Európában a legolcsóbbak között vannak a magyar kgfb- tarifák
Nemzetközi összehasonlításban a magyar kgfb-tarifák az elmúlt évek emelkedése ellenére is a legolcsóbbak közé tartoznak Európában - állapította meg közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), emlékeztetve arra, hogy a biztosítók idén is legkésőbb november 1. éjfélig közzéteszik az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kgfb-díjaikat.
Azt írták, az Insurance Europe, a biztosítók nemzetközi szervezete a közelmúltban tette közzé statisztikáját, amely szerint a magyar kgfb-díjaknál Európában csak Romániában és Litvániában alacsonyabbak a tarifák, az európai éves átlagdíj 230 euró környékén van.
Magyarországon 2010. január 1-je óta a kgfb-szerződéseknél már nem a naptári év kezdete, hanem a gépjármű megvásárlásának napja számít évfordulónak. Ahogy cserélődik a gépjárműállomány, csökken a január 1-i évfordulós szerződéssel rendelkezők száma, ma már a forgalomban lévő járművek 22,89 százaléka tartozik ide, ez azonban a több mint ötmilliós közúti gépjármű-állományból még mindig több mint 1,2 milliót, köztük több mint 726 ezer személygépkocsit érint - ismertette a szövetség.
Az érdekeltek szombattól tudják összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által ajánlott díjjal, amelyről az értesítést november 11-ig kell megkapniuk a biztosítójuktól. A biztosítót váltóknak az aktuális szerződésüket a biztosítási évforduló előtt 30 nappal, legkésőbb december 1-jéig kell felmondaniuk, majd mielőbb, legkésőbb január 1-jéig meg kell kötniük új szerződésüket az új biztosítóval.
A tavalyi kampányban 135 692 gépjármű-tulajdonosnak szűnt meg a szerződése, és a társaságok az újonnan forgalomba helyezett gépjárművekkel együtt 136 ezer szerződést kötöttek meg január elsejével. Az ügyfelek között 68 ezer volt a személyautóval rendelkező magánszemély.
Annak, hogy az év végén egyre kevesebben váltanak biztosítót, egyik oka lehet az autójuk magasabb életkora, valamint az ebben a körben jellemzően magas bónusz fokozat (mintegy háromnegyedük B10 besorolású). Éves átlagdíjuk ezért jóval alatta marad a teljes gépjármű állományénak, így a biztosítói ajánlatok közötti különbségek is kisebbek, mint más időszakokban. Mivel pedig az új ügyfeleknek ugyanolyan kedvezmények járnak, mint a régebbieknek, így ezeknek is kisebb a szerepük a versenyben - írták.
Megjegyezték azt is, hogy a társaságok jellemzően nagyon sok, (tavaly például közel 100-féle) kedvezményt kínáltak a díjak kialakításánál. Ezek mindegyike szerepel majd november közepétől a mabisz.hu oldalon található Díjnavigátoron, amelyen valamennyi piaci szereplő aktuális ajánlatai üzleti érdektől mentesen hasonlíthatóak össze.
A díjakat a gépjármű-biztosításban érintett 13 társaság a saját üzleti stratégiájával összhangban kalkulálja ki, kárhányaduk (díjbefizetések és kárkifizetések aránya) valamint a piaci tendenciák - mint például a folyamatosan növekvő forgalomból következő baleseti statisztikák, a szervízdíjak és autó alkatrészárak alakulása - figyelembe vételével. Tavaly az egy kárra jutó kárfelhasználás több mint 12 százalékkal nőtt, megközelítve az 560 ezer forintot.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
A segítségnyújtás nem időszakhoz vagy évszakhoz kötött
2024. szep. 12.
Dunaújváros vezetése számos területen igyekszik segítséget nyújtani a rászorulóknak, szem előtt tartva a szociális érzékenységet, a rászorultak segítését, hogy városunk jó példát mutathasson ezen a területen is.
Még belegondolni is durva, de nyakunkon a fűtési szezon!
2024. szep. 11.
Pár napja még meg akarunk főni, de a naptár nagy úr – hivatalosan vasárnaptól elvi lehetőség adódik a fűtésre. Itt a DVG közleménye – minden fontos tudnivalóval!
Iskolakezdési támogatást nyújt az önkormányzat
2024. szep. 10.
Amint arról már beszámoltunk, általános-és középiskolásoknak nyújt egyszeri, 6 ezer forintos támogatást az önkormányzat. A támogatási igényeket folyamatosan, egészen október 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Humán Szolgáltatási Főosztály Szociális Osztályán, ügyfélfogadási időben.
DSTV: rongálással a józan ész ellen
2024. szep. 09.
Nem mindennapi rongálássorozatról ad hírt a DSTV összeállítása. Mi visz rá bárkit arra, hogy egymás után több napvitorlát is tönkretegyen a város játszóterein? A kisgyerekeket is érintő oktalan vandalizmus láttán nehéz indulatok nélkül beszélni... Hangkép.
DSTV: a Zója lánybrigád története
2024. szep. 08.
A város- és vasműépítés hőskorába repít vissza a DSTV összegzése. A Zója lánybrigád történetével ismerkedhetünk meg, és a brigádvezető Czanik Klára munkásságába nyertünk betekintést. Az összeállítás végén pedig egy felhívásról is szó esik. Hangkép.
Civil Közoktatási Platform: felháborító lépés a Madách igazgatójának felmentése
2024. szep. 07.
Oktatás = botrány botrány hátán. Úgy tűnik, ez a tanév sem kezdődhet meg kormányzati erőfitogtatás és megfélemlítés nélkül – a Civil Közoktatási Platform a Madách Imre Gimnázium igazgatójának "felháborító és jogszerűtlen" felmentése nyomán adott közre állásfoglalást. A dokumentum szerkesztett változatát közöljük.
Zöld sivatag vagy vadvirágos televény? Ez a kérdés, választhatunk! De gyorsan!
2024. szep. 06.
Pici magból lesz a hatalmas fa: kicsiny, ám annál lelkesebb csapat vett részt az ÖKO Klub Dunaújváros sorozatnyitó eseményén a Kortárs Művészeti Intézetben még múlt csütörtökön. A téma a zöld értékek jelene és jövője volt – tények, tervek, tanulságok, avagy mit tehetünk egyénenként és együtt!?