Nagy pofon Répcelakon

doszerk - 2019. november 2. 19:29

Katasztrofális arányban értékesítette helyzeteit, így 23-18-as vereséget szenvedett a Szombathely együttesétől a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

Répcelakon lépett pályára ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely a Szombathely elleni találkozóval folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit. Nem várt könnyű találkozó együttesünkre, a rutinos, jó erőkből álló "hazaiak" ellen, ám György László vezetőedző bízott abban, hogy fegyelmezett, jó játékot nyújtva el tudjuk hozni a bajnoki pontokat Marosán György együttesétől.

A mérkőzés első tíz perce hullámzó játékot hozott, melyben előbb a mieink, majd Tomasevic két védése után a házigazdák szereztek vezetést. A szombathelyiek kapusukat lehozva támadták a mieink kapuját, ám ebbe több hiba csúszott, így Sirián és Bouti is üres kapura tudott gólt szerezni, s a 9. percben először vezetett kettővel együttesünk (4-6). A mieinket remekül ismerő Tomasevic sorozatban mutatta be a bravúrokat, s ez felhozta társait is, akik az első negyed óra végén ki is egyenlítettek (7-7). A vezetést azonban nem sikerült átvennie a vendéglátóknak, mert annak ellenére, hogy Tomasevic továbbra is sorozatban mutatta be a bravúrokat, Szekerczés kétszer is betalált, mikor Szalai is gólra váltott egy ziccert, a 21. percben időt kértek a hazaiak (8-10).

Kép: DO-archív

Nem jött jókor azonban Szekerczés kiállítása, mely alatt újra egalizált a Szombathely, ráadásul a mieink sorozatban rontották el támadásaikat, s a közel tízperces dunaújvárosi gólszünetet kihasználva a házigazdák nemcsak átvették a vezetést, hanem 12-10-es előnnyel vonulhattak a félidei pihenőre.

Elsősorban a támadások befejezésén kellett javítania csapatunk ahhoz, hogy legyen esélye a győzelemre, ám a második felvonás elején sem változott sokat a játék képe, így a 35. percben már 14-11-re vezettek a szombathelyiek. Sajnos a folytatás sem volt szép, mert támadásban és azok befejezésében továbbra is rengeteg volt a hiba a mieinknél, s ezt könyörtelenül kihasználta a rendkívül motiváltan játszó hazai csapat, s hiába kért időt György László a 43. percben, a félidő derekán már 20-14-re vezetett a Szombathely. Együttesünk a mérkőzés utolsó negyed órájára sem tudott pontosítani játékán, így a hazaiak magabiztosan őrizték előnyüket, s végül

Szombathelyi KKA – DKKA 23-18 (12-10)

DKKA: Csapó – Grosch, Szekerczés, Sirián, Nick, Bouti, Kazai. Csere: Stojak (kapus), Szalai, Triscsuk, Molnár, Mihály, Ferenczy, Cavlovic. Vezetőedző: György László.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: biztató bajnoki eredmények

DSTV: biztató bajnoki eredmények

2024. ápr. 19.

Április 9-12. között rendezték meg az országos felnőtt úszó bajnokság küzdelmeit a fővárosban – szép helyi eredmények születtek. A DKSE színeiben Kenyér Lilla, Kovács-Seres Hunor és Eszenyi Ábel indult – utóbbival és Berzlánovits Éva edzővel beszélgettünk a megméretés után. Hangkép.

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

2024. ápr. 19.

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

2024. ápr. 19.

Amennyiben nyer Szegeden, a harmadik helyen fejezi be a bajnokság alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: eredményes birkózók

DSTV: eredményes birkózók

2024. ápr. 18.

Legyen szó veteránokról, vagy a akár a fiatalabbakról, a DKSE birkózói rendre hozzák a szép eredményeket. Helyzetjelentést kértünk Kiss Károly edzőtől, aki beszélt az utánpótlásról, s persze Pupp Viktóriáról és Nyikos Veronikáról is. Hangkép.

Nem volt esély Gödöllőn

Nem volt esély Gödöllőn

2024. ápr. 18.

A Kistext ellen meccs nélkül nyertek, a házigazda Gödöllőtől viszont kikaptak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.