Készüljünk a télre, a biztonság legyen az első

doszerk - 2019. november 15. 13:40

A fűtési szezonnal összefüggő lakástüzek és a téli időszakra jellemző sérülések, veszélyhelyzetek megelőzése érdekében sajtótájékoztatót tartott a Fejér Megyei Tűzmegelőzési Bizottság november 15-én Székesfehérváron. 

A katasztrófavédelem és a mentőszolgálat vezetője a gépjárművek téli felkészítését és a szén-monoxid-mérgezések megelőzését hangsúlyozta. A kéményseprő-ipari közszolgáltató vezetője a fűtőberendezések és a kémények időszakos ellenőrzésére, valamint a nyílt égésterű kazánok, kályhák, kandallók üzemeléséhez szükséges levegő- utánpótlásra hívta fel a figyelmet.

Magosi Lajos tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató, a Fejér Megyei Tűzmegelőzési Bizottság elnöke elmondta: az elmúlt két évben Fejér megyében nem volt olyan havazás, jegesedés, amely összehangolt intézkedést igényelt volna. Ugyanakkor csupán a korábban szerzett tapasztalatokra nem lehet hagyatkozni, ezért minden évben fontos a felkészülés a lakosság részéről is. A közlekedés biztonsága érdekében a téli gumiabroncsok használatára, a járművek megfelelő világítására hívta fel a figyelmet az ezredes. Hosszabb út során az indulás előtti tájékozódást, az üzemanyagtankok feltöltését és meleg ruházat bekészítését javasolta.  Az elmúlt évek fűtési időszakának statisztikáját áttekintve Magosi Lajos tűzoltó ezredes kiemelte, hogy télen megemelkedik a lakástüzek száma, hiszen az emberek több időt töltenek otthon, gyakrabban főznek, és fűteni is kell. Minden ötödik lakástűz a kéményből indul. A kéménytüzekhez jellemzően a fűtési szezon végén riasztják a tűzoltókat, amikor már a nem megfelelő tüzelőanyag használata miatt a füstelvezetőkben lerakódott égéstermék begyullad.

Bartos Tamás, a Kémény Zrt. vezérigazgatója kiemelte: bár a fűtési időszak már elkezdődött, de még mindig nem késő szakemberekkel ellenőriztetni a tüzelőberendezéseket és a kéményeket. Fontos, hogy minden esetben megfelelő tüzelőanyaggal fűtsék a kazánokat, kályhákat, kandallókat, ne égessenek kommunális és építési hulladékot, lakkozott, festett fát, régi bútorlapokat. A száraz tüzelőanyag használatát hangsúlyozta, hiszen, ha valaki nedves fával fűt, akkor az égéssel távozó nedvesség a kémény falán rakódik le, ahol egy kátrányos réteg alakul ki, ami később könnyen kéménytűzhöz vezet.  A füstelvezetőkben fokozott koromlerakódást eredményez a levegő-utánpótlás hiánya is, ezért nagyon fontos, hogy a meglévő szellőzőket ne fedjék el, és új nyílászáróknál is figyeljenek a résszellőzök beépítésére. A levegő-utánpótlás fontossága a szén-monoxid-mérgezések megelőzése érdekében is kulcsfontosságú.  Mindemellett tilos olyan depressziót keltő szag- és páraelszívót használni a lakásba, amely gyakorlatilag elszívja a nyílt égésterű kazánok biztonságos működése elől a levegőt.

Reszegi Imre, Fejér megyei vezető mentőtiszt rámutatott, hogy a szén-monoxid-mérgezés már idén, év elején is követelt áldozatot Fejér megyében. A mérgezés tüneteiről elmondta, hogy a „csendes gyilkos” kezdetben, alacsony koncentrációban fejfájást, szédülés hányingert okoz, amely könnyen összetéveszthető a megfázásos, influenzaszerű megbetegedésekkel. A legfontosabb, hogy ilyenkor elhagyják a lakást és segítséget kérjenek a 112-es segélyhívószámon. Ám, ha a szén-monoxid hirtelen és nagyobb koncentrációban jelentkezik, akkor sok esetben már nincs idő a menekülésre, ezért nagyon fontos a megelőzés.

