Közös siker!

spigott - 2019. december 22. 16:43

Elégedetten tekinthetett vissza a Dunaferr SE kajak-kenusainak idei esztendejére Pető Zsolt szakosztályelnök.

A Lemezalakító Kft. Duna-parti szabadidőközpontjában tartotta évzáró ünnepségét a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztálya. A rendezvény nyitányaként Pető Zsolt szakosztályelnök üdvözölte a résztvevőket, így Barta Endre alpolgármestert, Mátyás Gábort a Dunaferr SE elnökét, a versenyzőket, edzőiket, valamint a támogatókat egyaránt, majd Kubina Ádám, az MKKSZ közelmúltban kinevezett főtitkára mondott köszöntőt. A végig remek hangulatú ünnepséget követően Pető Zsolt honlapunknak is értékelte a szakosztály mögött hagyott esztendőt, melyben ismét sikerült előrébb lépnie kajak-kenusainknak.

"Az élet nagy forgatókönyvíró, nyilván januárban voltak elképzeléseink, hogy mit és hogyan szeretnénk elérni idén, de év közben azért olykor máshogy alakultak a dolgok. Kezdeném akkor azzal, hogy mi volt az, ami nem nagyon sikerült, hogy ezen gyorsan túllépve legyen időnk arra is, ami igen, mert szerencsére ebből volt több. Sajnos nem sikerült megszereznünk az olimpiai kvótát, s nem klubszinten, hanem nemzeti szinten. Idén Kiss Balázs volt, aki ezért harcba szállhatott a vb-n, ám hiába nyújtotta élete legjobb teljesítményét, ez még nem volt elég ahhoz, hogy kvótaszerző pozícióban érjen célba. Erre még lesz lehetőség tavasszal, s ezzel elő is vetítem, hogy a jövő évi célunk az, hogy megszerezzük az indulási jogot a kvótaszerző versenyre, majd ott sikerüljön kijutnunk Tokióba." - fogalmazott Pető Zsolt.

"Ezen túlmenően azonban minden célunkat valóra váltottuk, mind a versenyeredmények, mind a klub folyamatos fejlesztése tekintetében, minden szakágban és minden gazdasági területen. Versenyzőink közül Kiss Balázs előolimpiai ötödik helyére nagyon büszkék vagyunk, itt azt a cseh Martin Fuksát verte meg, aki két héttel korábban a világbajnokságon egyesben olimpiai kvótát szerzett. Hajdu Jonatán második helyen végzett a világbajnokságon C2 500 méteren, ez neki is élete legjobb eredménye volt, ahogy a C1 200 méter ötödik helye is. Az UTE-ből érkezett Máthé Krisztiánnál most kezd igazán beérni az elmúlt évek munkája, s ezt nálunk tudta megkoronázni azzal, hogy világ- és Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett. Katona Lili a KSI-ből érkezett hozzánk, ő világ-és Európa-bajnok lett az U23-as korosztályban egyes hajóban, ami kiemelkedő teljesítmény. A többiek is nagyon jól szerepeltek, s úgy tűnik, hogy a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának sikeressége az vonzza a sikeressé válni kívánó versenyzőket, így elég sokan igazoltak hozzánk mindenféle korosztályban az idei évben, ami azt gondolom, óriási elismerése a szakosztály eredményességének és az itt folyó szakmai munkának. Közülük ki kell emelni Horváth Benedeket, aki a Rácalmás SE-től jött át hozzánk, az utolsó felkészülését már itt csinálta végig a maratoni vb előtt, ahol kétszeres világbajnok lett." – árulta el a sportvezető.

Pető Zsolt kiemelte, hogy idén is több edzőtábort szerveztek versenyzőiknek, s a túra szakáguk is erőre kapott, ám utóbbiban bőven van még fejlődési lehetőség.

"Nagyon büszkék vagyunk a faddi táborunkra, melyen hetvenen vettünk részt, Kiss Balázs kivételével mindenki ott volt. Ezt 2013 óta folyamatosan megszervezzük, fontos része az edzőtáborainknak, itt szoktatjuk hozzá a sportághoz a legkisebbeket, itt kapják meg azt a pozitív lelki töltetet, amivel a keményebb időszakok megpróbáltatásait is kibírják. A túra szakágunk is beindult Jilling Krisztián és Pász Péter vezetésével, összesen nyolc túrát szerveztünk, melyek remek hangulatúak voltak, de jövőre többet szeretnénk. Jövőre összevonjuk a túra szakágat a sárkányhajóval, hogy legyen átjárhatóság, ezzel erősítve a csoportokat, s így tovább tudjuk növelni a létszámot is."

