Felhívás és akció az "unokázós csalók" ellen
Bár városunkban eddig nem tűnt fel ez a bűncselekményfajta, nem árt az óvatosság – az úgynevezett "unokázós csalók" elleni hatékony fellépés érdekében, a szépkorúak védelme céljából éltek felhívással a rendőrök.
Szerencsére szeretett városunk eddig kimaradt a szórásból – a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálatától kapott tájékoztatás szerint a dunaújvárosi kapitányság illetékességi területén nem történt ilyen jellegű bűncselekmény, de a megelőzés is fontos tényező. Aligha véletlen, hogy a trükkös csalók úgynevezett "unokázós" módszerére hívták fel a figyelmet a főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei, akik a napokban a megyeszékhelyen diákokkal együttműködve közös akciót is szerveztek.
Mint a lapunkhoz eljuttatott tájékoztatóból kiderül, az elkövetők elsősorban azt használják ki, hogy idősek általában segítőkészek, kiváltképpen akkor, ha hozzátartozóikról van szó. Az elkövetők éppen a segítségre apellálnak: az "unokázós csalás" lényege, hogy az elkövetők felhívják a kiszemelt áldozatot, és elhitetik vele, hogy egy közeli hozzátartozója, gyermeke, unokája bajba került. A "rémtörténetek" sorában szerepelhet, hogy a hozzátartozó baleset áldozata lett, életmentő műtétet kell végrehajtani rajta, vagy éppen tartozása van, illetve fogva tartják. A mese változhat, a lényeg mindig az, hogy az ürügyekkel ráveszik a gyanútlan idős embert arra, hogy értékeit (pénzét, ékszereit, vagyontárgyait) adja át a telefon után nem sokkal érkező közvetítőnek, aki elhiteti magáról, hogy jó barát, ismerős, és már viszi is a zsákmányt.
A rendőrségi tájékoztató szerint a megmozdulás során munkatársaik és az említett akcióba bekapcsolódott pályaorientációs diákok tájékoztató kiadványok és felvilágosító füzetek segítségével hívták fel a leginkább érintett szépkorúak figyelmét a megelőzés fontosságára. A tapasztalatok szerint a nyilvánosság ereje is segíthet abban, hogy az idősek és hozzátartozóik nagy biztonsággal ismerjék fel, és ha lehet, már a kezdet kezdetén akadályozzák meg a bűncselekményt.
(Fotó: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Szabálysértési őrizetben a merész, de tudatlan sofőr
2023. nov. 30.
Balesetet okozott a város belterületén, aztán kiderült, még jogsija sincs. Egyébként egy teherautónak ütközött, és mákja volt, hogy nem sérült meg. Ide hallom Besenyő Pista bácsi szavait.
Szeméremsértőt keresnek – jelentkezzen, ha felismeri!
2023. nov. 28.
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a fényképen látható férfi azonosításához. Szeméremsértés miatt keresik, a Weiner körúton támadt. Felhívás.
Lakat alatt a molesztáló nevelőapa
2023. nov. 26.
Éveken bántalmazta nevelt lányát a 44 éves férfi – a megalapozott gyanú szerint 2018 óta kényszerítette szexuális cselekmény eltűrésére a fiatalt. Most letartóztatták, értesült a DO.
Ügyészi szakba jutott az elalvó sofőr esete
2023. nov. 23.
Még nyáron nyomta el az álom a 62-es úton a 44 éves férfit; két súlyos és két könnyebb sérült a szendergés szomorú mérlege – és vádemelés lesz a vége, értesült a DO.
Vádat emeltek a gondatlan sofőr ellen
2023. nov. 21.
Hárman vesztették életüket a követési távolság be nem tartása miatt az M6-os sztrádán még 2021 őszén – a gondatlan sofőr ellen most emeltek vádat, értesült a DO.
Csoportos garázdaság miatt nyomoznak, szemtanúkat keresnek
2023. nov. 13.
A dunaújvárosi rendőrök egy labdarúgó mérkőzésen történt garázdaság szemtanúinak felkutatásában kérik a lakosság segítségét. Szöglet FC vs. Testvérek FC, itt a felhívás!
Fokozott rendőrségi ellenőrzés – minden fronton
2023. nov. 11.
Fejér vármegye rendőr-főkapitánya rendelte el, a vármegye teljes közigazgatási területére, csaknem egy teljes héten át tart hétfőn 0 órától.