A szakemberek minden olyan lakásba, ahol nyílt égésterű fűtőberendezés üzemel (gázkazán, bojler, átfolyós vízmelegítő, konvektor, szilárd tüzelésű kályha, kandalló) megfelelő szén-monoxid-érzékelő alkalmazását javasolják. Bartos Tamás hozzátette, hogy a váratlan meghibásodások mellett olyan szélsőséges időjárási, légköri körülmények jelentkezhetnek, amelyek kéményeknél a szén-monoxid visszaáramlását eredményezik. Erre pedig csak a szén-monoxid-érzékelő figyelmeztetheti a lakókat.
Az alábbi linken található érzékelők megfelelő biztonságot nyújtanak:
http://www.katasztrofavedelem.hu/letoltes/piacfelugyelet/1_CO_Pozitiv_li...

A másik életmentő készülék a füstérzékelő. Egy lakástűz esetén csak percek állnak a lakók rendelkezésére, hogy biztonsággal elhagyják otthonukat. A tűz kezdeti szakaszában általában először füst képződik, ezt észlelve a füstérzékelők átlagosan egy percen belül jeleznek, riasztásukkal az alvó embert is felébreszthetik, így adva nagyobb esélyt a menekülésre, esetleg a kisebb tüzek, izzások eloltására.

A rovat további hírei: Sziréna

Két városban is életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

Két városban is életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

2024. ápr. 15.

Dunaújvárosi társasházi lakásban is a szénmonoxid-érzékelő figyelmeztette a lakókat a mérgező gázra vasárnap. Nem ez volt az egyetlen eset aznap a vármegyében, szerencsére nem történt személyi sérülés, értesült a DO.

Kapatos vezetők húsvét ünnepén

Kapatos vezetők húsvét ünnepén

2024. ápr. 11.

Dunaújvárosi helyzetkép is színesíti a Zsaru Magazin húsvéti körképét – a város közútjain végzett ellenőrzésekről Kőhalmi László főtörzszászlós, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának helyettes vezetője számolt be.

Látta a balesetet? Jelentkezzen!

Látta a balesetet? Jelentkezzen!

2024. ápr. 10.

Ismeretlen személyazonosságú gépjárművezető azonosításához kérik a lakosság segítségét a dunaújvárosi rendőrök. Elektromos kerékpárral közlekedő hölgyet sodort el, megállás nélkül koccolt a helyszínről, értesült a DO. Egy megosztás is közelebb vihet hozzá!

A fél város keresi a mérget kiszóró gazembert

A fél város keresi a mérget kiszóró gazembert

2024. ápr. 07.

Az internetes közösségi oldalakon, csoportokban terjedt el a hír, miszerint a felső Duna-parton mérgező eledeleket találtak, amelyek akár végzetesek is lehetnek a házi kedvencekre.

Értékes kapcsolószekrényt lopott – vád a vége ellene

Értékes kapcsolószekrényt lopott – vád a vége ellene

2024. ápr. 04.

Félmillió forint értékű berendezést lovasított meg az a férfi, aki ellen a Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat. Hihetetlen, de még a két társa sem tudta, hogy éppen lopnak, értesült a DO.

Vigyázat, csalók! Ne dőljön be! És adja tovább!

Vigyázat, csalók! Ne dőljön be! És adja tovább!

2024. ápr. 03.

A nagy közösségi portálon élesített tájékoztató videóval jelentkezett a rendőrség – a cél egyértelmű: az úgynevezett "bankos" csalók üzelmeinek megakadályozása. Egy megosztás is sokat érhet!

Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

Megkárosította a szolgáltatót – vádemelés a vége

2024. már. 23.

Több hónap alatt összesen 730 ezer forinttal károsította meg az egyik távközlési szolgáltató céget az a férfi, aki ellen csalás miatt emeltek vádat a napokban. Adathalászattal kezdődött, értesült a DO.