vezetése első osztályú csapatban, s egy nagyon jó akadémiában bízik – fogalmazott Barta Endre, akitől a sportcsarnokkal kapcsolatos legújabb információkat is megtudhattuk.

- Azt már szeptember környékén lehetett tudni, hogy nem új csarnok lesz, hanem a mostani létesítmény felújításában gondolkodott mindenki. A felújításra szánt összeg a rendelkezésünkre áll, de egy teljesen új közbeszerzési eljárás lesz kiírva, s várhatóan május végén, júniusban a csarnok felújítása meg is kezdődhet – árulta el az alpolgármester.

A Magyar Kézilabda Szövetség részéről Farkas Edit szakmai koordinátor volt jelen a mai sajtótájékoztatón, s mint azt elmondta, már régóta ismerik egymást az új ügyvezetővel, s már tárgyaltak is, így a támogatások elszámolásával kapcsolatban, valamint a szerződések kötésénél a gazdasági terület munkatársaként nyújt segítséget az akadémiának.

Mátyás Gábor ügyvezető is tisztában van a kihívásokkal, ezért a közös munka fontosságára hívta fel a figyelmet beszédében.

- Egy nagyon komoly és tiszteletteljes felkérés volt a város vezetésétől, hogy vállaljam el az ügyvezetői posztot, amit el is fogadtam. Örömmel jöttem ide, annál is inkább, mert 1984 óta vagyok a Dunaferr SE kötelékében, mint versenyző, edző, majd vezető. Szívügyem a sport, s miután ezt a felkérést megkaptam, úgy gondoltam, kötelességem segíteni, mert Dunaújvárosban a sport egy kiemelt szegmens, s a női kézilabda különösen az. Nagyon bízom benne, hogy az önkormányzat és a szövetség is támogatásáról biztosította az akadémiát, egy közös munkával a következő időszakban szakmailag és gazdaságilag is nagyon hatékony munkát tudunk végezni. Én azt vallom, hogy ha mindenki a saját munkáját elvégzi precízen, pontosan és szeretettel, ami nagyon fontos, abban nem lehet hiba. Én arra kérek mindenkit, annak érdekében, hogy ez a kézilabda csapat, az akadémia, ez a remekül felépített rendszer gördülékenyen és ezen a szinten működjön tovább, ezért tegyünk meg mindent. Számítok mindenkinek a segítségére és nagyon bízom abban, hogy pár hónap múlva, mikor az év végi bajnoki elszámolásnál tartunk majd, akkor mindenki elégedetten tekinthet vissza az idei szezonra – fogalmazott a DKKA új ügyvezetője.

A rovat további hírei: Sport

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.

Újra élen a címvédő

Újra élen a címvédő

2024. ápr. 17.

Magabiztos győzelemmel vette vissza a tabella első helyét a Karmacsi Autó gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar csoportjában.

Két játékos távozik a DKKA-tól

Két játékos távozik a DKKA-tól

2024. ápr. 17.

Nick Viktória kilenc, Horváth Petra két szezont követően távozik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesétől.

Felemás hétvége az utánpótlásnál

Felemás hétvége az utánpótlásnál

2024. ápr. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülői kikaptak, az ifjúságiak viszont nyerni tudtak a Ferencváros elleni hazai bajnokin.

Még van esély az alsóház megnyerésére

Még van esély az alsóház megnyerésére

2024. ápr. 16.

Hatékonyabb második félidei játékával aratott magabiztos győzelmet Érden a Dunaújváros Futsal együttese az NB II alsóházának hétfő esti fordulójában.

Még előrébb léptek a Lorántffy röplabdázói

Még előrébb léptek a Lorántffy röplabdázói

2024. ápr. 15.

Tavalyi eredményükön öt helyet javítva fejezték be az országos diákolimpia debreceni fináléjának küzdelmeit a Lorántffy iskola leány röplabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.