Kiss Balázs élete legjobb évét hagyta maga mögött! (Képek: DO-archív)

A Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának vezetője nem hagyhatta ki a felújításokat sem, ám mint azt elmondta, itt is vár még feladat a szakemberekre.

"Idén tovább szépült a vízitelep, ennek két üteme volt eddig, s még lesz egy harmadik is. A 2015-ös első ütemet idén követte a második a maga 95 millió forintos beruházási költségével. Utóbbi alatt elkészült az öltözői épület, ez majdnem 700 négyzetméter, itt a teljes gépészet, a villamosság, a burkolati rendszerek ki lettek cserélve, lett egy remek klubhelyiségünk, egy dupla akkora konditermünk, szóval nagyon jól sikerült, köszönhetően a DVG Zrt.-nek, mely kiváló munkát végzett. 2020-ban, vagy 2021-ben érkezik a harmadik "csomag", ami három lépésből fog állni. Az első a klubhelyiségbe való bútorzat beszerelése, s a különböző berendezések beszerzése, a második a régi, immáron harminc éves öltözőszekrények kicserélése lesz. Szerencsére az átadáskor meglátta őket Schmidt Gábor úr, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, majd azt mondta, hogy ezeket le kell cserélni, s ebben a szövetség fog segíteni nekünk egy új eszközbeszerzési pályázattal, ami körülbelül három-négymillió forintos beruházást jelent majd. A legnagyobb munka a tanmedencénk felújítása lesz, mert az jelenleg rendkívül rossz állapotban van. Ez azt jelenti, hogy a vasszerkezetet meghagyjuk, az oldalfalakat kicseréljük hőszigetelő szendvicsfalakra, a párát elviselő álmennyezettel megfelezzük a hatalmas légteret, s nyilván új villamossági és fűtési rendszerre is szükség lesz. A lényeg azonban, hogy a tanmedencét magát is korszerűsítjük, melynek a vize is melegíthető lesz, hogy a versenyzőinknek ne az olykor 2-3 fokos vízben kelljen evezniük, hanem ezt 18-20 fokos vízben tehessék meg. A komfortérzet mellett ez azért is fontos, mert így sokkal elnyújtottabban tudnak mozogni, lazább izmokkal, s így a munkájuk is lényegesen hatékonyabb lesz."

Pető Zsolt összességében nagyon elégedett volt a szakosztály 2019-ben elért eredményeivel, s bízik abban, hogy jövőre is sikerül elérniük a kitűzött célokat.

"Büszke vagyok az idei évünkre, mert Horváth Benedek érkezésével már kilenc nemzetközi szintű versenyzővel rendelkezünk, több mint hatvan versenyőzi engedéllyel rendelkező igazi versenyzőnk van, míg a sportolói összlétszámunk száz fölött van. Ami pedig a jövő évi terveinket illeti, az olimpiai kvótaszerzést már említettem, de emellett szeretnénk megtartani, vagy még növelni is a sikereink számát, s bár ezt fokozni a végetlenségig nem lehet, de mi mindent elkövetünk majd ezért. Azt gondolom, hogy arra mindenképpen büszkék lehetünk, hogy a 170 magyarországi kajak-kenu klub közül a Dunaferr SE tizenhét arany-, tizenöt ezüst- és tizennégy bronzéremmel a tizenkettedik helyen végzett a bajnoki eredmények alapján úgy, hogy Kiss Balázs és Katona Lili részt sem vett a bajnoki küzdelmekben. Ez óriási eredmény, mert ott vagyunk közvetlenül a nagy szakosztályok mögött, s olyan egyesületeket előzünk meg, akik egyébként előttünk kellene, hogy legyenek, vagyis van mire büszkének lennünk, ez egy közös siker, ezért mindenki nagyon megdolgozott."

A rovat további hírei: Sport

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

Óriásit hajrázva nyert a Kohász

2024. már. 29.

A második félidőt tizenöt góllal megnyerve aratott 32-20-as sikert a DKKA női kézilabda csapata a NEKA elleni hazai bajnokin.

Nem borult a papírforma Miskolcon

Nem borult a papírforma Miskolcon

2024. már. 28.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti összecsapásán.

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.