Közel volt a bravúr

spigott - 2019. november 30. 18:29

Nagy csatában szenvedett kétgólos vereséget az Euroliga tavalyi ezüstérmesétől a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata.

A Mataro elleni tegnapi remek győzelem után ma már a házigazda Olympiacos Pireus ellen ugrottak medencébe Athénban a DUE-Maarsk Graphics női vízilabdázói az Euroliga-sorozat második csoportkörének második fordulójában. Mivel pénteken a mieinken kívül a házigazdák is győzedelmeskedni tudtak, így a mai meccs győztese óriási lépést tehetett volna a továbbjutás felé, ám a meccs esélyesének az Euroliga tavalyi kiírásában ezüstérmes görögök számítottak.

A mérkőzés első találatát ugyan a mieink szerezték Garda Krisztina révén, ám a folytatásban a házigazdák voltak a pontosabbak, s Elefterina, Margarita, valamint Vasiliki Plevritou találataival bő négy perc alatt fordítani tudtak (3-1). A játékrész hajrájában szerencsére Garda ismét villant, majd egy emberhátrányt is kivédekezett együttesünk, de az első szünetre így is a görögök vonulhattak minimális előnnyel (3-2). A második nyolc percet újra góllal kezdték az egyetemisták, ám Gurisatti pontos lövését követően újra a vendéglátók percei következtek, így a 10. percben ismét két góllal, 5-3-ra vezetett az ellenfél. A folytatásban egymás után kapták a kiállításokat a csapatok, így a negyedből hátralévő öt percben a mieink, valamint a hazaiak is két-két emberelőnyös gólt szereztek, ami egyben azt is jelentette, hogy a félidei pihenőhöz érve 7-5-re vezetett az Olympiacos.

Kép: DO-archív

A térfélcsere után sem sokat változott a játékvezetői felfogás, alig-alig játszottak egyenlő létszámban a csapatok. Gurisatti hiába hozta fel újra egyre a mieinket, Elefterina Plevritou, valamint Vasiliki Plevritou is bevette Laura Aarts hálóját, s a mérkőzésen először három góllal vezettek a görögök (9-6). A harmadik játékrész hajrájában Garda Krisztina már negyedik góljának örülhetett, de hiába sikerült egálra hozni ezt a felvonást, továbbra is az ellenfél állt közelebb a sikerhez (9-7). A záró negyed elején sajnos a mieink legeredményesebbje, Garda Krisztina megkapta harmadik kiállítását is, így kiszállt a játékból, de erre a sorsra jutott a hazaiak legjobbja, Elefterina Plevritou is. Bő két perccel a meccs vége előtt Vályi Vanda törte meg a jó ideje tartó gólcsendet, de Ziegler harmadik büntetése után Avramidou is betalált, így még tovább halványodott a pontszerzés reménye (10-8). A hátralévő másfél percben sajnos már nem sikerült újabb gólt szereznie vízilabdázóinknak, így a görögök végül 10-8-as győzelemmel léptek nagyot a továbbjutás felé, ám a mieink számára sincs minden veszve, mert abban az esetbe, ha holnap délelőtt legyőzik a Mediterrani együttesét, jó esélyük lesz a negyeddöntő elérésére.

Olympiacos Pireus – DUE-Maarsk Graphics 10-8 (3-2, 4-3, 2-2, 1-1)
Gólszerzőink: Garda 4, Gurisatti 2, Huszti 1, Vályi 1.

A rovat további hírei: Sport

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.

Biztos siker a felnőttek között

Biztos siker a felnőttek között

2024. már. 26.

A Szigetszentmiklós elleni hatgólos győzelemmel folytatta az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi pontvadászatát a DKKA U21-es együttese.

Eredményes utánpótlás

Eredményes utánpótlás

2024. már. 26.

Pupp Viktória magabiztos győzelemmel lépett nagyot a válogatottság felé az év első országos válogató versenyén.