Továbbra is hibátlanul

spigott - 2019. november 9. 17:00

Magabiztos játékkal hozta a kötelező győzelmet Tatabányán a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata.

Idei ötödik bajnoki mérkőzésén az ötödik győzelmére készült ma délután négy órától a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata, melynek minden esélye meg is volt a sikerrel, ugyanis a még pont nélkül álló Tatabánya otthonában ugrottak ezúttal medencébe Mihók Attila tanítványai.

Az egyetemisták kiválóan kezdtek, Huszti már az első támadásból megszerezte a vezetést, ám ezt követően hiába próbálkozott előnyben, egyenlő létszámban, távolról és közelről is, nem ment a góllövés a mieinknek, így a következő bő hét percben már nem tudtak kapuba találni. A védelem azonban jól működött, mindössze két kapura lövést engedélyezett a hazaiaknak, s mivel ezeket Kiss Alexandra hárította, az első szünetre 1-0-s előnnyel vonulhattak a mieink. A második negyedre egyenesbe hozta támadójátékát is Mihók Attila gárdája, mely öt perc alatt négy góllal szomorította a házigazdákat, s hiába szépített Zantleitner a 14. percben, erre is volt válasza csapatunknak, mely Gurisatti emberelőnyös góljával állította vissza korábbi előnyét (1-6).

Kép: DO-archív

A térfélcserét követően bő három percig nem született gól egyik oldalon sem, majd újra a mieink kerültek fölénybe, s Gurisatti harmadik. valamint Sajben első és második találatával 9-1-re meglógtak ellenfelüktől. Zantleitner Noémi büntetőből szerezte meg második gólját, erre Gurisatti akcióból válaszolt, így a záró etap előtt már csak a gólkülönbség mértéke lehetett a kérdéses (2-10). Túl sok izgalom érthetően már nem maradt az utolsó nyolc percre, melyben a kisebb húzódással küzdő Garda Krisztinán kívül már minden mezőnyjátékosának lehetőséget adott Mihók Attila, de a különbség így is tovább nőtt, s a mieink végül 13-2-es sikerrel őrizték meg hibátlan mérlegüket a bajnokságban.

Tatabánya – DUE-Maarsk Graphics 2-13 (0-1, 1-5, 1-4, 0-3)

Tatabánya: Sós – Dobos, Zantleitner N. 2, Jenei, Tátrai, Kurucz, Keresztes. Csere: Mozbauer (kapus), Dróth, Zöld, Regős, Balogh, Vaszari, Zink. Vezetőedző: Zantleitner Krisztina.

DUE-Maarsk Graphics: Kiss A. – Brezovszki, Gurisatti 5, Mahieu 1, Vályi 1, Huszti 1, Szellák 1. Csere: Sajben N. 1, Horváth 2, Szabó 1, Ziegler. Vezetőedző: Mihók Attila.

A rovat további hírei: Sport

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

2024. ápr. 19.

Amennyiben nyer Szegeden, a harmadik helyen fejezi be a bajnokság alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: eredményes birkózók

DSTV: eredményes birkózók

2024. ápr. 18.

Legyen szó veteránokról, vagy a akár a fiatalabbakról, a DKSE birkózói rendre hozzák a szép eredményeket. Helyzetjelentést kértünk Kiss Károly edzőtől, aki beszélt az utánpótlásról, s persze Pupp Viktóriáról és Nyikos Veronikáról is. Hangkép.

Nem volt esély Gödöllőn

Nem volt esély Gödöllőn

2024. ápr. 18.

A Kistext ellen meccs nélkül nyertek, a házigazda Gödöllőtől viszont kikaptak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.

Újra élen a címvédő

Újra élen a címvédő

2024. ápr. 17.

Magabiztos győzelemmel vette vissza a tabella első helyét a Karmacsi Autó gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar csoportjában.

Két játékos távozik a DKKA-tól

Két játékos távozik a DKKA-tól

2024. ápr. 17.

Nick Viktória kilenc, Horváth Petra két szezont követően távozik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesétől.