Fontos DAB-siker

spigott - 2020. január 8. 21:32

Küzdelmes mérkőzésen aratott 2-1-es győzelmet a Hokiklub Budapest ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

A 2020-as esztendő első mérkőzését játszotta ma este hat órától a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely a tabella utolsó előtti helyén álló, ám az utóbbi időben igen jó formát mutató Hokiklub Budapest gárdáját látta vendégül a jégcsarnokban. Ahogy az várható volt, Miroslav Ihnacak vezetőedző már most lehetőséget adott a közelmúltban igazolt Tom Zanoskinak, aki az első sorban kapott helyet, míg a légiósok létszámkorlátozása miatt a Bikák egyik hátvédjének, Grant Bakernek nem kellett ma este beöltöznie.

A találkozó igazolta is az előzetes várakozásokat, mert egy láthatóan javítani akaró DAB vágott neki az összecsapásnak, s bár nem játszottak hibátlanul a Bikák, az elszántságra nem lehetett panasz. Igaz volt ez azonban a túloldalra is, mert a Hokiklub is jól állt bele a meccsbe, s bár igazán nagy ziccert egyik oldalon sem tudtak kialakítani a felek, így is gyors, élvezetes játékot láthattak a jégcsarnokba kilátogatók. A 9. percben egy kapu elé belőtt korong Zanoskiról a hálóba került, ám a játékvezetők némi videózás után elvették a találatot a DAB új igazolásától. A 13. percben viszont megtört a jég, mert egy szépen végigvitte kontra zárásaként Silló lőtte a ketrecbe Turcotte pontos átadását, megszerezve ezzel a vezetést az Acélbikáknak (1-0).

Hankusz Kálmán felvételei!

A kemény, de sportszerű mérkőzés folytatásában is nagyon igyekeztek a csapatok, a legközelebb Azari és Mazurek járt a gólszerzéshez, ám előbbi közeli lövését Kiss védte bravúrral, míg utóbbi az üresen tátogó kapu mellé paskolta a pakkot. A második felvonásban sem kímélték egymást a csapatok, akadt dolga bőven a kapusoknak, ám Hughson és Kiss eszén sem tudtak túljárni a csatárok, így a záró etap előtt is csak minimális előnynek örülhettek a mieink. Ennek sem sokáig, mert a harmadik felvonásból mindössze nyolc másodperc telt el, mikor Satek egy remek lövéssel egyenlíteni tudott (1-1). Az Acélbikák igyekeztek újra a gázpedálra lépni, s bár Somogyi kiállítása kissé megtörte a lendületüket, végül ez döntötte el a találkozót. A kivédekezett emberhátrány után ugyanis a büntetőpadról visszatérő Somogyi mehetett el szólóban Dansereau remek átadásából, majd egy pimasz csel után a bal alsóba helyezte a korongot, s a 49. percben újra előnybe hozta ezzel a Bikákat (2-1).

A vendégek is próbáltak váltani, de a második hazai gól egyértelműen jót tett együttesünknek, mely fölénybe is került, de hiába akadtak lehetőségei, sajnos nem tudta megszerezni a harmadik találatot. Ahogy az várható volt, a vendégek nem sokkal a lefújás előtt időt kértek, majd kapusuk helyett is mezőnyjátékost küldtek a jégre, de ez sem segített rajtuk, mert hiába hagyott ki a DAB két-három üres kapus lehetőséget is, a fővárosiak sem tudtak betalálni, így a küzdelmes találkozó végén a mieink örülhettek a 2-1-s győzelemnek.

Miroslav Ihnacak: - Keményen meg kellett harcolnunk ezért a győzelemért, mert egy sokat és jól dolgozó csapat volt az ellenfelünk. Fontos volt, hogy visszatérjünk a győzelem útjára, mert a legutóbbi három találkozónkat elveszítettük, de a srácok fegyelmezetten játszottak, keményen dolgoztak, amiért jár a köszönet.

DAB – Hokiklub Budapest 2-1 (1-0, 0-0, 1-1)

DAB: Hughson – Kovács, Vuorijärvi, Azari, Dansereau (1), Zanoski – Hüffner, Lendák, Silló 1, Somogyi 1 (1), Turcotte (1) – Dósa, Hruby, Kovács, Mazurek, Németh – Ambrus, Ráduly, Gebei, Pinczés O., Tamás. Vezetőedző: Miroslav Ihnacak.

Hokiklub Budapest: Kiss – Lakatos, Szécsi (1), Pihlqvist, Satek 1, Szűcs – Bugár, Linke, Koski, Lőczi, Manninen – Bán, Reiter, Németh, Petres, Szappanos – Berry-LaMontagna, Lévai, Glofák, Horváth. Vezetőedző: Jens Brandström.

A rovat további hírei: Sport

Nem borult a papírforma Miskolcon

Nem borult a papírforma Miskolcon

2024. már. 28.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti összecsapásán.

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.

Biztos siker a felnőttek között

Biztos siker a felnőttek között

2024. már. 26.

A Szigetszentmiklós elleni hatgólos győzelemmel folytatta az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi pontvadászatát a DKKA U21-es együttese.